Barion Pixel

Iskolásoknak is segít a járványhelyzet feldolgozásában a Bátor Tábor

Húsz évnyi tapasztalatukat az osztályok összekovácsolására fordítják

Három hónap alatt több mint 600 iskolásnak tartott online programot a Bátor Tábor. A pandémia és a digitális oktatás miatti lelki nehézségek enyhítését segíti ezzel az alapítvány.

„A táborainkba érkező gyerekek gyakran mesélnek nekünk a betegséggel kapcsolatos tapasztalataikról: a hosszan tartó otthonlétről, a barátoktól való elszigetelődésről, a hétköznapi élet eseményeinek és örömeinek elvesztéséről, a korlátozott lehetőségekről. Nem gondoltuk, hogy ez egyszer nem csak a krónikus, súlyos beteg gyerekek sajátja lesz, hanem hosszú hónapokig mindenki osztozik benne” – mondja Kocsis Anna Dorka, a Bátor Tábor pszichológusa.

„Bár nehéz általánosságban beszélni arról, hogyan élik meg a gyerekek és a serdülők a COVID miatti lezárásokat, fontos tudatosítani, hogy számos érzelmi teherrel küzdhetnek ők is a jelen helyzetben. Hiszen a társas interakciók csökkenése, az iskola adta keretek hiánya, a megbetegedéstől való félelem negatívan hathatnak a gyermekek pszichés jóllétére. Veszteségekkel kell megküzdeniük, mivel életritmusukról, szokásaikról, szeretett tevékenységeikről kell lemondaniuk, és többen élik át a gyász érzését is” – teszi hozzá a szakember.

Az alapítvány 2001 óta segíti a súlyos betegséggel küzdő gyerekeket és családjaikat abban, hogy minél magabiztosabban és könnyedebben térhessenek vissza mindennapi életükbe. A pandémia okozta kihívásokhoz igazodva a programjaikat nem csak átköltöztették a digitális térbe, hanem azokat bárki számára elérhetővé tették. A Digitális Bátor Tábor, több napos online turnusok, néhány órás családi játékok vagy a kórházi ágyból elérhető gyógyító élmények mellett már az egymástól elszakadt osztályközösségeknek is segítenek a képernyőkön keresztül (újra) összekovácsolódni.  

„Felismertük, hogy a mentális egészségmegőrzés területén szerzett 20 éves tudásunkkal most minden fiatalnak segíthetünk– teszi hozzá Vargyas-Tóth Julianna, a Bátor Tábor programfejlesztési tanácsadója. „A gyerekek gyakori motiválatlanságát az online iskolai programunkra jelentkező osztályfőnökök is megerősítik. A közösségépítő játék decemberi indulása óta már több mint 600, digitális oktatásban résztvevő iskolásnak segítettünk a társaival közös, felszabadító élményeket szerezni.” A szervezet ingyenes programja iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy jelenleg nem is tudnak több jelentkezést fogadni. „Óriási dolog látni, ahogy a kedvetlenül, kikapcsolt kamerával érkező kamaszok alig két óra alatt megnyílnak, együtt gondolkodnak, kreatív feladatokat oldanak meg, álmodnak, terveznek. Rengeteg pozitív visszajelzés érkezik a gyerekektől és a tanáraiktól is. Az egyik legmeghatóbb talán egy 9. osztályos résztvevőnk üzenete volt: „A játék alatt úgy éreztem, mintha nem lennék felesleges.”

A Bátor Tábor pszichológusa szerint azok a gyerekek, akiket rosszabbul érint ez az időszak, hosszabb ideig rosszkedvűek lehetnek, ingerlékenyebbé, motiválatlanná válhatnak, megváltozhatnak evési és alvási szokásaik.”Ezek a jelenségek felhívhatják a szülők és a pedagógusok figyelmét arra, hogy a gyermekeknek segítségre, támogatásra van szükségük. A felnőttek megértést és érzelmi támaszt nyújthatnak nekik, beszélgetéssel támogathatják őket, illetve segíthetnek abban, hogyan tudnak megküzdeni egy ilyen helyzettel.”

A Digitális Bátor Tábor gyűjteményébe bekerültek az online iskolai program kedvenc csapatépítő játékai, így most az osztályfőnökök is kipróbálhatják azokat!