Barion Pixel

162 résztvevővel búcsúzott az évtől Suliprogramunk

A 2021 őszén indult ingyenes Suliprogramunk képzett önkéntesei év végéig 8 osztálynak segítettek olyan el- és befogadó, biztonságos osztályközösség megerősítésében, ahova reggel örömmel érkeznek a gyerekek, ahol mindenkinek jó lenni.

A 2021 őszén indult ingyenes Suliprogramunk képzett önkéntesei év végéig 8 osztálynak segítettek olyan el- és befogadó, biztonságos osztályközösség megerősítésében, ahova reggel örömmel érkeznek a gyerekek, ahol mindenkinek jó lenni. A csapatonként két játékos foglalkozásból és a pedagógusok munkáját támogató konzultációkból álló programon összesen 162 általános és középiskolás fiatal és osztályfőnökeik vettek részt.

“A legjobb pillanat az volt, amikor jót kellett gondolni a másikról!”

2022-ben partneriskoláinkkal együttműködésben tovább segítjük a súlyos vagy krónikus betegséggel küzdő gyerekeket és családjaikat az iskolai visszailleszkedésben.

A Suliprogram mellett a pedagógusok számára hasznos számos tippet és játékgyűjteményt is kínálunk, amik közül a Digitális Bátor Tábor felületén böngészhetnek az érdeklődők.