Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Ez volt az év legnagyobb és legjótékonyabb #mannequinchallange-e, hiszen minden megfagyott pozíció a segítségnyújtás valamilyen formáját szimbolizálta. A flashmobból persze a közös tánc sem hiányozhatott.
A Bátor Tábor Alapítvány az önkénteseit ünnepelte ezen a napon és az akcióval arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy segíteni bárki képes, mindenki megtalálhatja a módját az önkéntességnek.
Segíthet akár a saját mikrokörnyezetében, a szomszéd néninek, egy hajléktalannak, vagy egy babakocsis anyukának a buszon. Aki pedig komolyabban is kipróbálná magát, az december 19-től jelentkezhet önkéntesnek a Bátor Tábor daganatos és krónikusan beteg gyerekeket fogadó nyári táboraiba. A kiválasztott segítők képzésen vesznek részt, hogy aztán az élményterápia módszerével segíthessenek a táborozóknak megküzdeni a betegségükkel. Szinte bármiben lehetsz jó, itt biztosan találsz magadnak egy testhez álló szerepet. Idén a szervezet kiemelten keres lovas, fotós, evezős, íjász, egészségügyi önkénteseket, valamint nemzetközi turnusaikba lengyel, cseh és szlovák nyelven beszélő tolmácsokat.
Az elmúlt 15 évben már több mint 6000 fő segítette önzetlenül az alapítvány munkáját.
Pop-art a nappalidba, hogy súlyosan beteg gyerekek gyógyulását támogasd. Ez lehetett volna a Behind The Clouds pólókampány záróeseményének mottója, ahol Weiler Péter 15 híres magyar zenész legyőzött félelmét ábrázoló festménye került kalapács alá. Az Akvárium Klub kisterme csordulásig telt érdeklődőkkel – rajongókkal, műgyűjtőkkel, sztárokkal – akiket a művészet és a jótékonykodás hozott össze egy fantasztikus hangulatú estére.
A 15 grafika eredeti nyomata együtt tegnap, egyetlen nap erejéig volt látható a budapesti szórakozóhelyen. Az aukció előtt rajongók szelfiztek a képekkel, pólót vásároltak, dedikáltattak a jelenlévő zenészekkel: Rúzsa Magdival, Ganxsta Zoleeval, a Kiscsillaggal, a Halott Pénz, az Irie Maffia, a Quimby tagjaival, Bocskor Bíborkával, az Ivan& The Parazollal és Zságer Balázzsal, aki az est jó hangulatáért is felelt a DJ pult mögött.
A kiállítótérben történt ismerkedés, közös lazulás után a jótékonysági árverés következett. Az aukció házigazdája és vezetője Winkler Nóra volt, aki már több éve segíti az alapítvány munkáját. A teremben a licitálók mellett helyet foglaltak a jelenlévő zenészek, akik maguk is végigizgulták az őket ábrázoló kép elárverezését. Legnagyobb örömmel Rúzsa Magdi állhatott fel a székéről, aki a legmagasabb, bruttó 1.2 millió forintos leütési árral büszkélkedhet. Az est teljes bevétele 9 195 000 forint; Weiler Péter, aki nemcsak alkotóként, hanem szervezőként is részt vett a több mint féléves projektben, a képek nettó leütési árának 80%-át a Bátor Tábornak ajánlotta.
„Életem egyik legszebb estéje volt ez. Rengeteg ember kemény munkájaként jött létre a projekt, és ez a nap is. A munka minden percét élveztem a fotózásoktól elkezdve az alkotáson át a fesztiválokon való árusításig. Azt gondolom, a Bátor Tábor az ország egyik legprofesszionálisabb civil szervezeteként működik, munkatársai szívvel-lélekkel dolgoznak nemcsak a súlyos beteg gyerekekért, hanem egy ilyen projekt sikeréért is.” – Weiler Péter, a Behind The Clouds projekt művészeti vezetője
„A Behind The Clouds kampány egyik erőssége, hogy olyan rétegeket szólított jótékonykodásra, akik eddig nem gondolkodtak rajta: rajongókat, akik már egy póló megvételével segíthettek; és fiatal zenekedvelőket, akik még nem gyűjtők, de azzá válhatnak. Egy teljesen új adományszervezési akció elindításában mindig rengeteg rizikó van, de így az est után elmondhatom, örülök, hogy egy évvel ezelőtt belevágtunk.” – Tóth Kata, a Bátor Tábor Alapítvány fejlesztési igazgatója
A Lélekmadár film szereplőit szomorú és megváltoztathatatlan dolog köti össze: betegségben elveszített gyermeküket, testvérüket gyászolják. Mégis ez a film az örömről, szeretetről és az életről szól.
Évről évre édesanyák, édesapák, testvérek – sorstársak – látogatnak el a Lélekmadár Táborba három hosszú hétvégére, hogy megváltoztassák az életüket egy tragédia után, ami önhibájukon kívül árnyékolja be napjaikat.
A Lélekmadár Táborban mindenki lehet gyermek, örülhet a napsütésnek, esőnek, játéknak, beszélgetésnek, és azt is kifejezheti, ha valami fáj.
Ezeknek a családoknak a története legyen útravaló a mi életünkhöz is. Hiszen a mi életünk is tele van veszteségekkel, és ezek mentén tudunk hozzájuk kapcsolódni mi is. Közben erőt meríthetünk bátorságukból és őszinteségükből, amivel szembenéznek a fájdalommal, és amivel önmagukért, egymásért játszanak és nevetnek. Újra.
Időtartam: 25′
A filmvetítés után kerekasztal beszélgetés kezdődik
„A gyászolók helyzete és a segítségnyújtás lehetőségei Magyarországon” címmel.
Résztvevők:
Dr. Gergely Anita – palliatív orvos, Tábitha Ház
Hosszú Dalma – Bátor Tábor programigazgató
Singer Magdolna – író, gyásztanácsadó
Terei Miklós – a film készítője
Vigh Judit – érintett édesanya
Moderátor: Dr. Stark András, pszichiáter, pszichoteraputa
Köszönjük a filmet Terei Miklósnak és az E-Motion Picturesnek.
Évről évre édesanyák, édesapák, testvérek – sorstársak – látogatnak el a Lélekmadár Táborba három hosszú hétvégére, hogy megváltoztassák az életüket egy tragédia után, ami önhibájukon kívül árnyékolja be napjaikat.
A Lélekmadár Táborban mindenki lehet gyermek, örülhet a napsütésnek, esőnek, játéknak, beszélgetésnek, és azt is kifejezheti, ha valami fáj.
Ezeknek a családoknak a története legyen útravaló a mi életünkhöz is. Hiszen a mi életünk is tele van veszteségekkel, és ezek mentén tudunk hozzájuk kapcsolódni mi is. Közben erőt meríthetünk bátorságukból és őszinteségükből, amivel szembenéznek a fájdalommal, és amivel önmagukért, egymásért játszanak és nevetnek. Újra.
Időtartam: 25′
A filmvetítés után kerekasztal beszélgetés kezdődik
„A gyászolók helyzete és a segítségnyújtás lehetőségei Magyarországon” címmel.
Résztvevők:
Dr. Gergely Anita – palliatív orvos, Tábitha Ház
Hosszú Dalma – Bátor Tábor programigazgató
Singer Magdolna – író, gyásztanácsadó
Terei Miklós – a film készítője
Vigh Judit – érintett édesanya
Moderátor: Dr. Stark András, pszichiáter, pszichoteraputa
Köszönjük a filmet Terei Miklósnak és az E-Motion Picturesnek.
A Civil Díj programot a NIOK Alapítvány indította annak érdekében, hogy a jó példákkal, az előremutató programokkal és a sikerekkel felhívják az emberek figyelmét a társadalmi problémák megoldásáért tevékenyen és kreatívan dolgozó szervezetekre.
A további hat kategóriában is kiosztott díjakra több mint 110 pályázat érkezett, így igen nagy értékkel bír, hogy az Élménykülönítmény hozhatta el a kategória első helyét.
A 2011-ben induló program lényege, hogy tagjai ’sportot csinálnak a jótékonyságból’, azaz kisebb-nagyobb sportversenyeken indulnak és felkészülésük alatt adományokat gyűjtenek a Bátor Tábor Alapítvány javára. 2011 és 2015 között összesen 1761 jótékony sportoló csatlakozott a programhoz. Hatalmas eredmény, hogy rajtuk keresztül 15 ezer támogatóhoz jutottunk el, akiket sikerült támogatásra serkenteni. Hosszú távú célunk, hogy ebből a bázisból egyre többen rendszeres Bátor Tábor támogatóvá váljanak. A sportközösség másik fontos és kiemelendő eredménye, hogy sikereinken felbuzdulva a hazai futóversenyeken egyre több non-profit szervezet van jelen és gyűjt adományokat az Élménykülönítményhez hasonló konstrukcióban.
Bízunk benne, hogy a civil szektor az ilyen elismerések által is erősebbé és hatékonyabbá válik, és a társadalom bizalmát és elismerésért elnyerik a szervezetek.
Itt nézheted meg a benyújtott és díjazott pályázatokat: http://civildij.hu/dontosok-dijazottak/
Április 30-án ünnepeljük a Bátor Tábor megalapításának 15. évfordulóját. 2001-ben egy maroknyi fiatal szakember (orvosok, pszichológusok, pedagógusok) úgy döntött, létrehoz egy olyan helyet, ahol a súlyosan beteg gyerekek újra önmaguk lehetnek, ahol nincsenek betegség adta korlátok, csak önfeledt, gyógyító móka és kacagás.
A Bátor Tábor első két turnusában még 35-35 daganatos beteg gyermek vett részt a Római-parton. Az országban egyedülálló kezdeményezést siker koronázta, egyre több ember állt e mögé a nemes ügy mögé: önkéntesként vagy támogatóként.
A sok támogatás pedig lehetővé tette a hosszú távú fejlődést: folyamatosan növeltük turnusaink számát, elindultak a családi és a nemzetközi turnusaink, hogy minél többekhez jussanak el élményterápiás programjaink.
Pár éve indított tábortípusunkba, a Lélekmadár Táborba elsősorban olyan családokat várunk, akik súlyos betegség következtében vesztették el gyermeküket. Idén pedig elindult a GO! programunk, mellyel azoknak súlyosan beteg gyerekeknek visszük el a gyógyító élményeket a Bátor Tábor kapuin kívülre, akik nem jutnak el a táborainkba.
2016-ban is közel 1000 táborozót várunk turnusainkba ingyenesen, ahol lehetőségük nyílik olyan programok kipróbálására, amelyekben betegségükből kifolyólag máshol nemigen vehetnek részt. Mára több ezer táborozó élhette át a gyógyító élményeket, idén várjuk a 8000. táborozónkat.
Ezen kívül évente közel ezer jól képzett önkéntes (cimbora) segíti a Bátor Tábor programjainak megvalósítását.
Egy önkéntesünk átlagosan 3 turnusban vesz részt, de vannak olyan cimborák is, akik már 10 éve minden évben részt vesznek a táborainkban.
Itt tartunk most.
15 éve életeket változtatunk, és alig várjuk a következő 15 évet!
Gyakran mondjuk, hogy a táborozás után megváltozik a gyerekek élete, ezt a táborban járt, csillogó szemű gyerekek, a szülők, az önkéntesek és az egészségügyi csapat tagjai is megerősítik. Az elmúlt néhány évben a SeriousFun Children’s Network és a Yale Orvosi Egyetemének Gyermektudományi Központja azon dolgoztak, hogy megtudják, mit tesz pontosan a SeriousFun táborszövetség a gyerekekért?
A táborozó gyerekek szülei körében a tábort megelőzően, majd a tábor után egy hónappal is felmérést végeztek a gyerekek hozzáállásával és viselkedésével kapcsolatban, hogy megvizsgálják a tábor lehetséges hatásait. A kutatás megerősítette: a tábor valóban megváltoztatja a gyerekek életét:
a szülők 79%-a szerint a gyermekének nőtt az önbizalma,
A felmérés keretében arra kérték a szülőket, hogy a közösségi támogatás különböző tényezőit értékeljék a gyerekek rezilienciájának (rugalmas lelki alkalmazkodóképességének) szempontjából. A kapcsolati készség az egyik olyan fontos tényező, amelyben jelentős javulás volt tapasztalható a tábor után egy hónappal. Ez a javulás hozzájárult a más fontos területeken tapasztalt pozitív eredményekhez is, mint például:
Az összegyűjtött adatok segítségével a tanulmány megállapította, hogy a SeriousFun-táborozóknál jelentős javulás figyelhető meg a tábor után egy hónappal: nőtt az önbizalmuk és az önértékelésük, javultak a kapcsolatteremtő és társas készségeik. Ezek az eredmények pozitív hatással voltak a gyerekek életének más területeire is, mint például a gyógyszerszedéshez való hozzáállásukra, az alkalmazkodóképességükre, illetve arra, hogy mennyire tudnak új barátokat szerezni.
Az értékelés megmutatja, hogy a SeriousFun-táborokban megfigyelhető dinamizmusok – például az új barátságok, a támogató közösség, a javuló társas készségek – mind növelik a táborozók ellenálló képességét, komoly pszichológiai és szociális segítséget biztosítanak a gyerekeknek, amely növeli a rezilienciát és ezzel segíti őket a betegségükkel szembeni küzdelemben.
A 2014-es felmérésben az alábbi táborok vettek részt:
A Gyermektudományi Központ A Gyermektudományi Központ a Yale Orvosi Egyetemének egyik intézete, ahol több szakterület képviselői azon dolgoznak, hogy a gyerekekben és családjaikban zajló folyamatokat jobban értsék. A szakterületek közül néhány: gyermekpszichiátria, gyermekgyógyászat, genetika, neurobiológia, epidemiológia, pszichológia, ápolástan, szociális munka, szociálpolitika. A Központ küldetése a gyermek fejlődésének, társadalmi, viselkedési és emocionális alkalmazkodási készségének, pszichiátriai problémáinak megértése; emellett az ellátásra szoruló gyermekek és családok segítése.
További információ: https://www.seriousfunnetwork.org/impact/research#sthash.iXrSD31N.dpuf
Köszönjük az E.On Energiaszolgáltató Kft-nek, hogy több mint 10 éve folyamatosan számíthatunk rájuk! Nélkülük nem lenne ilyen boldog a 15. születésnapunk.
Az Élménykülönítmény alapítványunk futóközössége: tagjai rövidebb-hosszabb távú futó-, úszó- és kerékpárversenyeken indulnak, miközben barátaik, támogatóik a felkészülésük és a verseny során lerótt kilométereiket ’fogadhatják örökbe’, azaz pénzt adományozhatnak, amit az alapítvány daganatos és súlyosan beteg gyerekek élményterápiás táboroztatására fordít.
A mostani futás különleges. A 15 induló között találhatunk többszörös országos ultrafutó bajnokot, tanárt, pénztárost, pszichológust, valamint egy nagy cég is indít két csapatot, akik 15 km-es váltófutásban teljesítik a távot. Van olyan futónk, aki élete első ultramaratoni távját fogja teljesíteni, van, akinek a futás szívügye, és van, akinek maga az Ügy igazán fontos, hiszen idén 10 éve önkénteskedik a táborban. A közös adománygyűjtési cél közel 2 és fél millió forint, amelyet idei ingyenes élményterápiás programjainkra fordítunk.
A verseny résztvevői a futásukkal ünneplik a táborozókat, az önkénteseket, a támogatókat és mindazokat, akik hozzátesznek ahhoz, hogy az alapítvány 15 éve segíti a beteg gyerekek életét megváltoztatni. A futók kilométereinek örökbefogadásával te is támogathatsz minket, hogy tovább végezhessük egyedülálló munkánkat.
Hajrá! Együtt messzebbre jutunk!
A GO!-nak köszönhetően a tábor gyógyító élményeit olyan beteg gyerekek is átélhetik, akik másképp nem jutnának el hozzánk.
De régi táborozóink is újra találkozhatnak egymással, és leendő táborozóink is belekóstolhatnak a Bátor Tábor-os hangulatba.
2016-ban három magyarországi kórházban már biztosan találkozhatnak az érintettek velünk, de egyéb külsős rendezvényeken is jelen leszünk, és partnereink körét a kapacitásainknak megfelelően bővítjük.
Azért, hogy a GO! résztvevői a „legbátortáborosabb” élményben részesülhessenek, a program megvalósítását tapasztalt önkénteseinkre bízzuk, akik speciális képzésünkön is részt vettek.
Ők biztosan odavarázsolják a tábort bárhová egy szempillantás alatt.
De régi táborozóink is újra találkozhatnak egymással, és leendő táborozóink is belekóstolhatnak a Bátor Tábor-os hangulatba.
2016-ban három magyarországi kórházban már biztosan találkozhatnak az érintettek velünk, de egyéb külsős rendezvényeken is jelen leszünk, és partnereink körét a kapacitásainknak megfelelően bővítjük.
Azért, hogy a GO! résztvevői a „legbátortáborosabb” élményben részesülhessenek, a program megvalósítását tapasztalt önkénteseinkre bízzuk, akik speciális képzésünkön is részt vettek.
Ők biztosan odavarázsolják a tábort bárhová egy szempillantás alatt.
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat.
A Bátor Táborban 2001 óta nyújtunk sorsfordító élményeket a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek és családjainknak, illetve azoknak a családoknak, akik elvesztették gyermeküket.
Nevetést viszünk a kórházi ágyak mellé, és online programjainkon keresztül az otthon falai közé, hogy erőt és bátorságot adjunk a játékon és a közös élményeken keresztül a nehéz helyzetekben.
Hisszük, hogy a felhők felett mindig süt a nap.
Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik
Saját tárborhelyet üzemeltetünk Magyarországon, Hatvanban, ami 168 fő elszállásolására alkalmas.
Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik
Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik
Életeket változtatunk. Segíts te is!
Tovább a Támogatáshoz 8 érv, hogy miért támogass minket
Élményterápiás programjainkon azon dolgozunk, hogy sorsfordító élményeket nyújtsunk krónikusan vagy súlyosan beteg gyerekeknek és családtagjaiknak.
Mindeközben az önkénteseink, vagyis a Cimborák élete is megváltozik: részesei lesznek egy olyan közösségnek, ahol 1000 féle ember 1 ügyért dolgozik. Rengeteget tanulnak magukról, a határaikról, arról, hogy nem csak a táborozóink, hanem ők maguk is hősök. Mert együtt változtatjuk majd meg a világot.
Több info az önkéntességről
Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.
Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.
Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót.
Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.
Havonta megmutatjuk, hogyan változtatják meg az élmények a súlyosan beteg gyerekek életét – valódi történetekkel, kulisszatitkokkal és inspiráló pillanatokkal.