Barion Pixel

Suliprogram

A Suliprogramunkkal a súlyosan és krónikusan beteg gyerekeknek segítünk be- és visszailleszkedni kortársaik közé. Hogy az osztály egy olyan csapat legyen, ahol mindenkinek jó lenni. Ahol az érintett gyereknek a visszatérés, társainak pedig a befogadás lesz gyerekjáték! 

Suliprogram osztályoknak

A program abban segíti a súlyos vagy krónikus betegségben érintett gyerekeket és osztálytársaikat, hogy könnyebben találják meg (újra) a hangot egymással; hiedelmek helyett valós információkat kapjanak a betegségről, és hogy felismerjék: milyen egyedülálló közösséget alkotnak együtt. Célunk hogy segítsünk egy olyan el- és befogadó, biztonságos osztályközösség kialakításában, megerősítésében, ahova reggel örömmel érkeznek a gyerekek, ahol jó lenni.

  • Időtartam: Az osztállyal két alkalommal, egy-egy 90 perces foglalkozásokon találkozunk.
  • Kiknek: Minden olyan osztálynak, ahova valamilyen súlyos vagy krónikus betegséggel élő gyermek jár.
  • Hol: Az ország egész területén, legyen az az iskola bármely égtájon. Jártunk már Tatabányán, Bonyhádon, Balatoncsicsón és Nyíregyházán is.
  • A program maximálisan az osztályra szabható, alsó tagozatos korosztálytól az érettségi előtt állókig, 1-13. évfolyamig.
  • Mint minden programunk, a Suliprogram is ingyenes.
Érdekelnek a részletek

Suliprogram tanároknak: Erőforrás workshop

Ingyenes, tanároknak, tanítóknak szóló, együttműködést támogatató workshopunkat a Hősök Tere Alapítvánnyal együtt szervezzük meg. Célunk a tudatos hozzáállás és pozitív kommunikáció fejlesztése az élményterápia, a megoldásfókuszú szemlélet és a growth mindset eszköztárát használva. Ezek az alkalmak hozzájárulnak ahhoz, hogy a résztvevők a meglévő erőforrásaikat felfedezzék és tudatosítsák, így elősegítve és támogatva a jó hangulatú együttműködést és eredményességet az iskolai közösségben

  • Időtartam: 5 óra
  • Ideális létszám: 12-16 fős pedagógusközösség
  • Hol: Az ország területén bárhol. Szívesen elmegyünk a ti iskolátokba, de igény szerint tudunk helyszínt biztosítani Budapesten.
Érdekelnek a részletek

Jelentkezés

Ingyenes, országszerte elérhető Suliprogramunkra szülőként és osztályfőnökként is jelentkezhetsz az alábbi kérdőív kitöltésével.

Jelentkezem!

Kapcsolat

A képhez tartozó alt jellemző üres; Vargyas-Toth-Juliska-02-400x400.jpg a fájlnév

Vargyas-Tóth Julianna

suli@batortabor.hu

Játékgyűjtemény osztályoknak

Kiránduláson, osztályfőnöki órán próbáljatok ki nagyobb csapatok számára gyűjtött játékainkat. Semmilyen különleges eszköz nem kell hozzájuk – csak nyitottság és jókedv, meglátjátok, csak úgy repül majd az idő.

Tovább a játékokhoz

Suliprogram élménybeszámolók

Olvasd el, milyen klassz élményeket szereztek a Suliprogramon részt vett gyerekek, kamaszok, tanárok!

Elolvasom!