Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk. Nagy Zsolt színész folytatja meglepően őszinte vallomását generációs drámákról, nehéz gyerekkorról és a szülői szerep küzdelmeiről. Vele és Bárnai Árpád trénerrel, ifjúsági munkással beszélgetünk a gyerekkorról a második adásban is.
Az adást 16 éven felüli hallgatóinknak ajánljuk.
Ez a Felhők felett – egy kétszeres díjnyertes podcast belső békéről, lelki egészségről, bátorságról. Iratkozz fel!
Kéthetente találkozunk a Bátor Táboros Vargyas-Tóth Juliskával és a rádiós Tüske Ferenccel. Mert a felhők felett mindig süt a nap.

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!
Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.
Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.
A testvéri szeretet az egyik legerősebb kapocs az életben. Ám Lucát és Marcit, a fiú súlyos betegsége tartósan elszakította egymástól. A két testvér a Bátor Tábor segítségével talált újra egymásra, ahol végre minőségi időt tölthetett el együtt.
Lucát sokkolta a hír, amikor megtudta, 10 éves öccsénél daganatos betegséget diagnosztizáltak. Marci a kórházi kezelései alatt sajnos nem láthatta nővérét. A két testvérnek így hosszú ideig nem adattak meg azok a közös élmények, amelyek színesítik a gyermekkort és a tesók közötti kapcsolatot. A tavaszi Testvér Táborban, ahol a beteg gyerekekek egészséges tesóikkal együtt táboroznak, végre újra közelebb kerültek egymáshoz.
Nézd meg te is!
Megnézem!
Nehéz gyerekkorok, többgenerációs drámák – és a gyógyulás útjai. Nagy Zsolt színész teljes nyíltsággal osztja meg velünk a gyerekkorának és szülői szerepének nehézségeit, küzdelmeit.
Meghatározza-e a gyerekkorunk a felnőttkort? Örököljük-e démonjainkat?Hogy lehet előnyt kovácsolni a nehézségekből? Gyógyíthatnak-e a kapcsolatok, ha korábban sérültünk bennük?
Nagy Zsolttal és Bárnai Árpád trénerrel, ifjúsági munkással beszélgetünk a gyerekkorról.
Ez a Felhők felett – egy kétszeres díjnyertes podcast belső békéről, lelki egészségről, bátorságról. Iratkozz fel!
Kéthetente találkozunk a Bátor Táboros Vargyas-Tóth Juliskával és a rádiós Tüske Ferenccel. Mert a felhők felett mindig süt a nap.

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!
Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.
Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.
Utazás alatt, kirándulás közben, vagy bármely olyan alkalommal játszhatjátok ezeket a kommunikációs készségeket fejlesztő játékokat, amikor nem áll más rendelkezésetekre, csak a fantáziátok és kreativitásotok. Családdal, csapattal és még nyelvórákhoz is bátran ajánjuk őket!
Izgalmas csapatépítő és jégtörő játék, mely segít, hogy a csapat tagjai jobban megismerjék egymást.
A játékosnak 3 állítást kell mondania saját magáról, melyek közül 2 igaz, 1 hamis. A játékostárs(ak)nak ki kell találnia, hogy melyik lehetett a hamis.
A játék képekkel is játszható: a játékosnak sok kép közül kell választania hármat, melyekről asszociál a saját igaz-hamis állításaira.

Koncentrációt és kreativitást egyaránt igénylő, mókás játék, kiváló a közös történetalkotásra, ahol a fantázia garantáltan szárnyra kap.
A játék során mindig egyetértünk az előttünk szólóval, a már elhangzott gondolatot fűzzük tovább, új információkkal egészítve ki azt. A kezdő játékos indít egy mondattal, pl: Holnap induljunk el egy óceánjárós körutazásra! A mellette lévő erre azt mondja: Oké, és, majd hozzáfűzi saját gondolatait: …és a fedélzeten ananászt fogunk enni! Így tovább, amíg a kör végére nem érünk.
Álljatok körbe. Az első játékos elkezd lebetűzni egy szót, ami a fejében van, de csak az első betűjét mondja. A következő játékos most gondol egy szóra, ami a hallott betűvel kezdődik, és hozzáadja a második betűjét ennek a szónak és így tovább.
Egyre inkább kerekedik, hosszabbodik a szó. Ha nem tudsz olyan betűt mondani, amivel elkerüld, hogy kész legyen a szó, akkor kimaradsz. Ha úgy áll a szófoszlány, hogy nem tudod folytatni, az előtted levő nehéz betűt mondott, akkor visszadobhatod nekik, és neki még egy betűt kell hozzátennie.
Szinte bárhol és bármikor, párban és csapatban is játszható játék, azonnal feldobja hosszabb utazás, osztálykirándulás hangulatát!
Az első játékos választ egy szót, amit mindenki ismer, például hal. A következő játékos ennek a szónak a hangalakján gondolatban módosít egy kicsit (fal), és pár szóban körülírja azt: téglából is épülhet.
A következőnek ki kell találnia, mi ez a szó, de ő sem mondja ki, hanem tovább módosít rajta (fél), és szintén körülírja: az egésznek az 50%-a.; és így tovább.
Fontos szabály, hogy egy szó csak egyszer lehet, azaz ebben a körben nem lehet újra a hal, fal, fél szó.
Valaki elkezdi egy történet első mondatát, azzal, hogy Szerencsére….
A következő a sorban pedig folytatja a történetet: Sajnos… . Pl: Szerencsére süt a nap. – Sajnos mindjárt esni fog, – Szerencsére van nálunk esernyő. – Sajnos elvitte egy kiscica. Igazán szórakoztató történetek tudnak ebből kerekedni.

Valaki a csoportból gondol valakire, és csak a személy vezetéknevének kezdőbetűjét, például: Én vagyok Mr. D. A többiek egymás után tesznek fel neki egy-egy kérdést egy olyan személyre gondolva, akinek a neve szintén D-vel kezdődik, de nem nevezik meg. Például: Te vagy Mickey egér megalkotója? Ha a személyt kigondoló játékos a kérdés alapján felismeri, kire vonatkozik, válaszában el kell hangzania a névnek: Nem, nem én vagyok Walt Disney.
Ha azonban a játékos nem ismeri fel, kire vonatkozott a kérdés, ezzel a társaság nyert egy ún. barkochbakérdést, amit feltehetnek rögtön, de taktikázhatnak, és későbbre is tartogathatják, amikor már több információval rendelkeznek.
Ez a direkt kérdés természetesen közelebb hozza őket a rákérdezéshez. Például megkérdezhetik, hogy az illető férfi-e vagy nő, külföldi-e vagy magyar stb. Így a társaságnak érdemes olyan kérdéseket feltennie, amelyek egy adott személyről kevéssé ismert információkat tartalmaznak, ezzel kicsit megszorongatva a gondolót. A barkochbakérdést megegyezés szerint a társaság bármelyik tagja felteheti vagy az, akinek a kérdésére a gondoló passzolt. A barkochbakérdésre a gondolónak igennel vagy nemmel szabad csak válaszolnia.
A játék addig folytatódik tovább, amíg a csoport valamelyik tagja ki nem találja a gondolt személyt. A következő körben ő gondolhat.
Először abban állapodik meg a társaság, hogy melyik betűt nem szereti a hottentották királya. Például nem szereti a K betűt. Most a játékvezető azt mondja: A hottentották királya éhes, mit adsz neki ebédre? A sorban az első felel: Levest. Utána a második: Húst. A harmadik: Tésztát. A negyedik: Gyümölcsöt.
Tehát mindent adhatunk neki, ami ennivaló, és amiben K betű vagy hang nem fordul elő. Aki sokáig gondolkozik, vagy elhibázza a választ (pl. tököt vagy kávét adna szegény királynak), az zálogot ad. Ha már hárman adtak zálogot, a játékvezető új kérdést tesz fel. Pl.: A hottentották királya unatkozik: mivel szórakoztassuk? Mit olvasson a király? Hova utazik a király? Hol lakik a király? stb.
Ha nem találunk újabb kérdést, választunk egy másik betűt a K helyett, s elölről kezdjük a játékot.
Milyen jó, hogy ma is mosolyogsz! Neked is jól áll az önkéntesség! – ilyen és ehhez hasonló feliratú kártyákat és kedves matricákat osztogattak unikornisok, tigrisek, varázslók és hercegnők vasárnap Budapest belvárosában: a Kálvin és Deák tér között Bátor Tábor Alapítvány közel 60 önkéntese az ENSZ által 1985-ben alapított, decemberi 5-i önkéntesség világnapja alkalmából az önkéntesség jelentőségére, társadalmi fontosságára hívta fel a figyelmet.
„Az akcióval azt szeretnénk megmutatni, hogy az önkéntesség – amellett, hogy társadalmilag nagyon fontos – egy erős közösségélményt is ad. Aki önkéntes munkát végez, megtapasztalhatja annak az erejét, amikor egy nagy csoport dolgozik egy közös célért – a Bátor Táborban a gyerekek öröméért. Az az élmény, hogy ők maguk közvetlenül gyógyító hatással lehetnek egy beteg gyerek életére, nagyon sokáig elkíséri őket. Nagyon felemelő látni azt, hogy önkénteseink, a Cimborák életében milyen fontos helyet tölt be a Bátor Tábor. Sokan mondják, hogy olyan élményekkel és tanulságokkal gazdagodnak itt, mint kevés más helyen. Nagyon fontosnak tartjuk a mai naphoz hasonló kedves meglepetéseket, amelyekkel kifejezzük megbecsülésünket az önkéntességet vállalók felé” – foglalta össze az önkéntesek szerepét Simon Gellért, a Bátor Tábor Alapítvány önkénteskoordinátora.
A Bátor Tábor Alapítvány munkáját az elmúlt 21 évben összesen 3392 önkéntes segítette. Talán az mutatja leginkább, mennyire jelentős szereplői a tábori és azon kívüli programoknak az önkéntesek, hogy több egykori táborozó felnőve önkéntesként kapcsolódik be az Alapítvány életébe. Idén például 12 olyan új Cimbora volt, akinek korábban saját élménye volt arról, milyen sokat jelent a gyógyulásban, kitartásban az a rengeteg nevetés, kaland, közös élmény, amit a táborban kapnak a súlyosan, krónikusan beteg gyerekek. Az Alapítvány statisztikája szerint, aki egyszer belép a csodavilágba, szeret sokáig időzni ott: átlagosan 4 táborban vesznek részt az önkéntesek és nagyjából 2,5 évet töltenek aktívan az önkéntesközösségben.
Vendégeink az extrovertált, robbanékony zenész, Palya Bea, és az introvertált, tudatos buddhista, Cser Zoli. De lehet, hogy nem is azok, akinek első pillantásra gondoljuk őket?
Adásunkban együtt keressük az élet értelmét, figyelünk a testérzetekre, vizsgáljuk, hogy kívülről vagy belülről töltődünk. Hagyjuk-e a vágyainkat vezetni, és kivezet-e az öröm a szenvedésből? Hallgass bele az adásba, és töltődj a stúdióban áramló energiákkal!
Adásunkat 16 éven felülieknek ajánljuk.
Ez a Felhők felett – egy kétszeres díjnyertes podcast belső békéről, lelki egészségről, bátorságról. Iratkozz fel!
Kéthetente találkozunk a Bátor Táboros Vargyas-Tóth Juliskával és a rádiós Tüske Ferenccel. Mert a felhők felett mindig süt a nap.

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!
Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.
Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.
A kalózok és a természeti élőlények témaköréből gyűjtöttünk össze nektek egy pár perces játékot, egy beszélgetés lehetséges témáját, és egy hosszabb, egész estét játékot.
A szobát, termet, lakást díszítsétek fel egy nagy – tengeren hánykolódó – kalózhajónak, és be is öltözhettek: egy két díszes kalap, csíkos matróztrikó, vagy egy kis borosta és máris ti lesztek a világ legmenőbb legénysége!
A játékok során a kalózok kincseket is gyűjthetnek (pl.: alufóliába csomagolt tallérokat).

Készítsetek vagy rajzoljatok egy fát. Vágjatok előre ki virágokat, vagy hozzatok színes szalagokat, fonalat. Mindenki válasszon egy virágot, szalagot, amelyre felírhatja (de szóban is elmondhatja) minden nap, este, vagy egy-egy osztályfőnöki óra végén azt az egy szót, élményt, ami kifejezi az aznapi hangulatát, a számára fontos eseményeket. Helyezzétek el a fára a virágokat, szalagokat, és beszéljétek meg közösen az ezekre írottakat. Ahogyan egyre több közös élményt szerzünk, egyre díszesebb és virágzóbb lesz a közös fánk!
Álljatok körbe, különböző mozdulatsorokat imitálva ismerkedhettek meg az állatok jellegzetes mozgásával és viselkedésével. Az itt felsoroltak természetesen csak példák: hogy milyen állat ugrik közétek a körbe, annak csak a fantáziátok szabhat határt!
Amikor már jól megy egy megismert állat körbeadogatása, akkor hozz be újat. Ahogyan egyre több állat ugrál körülöttünk, úgy lesz egyre bonyolultabb a játék. Ha kezdetek picit belekavarodni, egy-egy állat egy időre vissza is ugorhat a zsebedbe a pihenni.
A Bátor Tábor Alapítvány a globális jelentéskészítési szabvánnyal (GRI) teljes összhangban elkészítette első Fenntarthatósági jelentését. Az Alapítvány 2030-ig a klímasemlegesség elérését tűzte ki céljául az általa irányított működésben, amelyet energetikai korszerűsítéssel és hatékonyságnöveléssel, üvegházhatású gázkibocsátás és üzemanyaghasználat csökkentéssel szeretne elérni. Az Alapítvány kibocsátásának szignifikáns részét a hatvani táborhely épületkomplexumának energiafogyasztása teszi ki, így 2021-ben 28,6 tonnányi CO2e-t tett ki a Bátor Tábor éves kibocsátása.
A fontos társadalmi misszió és az eddigi etikus, átlátható működés mellett újabb lépésként a fenntarthatóság környezetvédelmi vetülete is egyre inkább előtérbe kerül a Bátor Tábor Alapítvány életében. Először 2021-ben készült egy rövidített ESG-értékelés, amely környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontok mentén vizsgálta működésük fenntarthatóságát. Következő lépésként a szervezet 2022-ben elkészítette első Fenntarthatósági jelentését, amelyben a Planet Fanatics’ Network Kft. volt a segítségükre. Az adatok kiszámításához a nemzetközi elvárásoknak megfelelően a Greenhouse Gas Protocol sztenderdjét használták. Ennek eredményeként született meg a 2019-2021-es év adatait tartalmazó Fenntarthatósági Jelentés.
„A hazai társadalmi élet egyik meghatározó alapítványaként kötelességünknek érezzük, hogy működésünk fenntarthatóvá tételével jó példával szolgáljunk a társadalom egésze számára. A gyerekeknek és támogatóiknak nyújtott segítségre fókuszáló missziónkat megvalósító munkánkat etikusan, korrekt munkaadóként, fenntartható pénzügyi alapokon végezzük. Lelkesítő számomra, hogy mostanra nemcsak számszerűsítve láthatjuk környezeti hatásunkat, de olyan világos és előremutató célkitűzések mellett is el tudunk köteleződni, mint a 2030-ra nullára csökkentett üvegházhatású gázkibocsátás.” – fejtette ki a mérföldkő fontosságát Kindli Erna, a Bátor Tábor Alapítvány ügyvezető igazgatója.
Az ENSZ Fenntarthatósági Fejlődési Céljai (SDG) közül két aspektusban az Alapítvány évtizedek óta kiemelkedően teljesít, ezek az Egészség és jóllét (SDG3), valamit az Egyenlőtlenségek csökkentése (SDG10). A Bátor Tábor Alapítvány az elmúlt 20 év során több mint 15 000 embernek, daganatos vagy egyéb súlyos, krónikus betegséggel küzdő gyermeknek és családtagjaiknak adott bátorságot a programjain, akik azóta is a Bátor Tábort tartják az életükre legpozitívabb hatást gyakorolt közegnek. A társadalom mentális jóllétének támogatása mellett az Alapítvány az adakozás és önkéntesség kultúráját is támogatja, ezzel hozzájárulva a társadalmi szolidaritás erősödéséhez. Az élményterápiás táborokon túl kórházi, online és iskolai programokkal is szolgálják a súlyosan és krónikusan beteg gyermekek közösségekbe való beilleszkedését, egészséges emberi kapcsolataik és interperszonális készségeik fejlődését.
„A Bátor Tábor Alapítvánnyal ebben a formánkban először két évvel ezelőtt működtünk együtt, amikor a Fenntarthatósági Nap online rendezvényünk szereplői voltak. Tavaly az egyszerűsített ESG értékelésüket végeztük el és az ÜHG leltárukat számoltuk ki. A Bátor Tábor által képviselt ügyet, és az Alapítvány működési módját nagyon becsüljük, a kihívás pedig – jelentést készíteni egy nonprofit szervezetről a vállalatok által használt GRI alapján – annyira egyedi volt, hogy nem volt kérdés, belevágunk-e.” – mondta Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics’ Network Kft. ügyvezetője az együttműködésről.
A kitűzött fenntarthatósági célok megvalósítása érdekében a Bátor Tábor Alapítvány 2021-ben napelemekkel szerelte fel a néhány éve átadott programos épületet hatvani táborhelyükön, továbbá a kazánok komplex cseréjét és a nyílászárók karbantartását is elvégezte. Mivel kibocsátásuk jelentős része villamosenergia-fogyasztásból áll, ezért különös hangsúlyt fektetnek a jövőben is a magasabb hatékonyságot megcélzó intézkedésékre. Ennek érdekében 2030-ig ingatlanjaik energiaigényét csökkenteni tervezik, közvetett kibocsátásaik elkerülése érdekében pedig növelni fogják napenergia-kapacitásukat. Az üzemanyagfelhasználás visszafogása érdekében az önkénteseket és a munkatársakat érintő nagyobb létszámú utazás esetére telekocsi táblázatokat szerveznek évek óta az egy főre jutó üzemanyagfelhasználás optimalizálása érdekében. További feladatként gépjárműparkuk korszerűsítését és elektromos gépjárművek beszerzését határozták meg. A napelemes energiaellátás és az elektromos járművek együttesen nemcsak a kibocsátások csökkentése miatt fontosak, hanem a külső kényszerektől való függést is csökkentik és biztosítják ezzel a folyamatos működést.
A Bátor Tábor Alapítvány hisz abban, hogy az üzleti szféra progresszív mintáit a civil szervezeteknek is követnie kell, a fenntarthatóság pedig különösen olyan terület, amely szektortól függetlenül mindenkit érint, mindenkinek tennie kell érte. Ezért is tartotta fontosnak, hogy még egy lépést tegyen a fenntartható fejlődés felé.
A Bátor Tábor Alapítvány Fenntarthatósági Jelentése erről a linkről tölthető le.
Ki és hogyan tudja „felkapcsolni a villanyt” egy áldozatnál? Hogyan segít a beszélgetés, az odafigyelés, empátia? Lehet-e egy lakásba zárva, zsigeri rettegésben tiszta fejjel gondolkodni? Mit tehet az áldozat függő helyzetben, mikor nincs hova mennie? Mi billen át az áldozatban, mikor végre véget vet a bántalmazó kapcsolatnak? Aki bántalmazó családban nőtt fel, az maga is bántalmazó kapcsolatot választ?
Folytatjuk tabumentes beszélgetésünket a bántalmazó kapcsolatokról és a segítőkről Bihari Viki bloggerrel, és Dr. Spronz Júlia jogvédővel. Hogyan segít a jogsegély szolgálat? Működik-e a segítő infrastruktúra, előfordul-e áldozathibáztatás? Számít-e a bántalmazás, ha nincs csonttörés? Meg lehet „izomból” menteni valakit? Hogyan méri a sikert, és hogyan védi meg magát egy segítő? Júliának az interjú előtti héten lett öngyilkos egy ügyfele. Hogyan lehet kezelni egy ilyen helyzetet? És végül hogyan tovább ebben a néha kilátástalan küzdelemben? Együtt könnyebb. Beszéljünk róla!
Segélyvonalak, elérhetőségek bántalmazottaknak és szeretteiknek.
Segítséget kérekEz a Felhők felett – egy kétszeres díjnyertes podcast belső békéről, lelki egészségről, bátorságról. Iratkozz fel!
Kéthetente találkozunk a Bátor Táboros Vargyas-Tóth Juliskával és a rádiós Tüske Ferenccel. Mert a felhők felett mindig süt a nap.

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!
Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.
Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.
Adásunk második részében Trokán Annával és Cséffalvay Gáborral tovább tervezgetünk. Mi is az év eleji tervezés célja? Erőt ad, irányt, prioritást, és időt, amit csak magunkra fordítunk. Lehetőséget, hogy a mélyére menjünk, hogy kik vagyunk, mit akarunk, és hogy valóban jó helyen vagyunk-e. A kirajzolódó célok a következő évekre is irányt adhatnak, és megvizsgálhatjuk, mennyi idő és energia kell azok elérésére.
Hogyan hozunk döntéseket? Van aki úszik az árral, van aki inkább a medret alakítja arra, amerre ő akar menni. A környezetünkben ennek hatására inkább disszonancia vagy rezonancia keletkezik? Miben más a személyes tervezés, mint egy céges folyamattervezési alapmodell?
Ez a Felhők felett – egy kétszeres díjnyertes podcast belső békéről, lelki egészségről, bátorságról. Iratkozz fel!
Kéthetente találkozunk a Bátor Táboros Vargyas-Tóth Juliskával és a rádiós Tüske Ferenccel. Mert a felhők felett mindig süt a nap.

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!
Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.
Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.
Idén valami igazán különlegessel lepnéd meg a hozzád közel állókat? Szerintünk most a karácsonyi ajándék, ami bárkinek jól jöhet, egy csipetnyi bátorság! Ünnepi kínálatunk összeállításakor a nagymamádtól a legjobb barátnődön át a céges partnereidig mindenkire gondoltunk! Ha a Bátor Tábor webshopjából választasz egyedi meglepetést, a karácsonyi jótékonykodás útján is teszel egy nagy lépést
Bátorító karácsonyi ajándék ötletek a családnak, barátoknak
Színes designer zokni a zoknimániás bátyádnak, vagy a kedvenc Cimbidnek? Cuki rókás tornazsák a kistesónak, BPA-mentes kulacs a környezettudatos sógornődnek, motiváló futópóló a párodnak, szép karácsonyi bögre az egész családnak? Szemezgess minőségi és designer termékeink közül!
Céges karácsonyi ajándék a partnereidnek
Lepd meg az ügyfeleket, partnereket hasznos és jótékony ajándékkal! Garantáltan nagyot nősz a szemükben, ha megtudják, hogy a Bátor táboros karácsonyi bögre vagy notesz nem csak az ő napjaikat színesíti meg, hanem súlyosan beteg gyerekeknek is életre szóló élményeket ad!
Az UNESCO kezdeményezésére 1996 óta november 16-án ünnepeljük a tolerancia nemzetközi napját. A jeles nap legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet az intolerancia veszélyeire és az erőszakmentességre, különösen az iskolai környezetben. Megértésre és figyelemre azonban mindennapi kapcsolatainkban is nagy szükség van, a Bátor Tábor Alapítvány pszichológusa, Kocsis Dorka pedig öt egyszerű, de jól bevált tippel segít, hogy hogyan lehetünk megértőbbek és türelmesebbek saját nehézségeink iránt, illetve hogyan nyújthatunk érzelmi támogatást ismerőseinknek.
Azt, hogy egy stresszes, kihívást jelentő helyzetet hogyan kezelünk, számos dolog befolyásolja: nem csak a lelki megterhelés mértéke és előzetes tapasztalataink számítanak, hanem aktuális fizikai és mentális állapotunk is.Érzelemszabályozásunk nagyon meghatározó abban, hogyan reagálunk a környezetünk hatásaira. Ennek segítségével alkalmazkodunk ugyanis a körülöttünk lévő világhoz: arra utal a kifejezés, hogy érzelmeinkre tudunk hatni, tudjuk azokat kontrollálni. Érzéseink, gondolataink és testi érzéseink nagyban összefüggnek, kölcsönösen befolyásolják egymást. A megértésre irányuló törekvés és az őszinte kommunikáció a jól működő emberi kapcsolatok alapját képezi, azonban a rohanó hétköznapok fizikai és mentális terhelése közepette nehéz folyamatosan tudatosnak maradni ezzel kapcsolatban. A tolerancia nemzetközi napja emlékeztet minket arra, hogy jobban figyeljünk másokra és önmagunkra is.
1. Gondoskodjunk magunkról!
A mások felé való nyitottságban a saját magunkról való gondoskodásnak is nagy szerepe van. Fáradtan, egy stresszel teli nap után a legkisebb újdonságot, akadályt is nehezen vesszük. Szempontot váltani, új perspektívákból nézni a dolgokat pedig igazán erőforrásigényes tevékenység, hiszen fizikai állapotunk is befolyásolja érzéseinket. A testi és mentális pihenés – legyen az aktív, ahol kiadjuk a feszültségeket, vagy passzív, ahol töltekezni tudunk – fontos lépés a kiegyensúlyozottabb érzelmi állapot eléréséhez.
2. Kérdezzünk bátran!
Kérdezzünk magunktól és másoktól is. A magunkkal folytatott párbeszédek által azt a kérdést tudjuk megválaszolni, hogy miért érint minket érzékenyen egy-egy dolog, mi az, ami zavaró számunkra. A másik fél szempontjait viszont jobb, ha nem egyszemélyes dialógusban értjük meg: vonjuk be őt is a párbeszédbe, teremtsünk kapcsolatot. A megértés és a szempontváltás segíthet sztereotípiáink, berögződéseink átalakításában is.
3. Szerezzünk ismereteket!
Ha valamit nehezen viselünk, ismerjük meg és értsük meg jobban. Legyen az jelenség, külső inger vagy szituáció. Nézzünk filmet, olvassunk utána, legyünk semleges megfigyelők egy adott helyzetben, hiszen kogníciónk, gondolataink is hatnak érzéseinkre.
4. Beszélgessünk egymással!
Beszélgessünk olyan ismerőseinkkel, barátainkkal, akik a számunkra nehezen elfogadhatóval könnyebben tudnak együtt élni. Tanuljunk tőlük, figyeljük meg vagy kérdezzük meg, mi segíti őket a megküzdésben. Könnyebb megbirkóznunk egy-egy helyzettel, ha van olyan, akit mintának tekinthetünk. Beszélgessünk olyan ismerőseinkkel, akikkel megoszthatjuk az érzéseinket, dilemmáinkat, legyenek kimondhatóak belső küzdelmeink. A sajátunktól eltérő vélemények megismerése tágíthatja a látókörünket, kizökkenthet a megszokott gondolkodási és érzelmi folyamatokból.
5. Találkozzunk személyesen!
A távolságtartás, elkerülés bár megóvhat minket a feszültségektől, de a nézőpontunk megváltoztatásában nem biztos, hogy segíteni fog. Egy találkozás, közelebbi kontaktus, közös tevékenység jó alkalom lehet arra, hogy a különbségek helyett a hasonlóságokat keressük, megismerjük a másik álláspontját is.
A Bátor Tábor Alapítvány 2001 óta több mint 15 000 súlyosan és krónikusan beteg gyermek és hozzátartozói számára nyújtott gyógyító élményeket. Az élményterápia módszertanával és eszköztárával viszik el a felhőtlen gyermekkor önfeledtségét nemcsak a táborokba, hanem iskolákba, kórházi ágyak mellé, vagy éppen a menekültszállás falai közé. Az Alapítványnál tudják, hogy a fizikai gyógyulás mellett a lelki egészség is ugyanolyan fontos tényező a teljes élet megélése érdekében. A tolerancia nemzetközi napján érdemes lehet nekünk is kicsit átvenni ezt a gondolkodást, és némi extra időt szánni önmagunkra, szeretteinkre, egymás megértésére.
A Bátor Tábor sikerének egyik legfőbb titka a minden egyes programunkat átszövő élményterápia, más szóval terápiás rekreáció (TR) módszertana. Ismerd meg röviden az alapjait és vidd magaddal a saját osztályodba, munkahelyedre, otthonodba!
Amikor kiderül egy gyerekről, hogy súlyosan, krónikusan beteg, az élete alapvetően megváltozik. A hétköznapokat a betegséggel való megküzdés határozza meg: olyan természetes dolgok, mint a játék vagy a barátkozás, szinte lehetetlennek tűnnek.
Gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt három fő pszichológiai szükséglete van:
A táborba érkező gyerekeknek a betegség és a hosszú kórházi kezelések miatt ezek az alapvető szükségletei sérülnek. A betegséggel való szembenézés sok fájdalmas lemondással jár: a gyerekek kiszolgáltatottá válnak, nem hozhatnak koruknak megfelelő döntéseket, saját testük felett is elveszítik a kontrollt. Sokan nem járhatnak közösségbe, nem folytathatják a hobbijukat, nem fejlődhetnek az élet „normális” ütemében. A valahova tartozást családon kívül nem élhetik át.
A gyerekek mások jelzései, reakciói alapján alakítják ki saját magukról alkotott képüket. Az pedig, hogy mit gondolnak önmagukról, befolyásolja egy-egy helyzetben hozott döntéseiket. Minél pozitívabb az önmagukról kialakított képük, annál inkább hisznek benne, hogy képesek elérni a kitűzött céljaikat.
Ezért kivételes tapasztalat számukra a Bátor Tábor önkénteseinek támogató, megerősítő viselkedése, aminek hatására pozitívan tudnak változtatni saját életükön.
A Bátor Tábor önkéntesei, a Cimborák folyamatosan figyelnek a táborozókra, kíváncsisággal fordulnak feléjük és kifejezik számukra, hogy látják, amit csinálnak, hallják, amit mondanak. „Szemtanúságukkal” érvényessé teszik az átélt eseményeket, motiválják őket további kihívások vállalására. Hiszen a gyerekek akkor maradnak motiváltak, ha végig biztosak abban, hogy jó úton járnak céljaik elérésében.
Ez nagyon egyszerű és kézenfekvő dolognak tűnik, pedig hatalmas ereje van! Erre a tudatos jelenlétre épül az úgynevezett TR körforgás.
Nulladik lépés: a biztonság! A terápiás rekreáció alapja az érzelmi és fizikai biztonság. Vagyis a táborozók tudják, hogy minden helyzetben számíthatnak a Cimborákra, nem érheti őket bántódás. Ha ez a biztonság nem jön létre, akkor a TR kör folyamata sem tud elindulni.
KIHÍVÁS: Programjainkon a gyerekek különböző kihívásokkal találkoznak, a cimborák segítségével pedig kiválasztják azokat, amiket teljesíteni szeretnének. A kihívás mindenkinek mást jelent: barátkozni a többiekkel, felmászni a magasba vagy megszólalni egy csoport előtt. A Bátor Táborban semmi sem kötelező, minden táborozó maga választhatja meg a kihívásait.

SIKER: Amikor a gyerekek leküzdik a saját maguknak választott kihívásokat, sikerélményben lesz részük. Ha valaki szemtanúja a sikereiknek, észreveszi és megerősíti azokat, még erősebben és hosszabb távon hathat ez az élmény.
REFLEXIÓ: Amikor a táborozók kihívást élnek át, sikerélményben van részük, vagy éppen felfedeznek magukban egy új készséget, az önkéntesek reflektálnak az eseményekre. Ezek az elismerő, támogató, bátorító, dicsérő, vagy konstruktív visszajelzések a tábori programok során nagy jelentőséggel bírnak. A terápiás rekreáció sikere többek között azon is múlik, hogy az önkéntesek észreveszik-e, mikor milyen visszajelzésekkel segítenek a legtöbbet a gyerekeknek.
FELFEDEZÉS: A visszajelzésekkel megerősített sikerélmények hatására a gyerekek olyan képességeket, kompetenciákat fedezhetnek fel magukban, amelyeket elveszettnek hittek, vagy talán soha nem is tudták, hogy rendelkeznek velük. A felfedezés megvalósulása egyénenként változó. A táborban átélt élmények hatására a gyerekek sokszor a tábor kapuin kívül, akár hetekkel, hónapokkal később is felfedeznek valami újat saját magukkal kapcsolatban.
Csoda a komfortzónán túl
A Bátor Táborban játékos élményekkel mozdítjuk ki a táborozókat a komfortzónájukból, hogy félelmeik legyőzésével felismerjék, képesek szembeszállni nemcsak a kalandok során rájuk váró feladatokkal, de a betegségükkel is.
Minden cselekvés, történés, ami minket ér, besorolható egy-egy zónába aszerint, hogy mekkora kihívást jelent számunkra.
Mindannyiunknak saját zónatérképe van, hiszen különbözőek vagyunk. A zónák határai változhatnak, jó esetben folyamatosan tágulnak: az ismerőssé, megszokottá vált dolgok a kihívási zónából a komfortzónába kerülnek.
Ahogy az ember tapasztalatokat szerez magáról, képességeiről, a kihívási zóna is területeket hódít meg a pánikzónától.
Ahhoz, hogy a komfortzónát elhagyjuk, le kell győznünk félelmünket. A félelmet attól, hogy nem sikerül, hogy kinevetnek bennünket vagy megszégyenülünk. A hozzánk érkező gyerekek félelmei korábbi tapasztalataik vagy tapasztalathiányuk miatt az átlagosnál erősebbek, nehezebben leküzdhetőek lehetnek. Ezeken a félelmeken a táborban a motiváció és a kíváncsiság diadalmaskodni tud, amit egyrészt a tábori közeg és programok, másrészt az önkéntesek gondoskodása, figyelme alapoznak meg. A programokat úgy állítottuk össze, hogy különböző fizikai aktivitást, egyéni és csoportos kihívásokat is tartalmaznak, így minden táborozónk sokféle helyzetben kipróbálhatja magát, sokféle élményt, tapasztalatot szerezve.
A résztvevők csodavilágnak élik meg a tábort, a szülők visszajelzései alapján pedig a tábor kapuján egy bátrabb, magabiztosabb gyerek lép ki. A minden játékot és élményt körbefonó tudatos módszer bizonyítottan segíti a beteg gyermeket egy pozitívabb, reménytelibb jövőkép kialakításában, önbizalma erősödésében és szociális készségeinek fejlődésében.
Mindezt (többek között) a SeriousFun Children’s Network és az American Institutes for Research® kutatása is megerősítette.
Lássuk, hogy néz ki a terápiás rekreáció a gyakorlatban!
Hogyan néz ki a TR a gyakorlatban?Kiutat jelentenek-e az ökológiai válságból a közösségek? Segíthetnek-e a közösségek és az újrakapcsolódások a fogyasztói kultúra, a terjedő függőségek, az értelmetlen munkák világában?
A kis közösségek nagy kérdéseit segít megfejteni Nagy Gábor Mápó, tréner és Bátor Táboros önkéntes, aki kalákában költözik, valamint Takács-Sánta András humánökológus, az ELTE docense, a Kisközösségi Program vezetője (kiskozossegek.hu). Elhisszük-e magunkról, hogy meg tudjuk mondani a jövőt? Kik azok a prepperek, és segít-e a helyi közösségeken, ha félelemből költöznek vidékre az emberek? Miért atomizálódott a társadalmunk? Túl sok erőfeszítés a közösséghez tartozás? Egyszerűbb otthon ülni? Vajon újratanulhatjuk-e a közösségépítést? Számít-e, mi az ügy? Mit ad egy Bátor Táboros közösség? Kell-e vezető a közösségbe, vagy mindenkinek felelőssége kicsit vezetőnek lenni?
Ez a Felhők felett – egy kétszeres díjnyertes podcast belső békéről, lelki egészségről, bátorságról. Iratkozz fel!
Kéthetente találkozunk a Bátor Táboros Vargyas-Tóth Juliskával és a rádiós Tüske Ferenccel. Mert a felhők felett mindig süt a nap.

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!
Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.
Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.
Témaajánlók, tippek, ötletek beszélgetésekhez. Csendesebb családi délutánokra, a közös nap lezárására, élmények feldolgozására családoknak, osztályoknak.
Indiánok, izgalmas hógolyók és a közös élmények: hosszabb és rövidebb játékok, beszélgetés.
Itt az idő, hogy egy igazi indián beavatási szertartáson vegyetek részt, miközben kitaláljátok azt is, milyen a ti indián törzsetek, és mi tesz titeket mint csapatot, indián törzset erőssé.
Írjátok meg a misztikus törzsi sámánéneket, amit még dobolással is feldobhattok. Szerepelhetnek a dalban olyan dolgok, szavak, amiknek a beteljesülését várjátok (pl: napos idő egy kiránduláshoz, vagy hogy mindenki elpakoljon maga után).
Természetesen ne felejtsétek el egy nagy közös ünnepléssel, tánccal megünnepelni a törzset!

Helyezzetek el képeket/szavakat középen, melyek a nap eseményeit jelképezik. A gyerekeket kérjétek meg arra, hogy helyezzenek el apró lábnyomokat (érdemes párat kivágni előre, de közösen is megcsinálhatjátok) azoknál az eseményeknél, melyek mély benyomást tettek rájuk. Ezt megtehetitek a lakás, vagy osztályterem, iskola rajzával is, így a gyerekek lábnyomokkal jelölheti azt a szobát, ahol valami meghatározó történt velük aznap.
Minden játékos 3 papírcsíkot kap, melyekre egy-egy igaz állítást ír saját magával kapcsolatban. A cetliket gyúrjátok egy-egy kis hógolyóvá, majd következik a „hógolyózás”, azaz a papírgalacsinok óvatos dobálása. Keveredjenek össze alaposan a galacsinok, így pár perc után mindenkihez 3 új hógolyó kerül majd. Ezután a célotok az, hogy mindenki megtalálja a nála lévő hógolyó eredeti tulajdonosát, akire a papíron lévő álló igaz. Járjatok körbe, találjátok ki, kiknek a papírjai vannak nála. Ennek érdekében bárkitől bármit lehet kérdezni – de csak olyat, ami a kérdezett számára is komfortos.
A játék akkor ér véget, amikor mindenki megtalálta mindhárom nála lévő hógolyó tulajdonosát. Üljetek vissza a körbe, és meséljétek el, mi mindent tudtatok meg egymásról!
“Az orvosok az életemet, a Bátor Táborosok az életkedvemet adták vissza” – táborozónk, Dóri nagyon pontosan fogalmazta meg a Bátor Tábor Alapítvány misszióját. A váratlan diagnózist követő hosszú kezelések sora, a bizonytalanság és a félelem emberfeletti kihívás elé állítja a súlyos betegségben érintett családokat. A Bátor Tábor ingyenes programjain a gyógyuláshoz és a folytatáshoz szükséges lelki erőt és bátorságot igyekszünk nekik megadni.
GO! programunkat pedig azzal a céllal indítottuk el 2015-ben, hogy a bátorságot és erőt adó tábori kalandokat elvihessük azokhoz a gyerekekhez is, akik még a kórtermek falai között gyógyulnak. Az évek során több magyar, szlovákiai és lengyel kórházban is megjelentek a vidámságot és a játék gyógyító erejét hozó, képzett önkénteseink. „Nagyon nagy dolog ez a gyerekeknek… az én lányom is mindig nagyon várja azokat az alkalmakat, amikor együtt lehet az önkéntesekkel” – mesélte egy, a játékban résztvevő kislány anyukája. A kórházi ágyak mellett mosolyt visznek a szintén beteg gyerekekkel foglalkozó partneralapítványok rendezvényeire, visszaadják a gondtalan gyerekkor élményét a háború elől menekülőknek – még ha csak néhány órára is. Ott vannak, ahol szükség van rájuk.
„Mindig szívet melengető látni, ha egy-egy kórteremben vagy a menekültszállón annyira belefeledkeznek a gyerekek és az önkéntesek a közös játékba, hogy teljesen megszűnik az időérzékük, míg végül a koordinátornak kell jelezni feléjük, hogy sajnos közeledik a búcsú ideje. Különösen igaz ez olyankor, amikor a játék elején még kicsit bizonytalanul vágnak bele a közös kalandokba, nem tudván, hogyan „táborozzanak” együtt a táboron kívül is. Pedig a tábori hangulat igenis bárhol megvalósítható” – mondta Zsákai-Kis Anett, a GO! program vezetője.
A játék univerzális erejével önkénteseink idén októberig már több mint 5000 mosolyt csempésztek személyesen a kórházakban, menekültszállón hősies küzdelmet vívó, vagy a partneralapítványaink programjain résztvevő gyerekek és családtagjaik arcára. „Mivel minden egyes szám mögött egy gyermekmosoly, egy-egy emlékezetes élmény, egy-egy önkéntes odaadó munkája van, így hatalmas értéknek tekintjük azt, hogy az elmúlt 7 évben több mint 5000 élményt vihettünk el személyesen a GO! programok résztvevőinek” – tette hozzá Zsákai-Kis Anett. Az élmények pedig sorra gyarapodnak, hiszen a GO! csapat minden héten újabb kalandokkal látogatja meg a gyerekeket, miközben a járványhelyzet alatt bevezetett online programokat is folytatják: az önkéntesek a képernyőkön keresztül is rendszereresen kínálnak közös játékot a résztvevőknek.
Témaajánlók, tippek, ötletek beszélgetésekhez. Csendesebb családi délutánokra, a közös nap lezárására, élmények feldolgozására családoknak, osztályoknak.
A fantáziáé és kreativitásé a főszerep ebben az egész estét vagy délutánt kitöltő játékban, egy közös beszélgetés témájában, és egy rövidebb, pár perces játékban is.
Írjatok egy mesét közösen! Támpontként magatokra ölthettek minden jelmez-szerű öltözéket, amit csak találtok, vagy kitalálhatjátok az egyes karaktereket közösen, amit a mesélőnek mindenképpen bele kell szőnie a történetbe. Játszhatjátok úgy is, hogy egy adott jelre (pl: taps) a mesélőnek húznia kell egy kalapból egy képet, és annak a következő mondatban szerepelnie kell. A mesélő szerepét bárki átveheti, úgy, hogy a saját jelmeze alapján „inspirálódik”. történeketek persze el is játszhatjátok. De toll és papír mindenképpen legyen nálatok, hogy lejegyezhessétek a meséteket! (Kisebbeknél akár esti meseként is felhasználhatjátok később, mindig tovább-továbbszőve a történetet.)

Készítsetek egy saját kirakóst! Vágjatok föl előre kis darabkákra egy fehér papírt, és mindenki kapjon egy-egy részletet, amire képeket ragaszthat vagy rajzolhat valamit. Bármit, ami a napi vagy a heti élményeit számára kifejezi. Mikor mindenki kész, állítsátok össze a puzzle-t. Beszéljétek meg közösen, ki mit írt fel a puzzle-darabkára.
Alkalmas egy időszak lezárására, egymás megismerésére vezetett kérdés mentén, de saját alkotás elkészítésére is.
Mindenkinél legyen egy papírdarab. Kérd meg a gyerekeket arra, hogy (lépésről lépésre) kövessék az instrukcióidat!
Biztosan sok különböző formát láttok majd. Ezzel a rövidke játékkal megmutathatjuk, és beszélgethetünk arról, hogy mindenki különbözik egy kicsit a többiektől, másképp gondolkozik, másképp képzel el dolgokat, így fontos, hogy figyeljünk egymásra. Bármilyen formával, vagy akár rajzolással kipróbálhatjátok.
Te ismered a szomszédaidat? Folytatjuk a klímaválság és alkalmazkodás témáját Scheuring István evolúcióbiológussal és Stumpf-Bíró Balázzsal a Mélyadaptáció mozgalomtól (deepadaptation.hu). Egyikük a negatív változások tompításában és az emberben hisz, másikuk az összeomlásban és a felkészülésben.
De mekkora lesz a változás, milyen gyorsan történik, és mi lesz addig? Tudunk-e hozzá alkalmazkodni? Jem Bendell elmélete szerint az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges. 5-10 év múlva biztosan más lesz az életünk. Tudunk-e az igények helyett a szükségletekre fókuszálni? Létezik-e boldog élet szerényebb körülmények között? Eljutunk-e a tagadásból a megbékélésbe, és el tudjuk-e kerülni a káoszt? A mentális felkészülés és az összefogás most a legfontosabb. Ha képesek vagyunk túllátni az egyéni szinten, kapcsolódni a közvetlen környezetünkben lévőkhöz, újradefiniálni a csoportjainkat, akkor nyerhetünk.
Ez a Felhők felett – egy kétszeres díjnyertes podcast belső békéről, lelki egészségről, bátorságról. Iratkozz fel!
Kéthetente találkozunk a Bátor Táboros Vargyas-Tóth Juliskával és a rádiós Tüske Ferenccel. Mert a felhők felett mindig süt a nap.

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!
Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.
Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.
Indul a Felhők felett második évada, és az aszályos nyár után rögtön kemény témával jövünk. Téged is aggaszt a jövő? Mar az önvád, mikor elfordítod a slusszkulcsot, vagy már csak bicajjal jársz és zöldet eszel? A klímaválság és az alkalmazkodás megértésében segít nekünk Scheuring István, az MTA doktora, evolúcióbiológus (a Bátor Tábor önkéntese), és Stumpf-Bíró Balázs, a Mélyalkalmazkodás mozgalom (deepadaptation.hu) magyarországi képviselője.
Tartható-e a folyamatos növekedés illúziója, és hová vezet a kőkorszaki működés, ami korábban a túlélést szolgálta? Elég gyorsan változnak-e a normák, amelyeket követünk? Hogyan dolgozzuk fel értelmileg és érzelmileg a változásokat? Fel tudja-e az ember fogni az exponencialitást? Bárhogy lesz is, a kérdés örök: mire használjuk el az időt, ami rendelkezésünkre áll?
Ez a Felhők felett – egy kétszeres díjnyertes podcast belső békéről, lelki egészségről, bátorságról. Iratkozz fel!
Kéthetente találkozunk a Bátor Táboros Vargyas-Tóth Juliskával és a rádiós Tüske Ferenccel. Mert a felhők felett mindig süt a nap.

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!
Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.
Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.
A kisszériás magyar márka, a Nebouxii különlegessége, hogy olyan zoknikat gyárt, amelyeknek minden egyes párja felemás, vagyis a jobb és a bal zokni mintája bár tökéletes összhangban van, mégis eltér egymástól, kiegészíti, folytatja a másikat. A design mellett fontos számukra, hogy a zoknik hazai gyártásban készüljenek, a legjobb minőségű pamut fonalból. Tavaly indították útjára az első olyan kollekciót, amellyel alapítványokat támogattak. Idén is folytatták ezt a hagyományt, és most az Autistic Art Alapítványra és a Bátor Tábor Alapítványra esett a választás.
„Azt gondoljuk, kis márkaként is fontos, hogy felhívjuk az emberek figyelmét azokra az alapítványokra, akik olyan ügyek mellé állnak, amivel mi is tudunk azonosulni. Tapasztalatunk alapján könnyebb a megértéshez és az elfogadáshoz vezető út, ha egy vicces, szerethető termékkel tesszük ezt. Bízunk benne, hogy a jövőben is több hasonlóan izgalmas kollaborációban lesz részünk” – nyilatkozta Sipos Eszter, a márka ötletgazdája és Kerekes Kata, aki a grafikai tervezésért felel.
Nagyon sok fontos társadalmi ügyet képviselő civil szervezet dolgozik ma Magyarországon, amelyek akkor lesznek igazán eredményesek, ha üzenetük és célkitűzésük minél több emberhez jut el, elkötelezve őket akár rendszeres támogatóként. Ennek a Nebouxii zokni-kollekciónak a különlegessége, hogy egyszerre két civil szervezet küldetése is támogatható általa: a teljes élet biztosítása súlyosan, krónikusan beteg gyerekeknek és családjaiknak, valamint az autizmusban súlyosan érintett fiataloknak és felnőtteknek.
„Hogyan fér el egy zoknin majdnem az egész Bátor Tábor? A Nebouxii megmutatta. Az egyik fő szimbólumunkként ismert nap, az ikonikus tábori karkötők és még néhány programelem is megbújik a színes minták között. Hálásak vagyunk a Nebouxii-nak, hogy ilyen igazán bátortáboros zokni született. Az pedig külön öröm számunkra, hogy az Autistic Art Alapítvánnyal együtt kaptunk helyet a jótékonysági kollekcióban. A zoknikból befolyó támogatásból pedig további erőt adó élményeket adhatunk ingyenes tábori, kórházi és iskolai terápiás programjainkon a súlyosan, krónikusan beteg gyerekeknek és családtagjaiknak” – mondta Knecht Tamás, alapítványunk ügyvezetője.
“Munkánk egyik mottója: a design összeköt. Különlegessége, hogy az Autistic Art brand minden egyes termékét az általunk támogatott 11 lakóotthonban élő autista lakók egy-egy színes és izgalmas rajza díszíti. E termékek megvásárlásával létrejön egy kapocs az autista emberek és a nem autista emberek világa között, egy kötődés, mely remélhetőleg hosszú távra szól, és kiterjed az Autistic Art kollekció sok-sok darabjára, hiszen a vásárlásból befolyt összeggel azt a rajzfoglalkozást tartjuk fenn, ahol autista szabadon alkotnak. Az Autistic Art zokni mintája Kalocsai Nóri rajza alapján készült, aki a Miskolci Autista Alapítvány lakója és 2014. óta vesz részt az Autistic Art művészeti programjában. Nóri rajong a gasztronómiáért, ezért kedvenc ételeit örömmel rajzolja, azok közül is kiemelt figyelmet szentel az édességeknek. Az idei jótékony Nebouxii-zoknik megjelenése azért is különleges számunkra, mert azok egyszerre adnak át Autistic Art- és Bátor Tábor üzenetet, akiknek munkájára évek óta figyel Alapítványunk, akik profizmusát sokszor vesszük alapul mi magunk is programjaink tervezésekor. Úgy alakult tehát, hogy a design a Bátort Tábort és az Autistic Art Alapítványt egyszerre köti össze a kedves vásárlóval, aki bármelyiket is választja, ad, kap, segít.” – Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője.
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat.
A Bátor Táborban 2001 óta nyújtunk sorsfordító élményeket a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek és családjainknak, illetve azoknak a családoknak, akik elvesztették gyermeküket.
Nevetést viszünk a kórházi ágyak mellé, és online programjainkon keresztül az otthon falai közé, hogy erőt és bátorságot adjunk a játékon és a közös élményeken keresztül a nehéz helyzetekben.
Hisszük, hogy a felhők felett mindig süt a nap.
Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik
Saját tárborhelyet üzemeltetünk Magyarországon, Hatvanban, ami 168 fő elszállásolására alkalmas.
Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik
Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik
Életeket változtatunk. Segíts te is!
Tovább a Támogatáshoz 8 érv, hogy miért támogass minket
Élményterápiás programjainkon azon dolgozunk, hogy sorsfordító élményeket nyújtsunk krónikusan vagy súlyosan beteg gyerekeknek és családtagjaiknak.
Mindeközben az önkénteseink, vagyis a Cimborák élete is megváltozik: részesei lesznek egy olyan közösségnek, ahol 1000 féle ember 1 ügyért dolgozik. Rengeteget tanulnak magukról, a határaikról, arról, hogy nem csak a táborozóink, hanem ők maguk is hősök. Mert együtt változtatjuk majd meg a világot.
Több info az önkéntességről
Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.
Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.
Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót.
Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.
Havonta megmutatjuk, hogyan változtatják meg az élmények a súlyosan beteg gyerekek életét – valódi történetekkel, kulisszatitkokkal és inspiráló pillanatokkal.