Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
A Bátor Tábor történeteiben újra és újra ugyanaz a közös élmény rajzolódik ki – függetlenül attól, hogy gyerekekről, kamaszokról vagy szülőkről van szó, és attól is, hogy betegségről, veszteségről vagy épp újrakezdésről mesélnek. Ez pedig az, hogy a táborban minden érzésnek helye van. Ott nem kell elrejteni a félelmet, a fájdalmat vagy a bizonytalanságot, és ugyanígy szabad megélni a felszabadultságot, a nevetést és az örömöt is. Ez a teljesség az, ami a táborozók számára gyakran először ad valódi kapaszkodót.
Sokan úgy érkeznek a táborba, hogy addig a betegség mindennapjaikat meghatározó, állandó figyelmet tervezést és fegyelmet igénylő teher volt. Zádor, egy cukorbetegséggel élő kisfiú családja is elmesélte mennyi lemondással és folyamatos készenléttel jár a mindennapi élet a betegség mellett. A tábor azonban kapaszkodót adott, és segített abban, hogy ne egyedül kelljen megküzdeni a helyzetekkel.

A kamaszok számára a krónikus betegség gyakran együtt jár azzal a sokszor amúgy is előforduló érzéssel, hogy kilógnak a többiek közül. A táborban azonban sokan először találkoznak azzal, hogy nem kell magyarázkodniuk, mert mindenki érti őket. Zsó például ezt így fogalmazta meg: „Az élet rohan, néha elveszünk a nagyvilágban. És mi, az elveszettek a táborban együtt vagyunk, nem bántjuk egymást, elfogadjuk egymást, akármilyen is a másik.”
Ez a valahová tartozás élménye nemcsak a gyerekeket, hanem a szülőket is mélyen érinti. Elízia anyukája így idézte fel az első táborélményt: „Amikor kiderült a betegség, hirtelen megállt az élet. A táborban viszont nem éreztük úgy, hogy kimaradtunk volna valamiből. Ott végre normális családnak érezhettük magunkat.” Ez a mondat sok család számára írja le azt az átmenetet, amikor az elszigeteltség érzését felváltja a közösséghez tartozás.

A Lélekmadár táborunkban tapasztaltak mély nyomot hagynak a résztvevőkben, itt megélhetik, hogy a fájdalom és az öröm megfér egymás mellett:
“Ott tényleg bármilyen érzelmedet meg tudtad élni, és ez teljesen természetes volt, ezen a téren hihetetlenül felszabadító volt. Mint egy hullámvasút: az egyik percben még sírtunk, a másikban nevettünk. És akikkel ott beszélgettem, mind azt mondták, hogy lelkileg ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velünk” – emlékezett vissza Melinda, kétgyerekes édesanya a 444 cikkében, akinek fia, Marci már nem lehet köztünk.
A sorstársközösség és a biztonságos keretek segítenek abban, hogy egy új szemszögből tudjanak a táborozók a saját helyzetükre nézni. Erről mesélt Margita is a WMN újságírójának: “Abban a támogató közegben nagyon erős impulzusok értek, sokat tanultam arról, hogyan kapcsolódjak tudatosabban a saját érzéseimhez és másokéhoz. Ott értettem meg igazán, mekkora érték volt, amit adni tudtam, és ez valódi örömet okozott.”
Az ilyen történeteket meghallgatni nem mindig könnyű, de képesek erőt adni másoknak, mivel nem csupán a veszteségről, a nehézségekről szólnak, hanem az erőről, a bátorságról, hogy ér segítséget kérni és arról, hogy egymást meghallgatva kapaszkodót találhatunk.
Erről mesél Detti is, a 24.hu-n: „Ha csak egy valaki is tud kapcsolódni ahhoz, amin keresztül mentünk, vagy talál a cikkben egy olyan mondatot, ami kapaszkodót jelenthet, már boldog vagyok. A sorsátrsaimat pedig arra buzdítanám, hogy merjenek segítséget kérni, legyen az egy Facebook-csoport, egy pszichológus vagy épp a Lélekmadár Tábor. A traumát nem egyedül kell feldolgozni, azt hiszem, hogy anyák napján ezt még fontosabb tudatosítani.”
A Bátor Táborban megélt tapasztalatok így nem érnek véget a tábor utolsó napjával. Sokak számára önbizalmat, bátorságot és erőt adnak a mindennapokhoz, és hosszú távon is formálják azt, ahogyan a betegségről, a veszteségről és a közösségről gondolkodnak. A történetek közös üzenete végül mindig ugyanoda vezet: a megosztott teher könnyebb, és a valahová tartozás élménye képes megváltoztatni az élethez való viszonyt.
A Bátorság anyáknak kezdeményezésben Bátor Táboros édesanyák történeteit gyűjtöttük össze. Olyan történeteket, amelyek fájdalomból, hiányból és küzdelmekből születtek, mégis erőt adnak másoknak. Mert hisszük, hogy ezekkel a történetekkel kapaszkodót adhatunk egymásnak.
Anyák napja sokak számára az ünneplésről és az örömről szól. Vannak azonban anyák, akiknek ez a nap csendesebb, akik hiányt hordoznak magukban. Akik elvesztettek egy gyermeket, vagy akik nap mint nap beteg gyermekük mellett állnak helyt. Az ilyen történetek gyakran láthatatlanok maradnak – a Bátorság anyáknak kezdeményezés most ezeknek az édesanyáknak ad hangot.

Az ilyen történeteket meghallgatni nem mindig könnyű, de képesek erőt adni másoknak, mivel nem csupán a veszteségről, a nehézségekről szólnak, hanem az erőről, a bátorságról és arról, hogy egymást meghallgatva kapaszkodót találhatunk. Erről mesél Judit is, az egyik táborozó édesanya:
„Nem múlt el. Nem lett rendben. De lett értelme annak, ami történt. Lett helye a fájdalomnak az életemben, és már nem rombol, hanem valahol csendben épít. Megtanultam újra nevetni. Nem úgy, mint régen, de őszintén. És ami a legfontosabb, megtanultam, hogy nem kell egyedül végigmenni ezen az úton.”
A táborozó anyukák személyes történetei már Spotify– és YouTube-lejátszási listákon is elérhetők olyan ismert hangok tolmácsolásában, mint Törőcsik Franciska, Rujder Vivien, Hermányi Mariann, Rezes Judit, Trokán Anna, Kemény Zsófi, Gryllus Dorka, Zsigmond Emőke, Al Ghaoui Hesna és nagykövetünk, Barabás Évi.
Budapest különböző pontjain festett kövek is segítenek rátalálni ezekre a történetekre: a rajtuk elhelyezett QR-kódok beolvasásával az arra sétálók meghallgathatnak egy-egy üzenetet, amely egy nehéz napon erőt adhat. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, aki szeretné megosztani saját élményeit, és elmesélni, mi jelent számára kapaszkodót akkor, amikor nehéz. A beküldött történetek a batorsaganyaknak.hu oldalon olvashatók.

25 éve nyújtunk gyógyító élményeket súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek és családjaiknak. A kórházi kezelésektől egészen az iskolába való visszatérésig ott vagyunk a családok mellett, és akkor sem engedjük el a kezüket, ha elveszítik a betegséggel folytatott harcot. Lélekmadár Táborunkban olyan családokat fogadunk, akik elvesztették gyermeküket.
A Táborban sokszor beszélünk bátorságról: arról a bátorságról, ami nem mindig hangos, nem mindig látványos, sokszor egészen csendes. Néha csak annyi, hogy valaki felkel reggel és megy tovább. Anyák napján szerettünk volna teret adni olyan történeteknek, amelyek ritkán kerülnek a felszínre – mégis sokak számára ismerősek lehetnek.
Ha csak egyetlen történet is eljut valakihez egy nehéz napon, és egy pillanatra azt érezteti vele, hogy nincs egyedül, már megérte megosztani.
Mert egyedül is erős vagy, de sosem vagy egyedül!
1. Bátor Tábor Alapítvány
A Bátor Tábor 25 éve áll a beteg gyerekek mellett a kórházi kezelésektől az iskolába való visszailleszkedésig, segítve a betegség okozta lelki terhek feldolgozását. Jól tudjuk, hogy a leukémiával vagy más daganatos betegséggel diagnosztizált gyerekeknek számos nehézséggel kell megküzdeniük. Hónapokat töltenek kórházban, családjuktól és barátaiktól elszigetelve. A Bátor Tábor ingyenes programjain azonban erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez. Évente több mint 5000 beteg gyereknek és az ő családjaiknak segítünk.
Egy átlagos adó 1% felajánlásból egy táborozó egészségügyi ellátását tudjuk fedezni a Bátor Táborban.

Ha még nem vagy biztos a felajánlásodban, és szeretnéd megismerni, milyen hasonló értékeket képviselő szervezetekhez kerülhet még jó helyre az adód, összegyűjtöttünk néhány szervezetet, amelyek küldetése több ponton is kapcsolódik Alapítványunk szemléletéhez:
Lelki biztonság és mentális támogatás
2. Sulinyugi
A Sulinyugi a gyerekek mentális egészségét támogatja iskolai foglalkozásokon keresztül. A stresszkezelés és érzelmi tudatosság fejlesztése olyan készségek, amelyek a Bátor Tábor Suliprogramjában is kulcsszerepet kapnak. A közös szemlélet mentén szakmai együttműködés is megvalósult korábban: tanároknak és az önkénteseknek szóló workshopon osztottuk meg tapasztalatainkat, ahol a fókusz a nyugodt, befogadó iskolai környezet elérésén volt.
A szervezet tudatos, felelős és bátor magatartást erősíti. A „bátorság” itt társadalmi értelemben jelenik meg, míg mi a személyes bátorságot építjük, a Hősök Tere Alapítvány a mindennapi hősiességet és az empatikus közösségi jelenlétet. Ennek jegyében a Hősök Tere Alapítvánnyal közös, pedagógusoknak szóló workshop sorozatunk indult korábban, hogy a tantestületek saját erősségeikre és meglévő eszközeikre támaszkodva tudatosabban építsenek együttműködőbb, támogatóbb iskolai közösséget.
A szervezet fő célja a kezelés alatt álló gyermekek életének megkönnyítése, napjaik szebbé tétele, valamint a gyógykezelés befejeztével a hétköznapi életbe való visszatérésük megsegítése. Ez mind olyan szemlélet, ami a Bátor Tábor programjain is megjelenik. GO! programunk önkéntesei ezért minden nyáron közös élményprogramokat tartanak az Eurakvilo balatoni regattáján, hogy a gyógyító élmények még több gyerekhez jussanak el.

Betegség melletti tanulás és közösség
5. Kórházsuli
A tartósan beteg gyerekek tanulmányi felzárkózását segíti önkéntes egyetemisták bevonásával. A Bátor Táborhoz hasonlóan hisz abban, hogy a betegség nem jelentheti a fejlődés megállását, sem tudásban, sem önbizalomban.
Gyógyító élmény és támogatás a kórház falain belül
Önkénteseik nyelvtanulással és játékos foglalkozásokkal visznek vidámságot a kórházban gyógyuló gyerekek életébe. A közösségi élmény és a pozitív figyelem itt is pozitívan hat a kórházban fekvő gyerekekre.
7. Mosoly Alapítvány
A Mosoly Alapítvány krónikusan beteg gyerekeknek nyújt ingyenes meseterápiás és művészetterápiás foglalkozásokat, hogy a gyerekek biztonságos közegben tudják feldolgozni a betegséggel, kórházi kezelésekkel járó élményeiket. Hozzánk hasonlóan a szervezet abban hisz, hogy a gyógyulás nemcsak fizikai folyamat: a játék, a történetek, az alkotás és a kapcsolódás ugyanúgy része a felépülésnek.
Mi a közös bennük?
Ezek a szervezetek mind abban hisznek, hogy a gyerekek gyógyulása nemcsak orvosi kérdés.
Fontos a lelki biztonság, a közösség, az élmény, az önbizalom és a jövőbe vetett hit. Az adó 1% felajánlása egy apró döntés, amely itt hosszú távú hatással lehet egy gyerek életére.
Ha pedig más terület érdekel:
Közösségi összefogás és alapvető segítség
Vannak szervezetek, amelyek nem kifejezetten terápiás vagy fejlesztő programokat valósítanak meg, hanem az alapvető biztonságot és méltóságot teremtik meg. Számunkra fontos az önkéntesség kultúrájának erősítése, ezért indítottuk el 2020-ban a Cimbiózis kezdeményezést, a civil összefogás erejében bízva. Ezekkel a szervezetekkel a Bátor Tábor is együttműködött, és értékalapú munkájuk miatt jó szívvel ajánljuk őket az adó 1% felajánlásakor.
8. Magyar Élelmiszerbank Egyesület
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület a feleslegessé vált, de még fogyasztható élelmiszereket gyűjti össze és juttatja el rászorulókhoz országszerte. Civil szervezetekkel, áruházakkal és önkéntesekkel dolgoznak együtt, hogy csökkentsék az élelmiszer-pazarlást és enyhítsék a nélkülözést.
9. Budapest Bike Maffia
A Budapest Bike Maffia önkéntesei kerékpárral szállítanak ételt, higiéniai csomagokat és adományokat hajléktalan embereknek és rászoruló családoknak. Emellett edukációs és közösségi programokat is szerveznek, például főzéseket, adománygyűjtéseket, iskolai érzékenyítéseket.
Az adó 1%-a nem plusz kiadás, hanem egy lehetőség. Egy döntés, amivel úgy segíthetsz, hogy közben neked nem kerül semmibe. Ha nem rendelkezel róla, az összeg egyszerűen bent marad a központi költségvetésben, így elveszik a civil közösségek számára.
Pedig ez az 1% gyógyító élményt jelenthet egy beteg gyereknek, terápiás foglalkozást, iskolai mentálhigiénés programot, élelmiszercsomagot egy nehéz helyzetben lévő családnak, vagy épp egy kórházi mosolyt, ami erőt ad a gyógyuláshoz.
Ne hagyd veszni! Rendelkezz róla tudatosan, és támogass egy olyan ügyet, amely közel áll a szívedhez.
Tovább olvasok az 1%-ról Már fel is ajánlom!Mi a Bátor Táborban, Magyarország egyik vezető alapítványánál hiszünk abban, hogy a daganatos, leukémiás, vagy élethosszig tartó betegséggel élő gyereknek szüksége van gyógyító élményekre. Olyan élményekre, amik képesek visszaadni a gyógyulásba vetett hitet, a gyerekkort és a magabiztosságot a hétköznapokban. 25 éve dolgozunk azért, hogy minél több beteg gyermek részt tudjon venni ingyenes programjainkon – kórházakban, táborban és a sulikban egyaránt.
Átadjuk a szót Kamillának, egy táborozónknak, aki nálunk tanulta meg, hogy több, mint a betegsége.
„Kamilla vagyok, Bátor Táboros táborozó. Megkerestek a kérdéssel, mit jelent nekem a Bátor Tábor. Nehéz szavakba önteni, de most megpróbálom.
Hogyha a betegségemre gondolok, tudom, hogy mindig van egy közeg, ahova hazavárnak. Ha bármikor szólnának, hogy egy percem van a táborba érni, rohannék. A Bátor Tábort ezért a második otthonomnak, második családomnak is szoktam hívni. Ha belépek oda, akkor ezernyi mosoly fogad. Szeretnek, nem azért, mert tettem valamit, hanem azért, mert vagyok.
A hétköznapjaim, ahogy valószínűleg neked is, leginkább arról szólnak, hogy hány helyen és mennyi szituációban kell egyszerre 100%-ot nyújtanom. A betegségemmel való együtt élésben, a családommal, tesóimmal, az orvosi kontrollokon és az átlagos hétköznapi kihívásokban is. Néha úgy érzem, elvárják tőlem, hogy mindig erős legyek.
De a táborban megtanultam, hogy több vagyok, mint a betegségem. Megtanultam, hogy bármilyen nehéz helyzet jön, belülről jön az erő, ami átsegít rajta.
Most azért írok neked, mert te is része vagy ennek az erőnek.
Tudom, hogy tőled is sokat vár az élet. Hogy tőled is mindenki 100%-ot vár el nap mint nap. Én viszont csak annyit szeretnék kérni: most ne akarj 100%-ot adni. Most elég az 1%-od is.
A te 1%-odból lesz az a mosoly, ami fogad, amikor belépek a tábor kapuján. Abból lesz az a „második család”, ami hazavár.
Kérlek, ajánld fel nekünk az adód egy százalékát!
Köszönöm, hogy ott vagy nekünk!
Kamilla
Egy vérzékenységgel élő táborozó
Adószámunk: 18107913-1-41
Tovább olvasok az 1%-ról Már fel is ajánlom!A csalási módszert nem ismerjük még teljes körűen. A csalók pénzügyi befektetés ígéretével vettek rá embereket jelentősebb összeg átutalására egy cég számlájára (amihez a mi számlaszámunkat adják meg). Az összeg az eddig ismert esetekben 80-90 ezer Ft körül volt. Az utalást követően a csalók feltehetően megpróbálnak hozzáférni a magánszemély, illetve az alapítvány bankszámlájához is.
A csalás áldozatainak, haladéktalanul saját bankjukhoz kell fordulniuk, és hivatalosan kezdeményezniük kell az utalás visszahívását, amit mi jóváhagyunk.
Alapítványunk nem tudja megállapítani, hogy egy adott beérkező összeg szándékos adomány-e, vagy megtévesztés eredménye. A gyanús utalásokat próbáljuk ellenőrizni, de az utalást küldő személyazonosságát általában nem tudjuk beazonosítani a rendelkezésre álló adatok alapján. A rendőrséget tájékoztatjuk.
Aki hasonló megkereséssel vagy befektetési ajánlattal találkozik, kezelje azt fokozott óvatossággal, és tegyen bejelentést a rendőrségen.
Köszönjük, ha megosztjátok, hogy együtt megelőzhessünk minden további kárt!
a Bátor Tábor Alapítvány csapata
Újabb elkötelezett nagykövettel bővült a Bátor Tábor közössége: Gundel Takács Gábor műsorvezető csatlakozott a szervezethez, a Bátorítók – a Bátor Tábor rendszeres adományozói – nagyköveteként.
Gábor immár hat éve rendszeres adományozója és támogatója a Bátor Tábornak. A nagyköveti szerep vállalása számára természetes lépés volt, amely mögött személyes hit és elköteleződés áll.
„Azért csatlakoztam a Bátor Táborhoz, mert csak akkor tudunk élni ebben a világban, ha összefogunk, segítünk egymásnak. Azért, mert ezzel is hálát adok a Jóistennek, hogy az én három gyerekem egészségben nőtt fel. Azért, mert tudom, hogy a támogatásom valóban oda érkezik meg, ahol szükség van rá. Azért, mert magam is jártam a táborban, és ez az élmény engem is felemelt, feltöltött, hitet adott. Köszönöm, hogy segíthetek.” – fogalmazott Gábor.
Számunkra nagy öröm és megtiszteltetés, hogy Gábor nagykövetként tovább erősíti azt az összefogást, amelynek köszönhetően a programjaink minden résztvevő számára térítésmentesen valósulhatnak meg.
A nonprofit szervezetek működésének egyik legnagyobb kihívása nem a szándék vagy az elhivatottság hiánya, hanem a tervezhetőség. Egy szervezet akkor tud valóban hatékonyan, felelősen és hosszú távon gondolkodni, ha nem csupán alkalmi adományokra, hanem kiszámítható, rendszeres támogatásra is támaszkodhat. De mit is jelent ez a gyakorlatban – és miért kulcsfontosságú mind a támogatott ügy, mind a támogató számára?
A rendszeres támogatás stabil pénzügyi hátteret teremt. Ez lehetővé teszi, hogy egy civil szervezet ne „tűzoltásra” kényszerüljön, hanem előre tervezzen: programokat indítson, szakembereket alkalmazzon, infrastruktúrát tartson fenn, és folyamatos minőséget biztosítson a kedvezményezettek számára. Ezeknek a havi támogatásoknak nem kell nagy összegnek lenniük: ha sokan járulnak hozzá a működéshez, a kisebb támogatások is komoly hatást érhetnek el, mégis az a tapasztalat, hogy továbbra is nagyon kevesen mernek hosszú távon elköteleződni egy szervezet mellett.
A magyarországi gyakorlatban azt látjuk, hogy az adományozás sok esetben még mindig impulzív jellegű – ha egyáltalán sor kerül rá. A NIOK 2023-as felmérése szerint hazánkban a megkérdezettek 29%-a egyszer sem adományozott az elmúlt egy évben, 16%-a pedig egyszer. A rendszeresen adakozók a válaszadók 11%-át teszik ki. A motivációk is egészen sokfélék lehetnek: személyes érintettség, az adott szervezet iránti bizalom, aktuális közéleti események, valamint vallási vagy értékrendbéli meggyőződés egyaránt szerepet játszhatnak. Mindezek mellett a megkérdezett 54%-a úgy véli, hogy az adakozás révén jobb embernek érzi magát, úgy érzi jobbá teszi a világot.
A rendszeres adományozás felfogható befektetésként is – nem pénzügyi hozammal, hanem társadalmi értékben mérve. A nemzetközi szakirodalom ezt social returnnek nevezi. Amikor valaki havi szinten támogat egy ügyet, valójában kiszámíthatóságba, stabilitásba és hosszú távú hatásba fektet. Ez teszi lehetővé, hogy a civil szervezetek tervezzenek, fejlődjenek, és valódi, tartós változást érjenek el. Ez jelenti az igazi különbséget. Egy jobb társadalom nem egyik napról a másikra jön létre, hanem sok apró, rendszeres döntésből – ezek közül az egyik legerősebb az, amikor valaki újra és újra azt mondja: fontos nekem, hogy mi lesz holnap.
Sokan gondolhatják úgy, hogy havi 1000 forint nem elegendő ahhoz, hogy érdemi változást hozzon. Ugyanakkor sok, akár kisebb összegű felajánlás együtt már jelentős, jól érzékelhető támogatássá áll össze.
Vegyünk egy egyszerű példát:
Ha 50 ember naponta 100 forinttal támogatja a Bátor Tábort, az egy év alatt közel 1,8 millió forintot jelent. Ez az összeg a Bátor Tábornál elegendő lehet például arra, hogy:
Ez a fajta tervezhetőség az, ami valódi hatást gyakorol: nem egyszeri segítséget, hanem folyamatos jelenlétet és hosszú távú támogatást.

„Nincs rá pénzem.”
A rendszeres támogatás nem nagy összegekről szól. Már havi 1-2000 forint is számít – különösen akkor, ha sokan csatlakoznak. A kis összegek összeadódnak, és stabil alapot teremtenek.
„Nehéz lemondani, ha már elindítom.”
A modern adományozási rendszerek rugalmasak: a támogatás összege bármikor módosítható vagy megszüntethető.
„Nem tudom, mire költik a pénzt.”
Egy átlátható, profi szervezet számára az elszámoltathatóság alapérték. A Bátor Tábor minden évben elkészíti az éves beszámolóját, amelyben arról tájékoztat, hogy a támogatások milyen programokat, eszközöket és működési elemeket tesznek lehetővé, és betekintést ad a működésébe.
A kiszámítható támogatás nem csupán érzelmi, hanem stratégiai döntés is. Vállalati vezetők, HR- és CSR-döntéshozók számára különösen értékes, ha egy szervezet:
Ebben az értelemben a rendszeres támogatás egy befektetés egy jól működő társadalmi rendszerbe.
A kiszámítható támogatás nem pusztán pénzügyi kérdés: bizalmat is jelent. Annak a jele, hogy a támogató hisz a szervezet küldetésében, működésében és hosszú távú hatásában.
A Bátor Tábor számára mindez azt jelenti, hogy a gyerekek biztonságban vannak, a programok tervezhetők és továbbra is teljesen ingyenesek. Biztosíték arra, hogy minden évben újabb és újabb bátor pillanatok születhetnek.
A rendszeres támogatók számára egy külön közösséget hoztunk létre, ahol nyomon követhetik, hogy mikor mire költjük a támogatásokat, milyen programok valósultak meg, vagy mit tervez a Bátor Tábor a jövőben. A Bátorítók365 rendszeres támogatói közösséghez bárki csatlakozhat, akár már napi 100 Ft felajánlással!
Célunk, hogy súlyosan vagy tartósan beteg gyerekek és családtagjaik számára életre szóló, sorsfordító élményeket biztosítson játék, közös programok és támogatás által. Ezt a „csodát” a Cimborák – azaz az önkéntesek – közössége hozza létre. Ők nem csak segítenek a programok megtartásában, hanem együtt építik fel azt a támogató, befogadó közösséget, amelyben minden résztvevő – táborozó és önkéntes egyaránt – fejlődhet és erőt meríthet.
Az önkéntesnek lenni több, mint egyszerű segítség. Részese lehetsz egy olyan csapatnak, ahol 1000 féle ember 1 ügyért dolgozik. Ahol a közös élmények, kihívások és nevetések erős kötelékeket hoznak létre. A táborokban eltöltött idő nem csupán adásról, hanem elfogadásról és személyes fejlődésről is szól – sokszorozást kapják vissza, mint amennyit adnak, mondják a Cimborák.
A jelentkezésnek mindössze egy feltétele van: a betöltött 20. életév. Semmilyen más előképzettség, vagy tapasztalat nem szükséges.
Legyél részese egy olyan közösségnek, ahol mindenki ad és kap is – mert a Bátor Táborban az önkéntesség igazi csodát teremt. Jelentkezz és tapasztald meg, hogyan változhat meg életed egy nyári táborral!
? Jelentkezés és részletek: https://batortabor.org/hu/onkentesseg/tabori-onkentesseg/
? További infók az önkéntességről: https://batortabor.org/hu/onkentesseg/
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...
Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat.
A Bátor Táborban 2001 óta nyújtunk sorsfordító élményeket a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek és családjainknak, illetve azoknak a családoknak, akik elvesztették gyermeküket.
Nevetést viszünk a kórházi ágyak mellé, és online programjainkon keresztül az otthon falai közé, hogy erőt és bátorságot adjunk a játékon és a közös élményeken keresztül a nehéz helyzetekben.
Hisszük, hogy a felhők felett mindig süt a nap.
Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik
Saját tárborhelyet üzemeltetünk Magyarországon, Hatvanban, ami 168 fő elszállásolására alkalmas.
Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik
Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik
Életeket változtatunk. Segíts te is!
Tovább a Támogatáshoz 8 érv, hogy miért támogass minket
Élményterápiás programjainkon azon dolgozunk, hogy sorsfordító élményeket nyújtsunk krónikusan vagy súlyosan beteg gyerekeknek és családtagjaiknak.
Mindeközben az önkénteseink, vagyis a Cimborák élete is megváltozik: részesei lesznek egy olyan közösségnek, ahol 1000 féle ember 1 ügyért dolgozik. Rengeteget tanulnak magukról, a határaikról, arról, hogy nem csak a táborozóink, hanem ők maguk is hősök. Mert együtt változtatjuk majd meg a világot.
Több info az önkéntességről
Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.
Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.
Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót.
Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.
Havonta megmutatjuk, hogyan változtatják meg az élmények a súlyosan beteg gyerekek életét – valódi történetekkel, kulisszatitkokkal és inspiráló pillanatokkal.