Barion Pixel

15 évesek lettünk!

Április 30-án ünnepeljük a Bátor Tábor 15. évfordulóját.

Április 30-án ünnepeljük a Bátor Tábor megalapításának 15. évfordulóját. 2001-ben egy maroknyi fiatal szakember (orvosok, pszichológusok, pedagógusok) úgy döntött, létrehoz egy olyan helyet, ahol a súlyosan beteg gyerekek újra önmaguk lehetnek, ahol nincsenek betegség adta korlátok, csak önfeledt, gyógyító móka és kacagás.

A Bátor Tábor első két turnusában még 35-35 daganatos beteg gyermek vett részt a Római-parton. Az országban egyedülálló kezdeményezést siker koronázta, egyre több ember állt e mögé a nemes ügy mögé: önkéntesként vagy támogatóként.

A sok támogatás pedig lehetővé tette a hosszú távú fejlődést: folyamatosan növeltük turnusaink számát, elindultak a családi és a nemzetközi turnusaink, hogy minél többekhez jussanak el élményterápiás programjaink.

Pár éve indított tábortípusunkba, a Lélekmadár Táborba elsősorban olyan családokat várunk, akik súlyos betegség következtében vesztették el gyermeküket. Idén pedig elindult a GO! programunk, mellyel azoknak súlyosan beteg gyerekeknek visszük el a gyógyító élményeket a Bátor Tábor kapuin kívülre, akik nem jutnak el a táborainkba.

2016-ban is közel 1000 táborozót várunk turnusainkba ingyenesen, ahol lehetőségük nyílik olyan programok kipróbálására, amelyekben betegségükből kifolyólag máshol nemigen vehetnek részt. Mára több ezer táborozó élhette át a gyógyító élményeket, idén várjuk a 8000. táborozónkat.

Ezen kívül évente közel ezer jól képzett önkéntes (cimbora) segíti a Bátor Tábor programjainak megvalósítását.
Egy önkéntesünk átlagosan 3 turnusban vesz részt, de vannak olyan cimborák is, akik már 10 éve minden évben részt vesznek a táborainkban.

Itt tartunk most.
15 éve életeket változtatunk, és alig várjuk a következő 15 évet!

https://www.youtube.com/watch?v=ZzXFQDiDS_I