Ne cirkuszoljatok – játsszatok cirkuszt!
Kisebb csapatnyi gyerek készül hozzád? Húzd elő tarsolyodból ezeket az egész délutánt kitöltő, cirkuszi világba illeszkedő játékokat, és garantált a jó szórakozás!
Ha még nem voltál önkéntesünk – vagy voltál, de csak 2019 előtt, amikor az új adatbázis készült -, először is regisztrálnod kell a felületen. A regisztráció része, hogy
A referenciához a sablont itt találod. A családtagjaidon kívül bárki adhat neked referenciát, a fontos az, hogy elolvashassuk olyasvalakinek a véleményét rólad, aki objektív képet adhat nekünk néhány készségedről, képességedről. A sablonban csupa olyan tulajdonságra kérdezünk rá, amik fontosak nekünk a programokon, és az önkéntesek értékelésénél is ezeket figyeljük.
Ezután a Jelentkezések menüpontnál tudod lekérni a jelentkezési kérdőívet, amit e-mailen kapsz majd meg.
A kérdőív kitöltésére szánj elegendő időt, körülbelül 40 percet. Vannak benne kifejtős kérdések is, hiszen szeretnénk minél jobban megismerni téged, minél többet megtudni a tapasztalataidról és motivációidról.
Irány az adatbázis!Miután beadtad a jelentkezésed, részt veszel majd egy interjún:
Nem kell készülnöd semmivel, csak nyitottsággal és egy kis önismerettel. A kiválasztás eredményéről e-mailben értesítünk.
Amennyiben el tudjuk képzelni, hogy önkéntesünk legyél, részt kell venned egy 3 napos képzésen. (A GO! program és Suliprogram esetében: 2 napos.) A képzés minden új önkéntesünknek kötelező. Vannak olyan tábori feladatkörök, aminek a betöltéséhez egy plusz képzésen is részt kell venned.

Tarts velünk a felhők fölé! Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb témáinkat, cikkeinket, amivel te is tehetsz a lelki egészségedért!
FeliratkozásTámogasd te is, hogy minél több súlyosan és krónikusan beteg gyerek lelki egészségét erősíthessük meg programjainkon!
Támogatás
Kisebb csapatnyi gyerek készül hozzád? Húzd elő tarsolyodból ezeket az egész délutánt kitöltő, cirkuszi világba illeszkedő játékokat, és garantált a jó szórakozás!
Nem kell semmilyen jármű ahhoz, hogy utazzunk - elég a képzeletünk! Járjátok be gondolatban az egész világot!
ikertelen újévi fogadalmak helyett önazonos élettervezés! Összegyűjtöttük Cséffalvay Gábor coach és Trokán Anna színész néhány praktikáját, amivel hosszú távon is megvalósíthatod a céljaidat!
Félj bátran! Al Ghaoui Hesnával és Szécsényi Erzsébettel folytatjuk az egyik legizgalmasabb adásunkat. Lehet edzeni a félelemizmokat? Bevállalni olyan helyzeteket, amikben nincs kontrollunk?
Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.