A tolerancia nemzetközi napjának alkalmából pszichológusunk öt egyszerű, de jól bevált tippel segít, hogy hogyan lehetünk megértőbbek és türelmesebbek saját nehézségeink iránt, illetve hogyan nyújthatunk érzelmi támogatást ismerőseinknek.
Az UNESCO kezdeményezésére 1996 óta november 16-án ünnepeljük a tolerancia nemzetközi napját. A jeles nap legfontosabb célja, hogy felhívja a figyelmet az intolerancia veszélyeire és az erőszakmentességre, különösen az iskolai környezetben. Megértésre és figyelemre azonban mindennapi kapcsolatainkban is nagy szükség van, a Bátor Tábor Alapítvány pszichológusa, Kocsis Dorka pedig öt egyszerű, de jól bevált tippel segít, hogy hogyan lehetünk megértőbbek és türelmesebbek saját nehézségeink iránt, illetve hogyan nyújthatunk érzelmi támogatást ismerőseinknek.
Azt, hogy egy stresszes, kihívást jelentő helyzetet hogyan kezelünk, számos dolog befolyásolja: nem csak a lelki megterhelés mértéke és előzetes tapasztalataink számítanak, hanem aktuális fizikai és mentális állapotunk is.Érzelemszabályozásunk nagyon meghatározó abban, hogyan reagálunk a környezetünk hatásaira. Ennek segítségével alkalmazkodunk ugyanis a körülöttünk lévő világhoz: arra utal a kifejezés, hogy érzelmeinkre tudunk hatni, tudjuk azokat kontrollálni. Érzéseink, gondolataink és testi érzéseink nagyban összefüggnek, kölcsönösen befolyásolják egymást. A megértésre irányuló törekvés és az őszinte kommunikáció a jól működő emberi kapcsolatok alapját képezi, azonban a rohanó hétköznapok fizikai és mentális terhelése közepette nehéz folyamatosan tudatosnak maradni ezzel kapcsolatban. A tolerancia nemzetközi napja emlékeztet minket arra, hogy jobban figyeljünk másokra és önmagunkra is.
1. Gondoskodjunk magunkról!
A mások felé való nyitottságban a saját magunkról való gondoskodásnak is nagy szerepe van. Fáradtan, egy stresszel teli nap után a legkisebb újdonságot, akadályt is nehezen vesszük. Szempontot váltani, új perspektívákból nézni a dolgokat pedig igazán erőforrásigényes tevékenység, hiszen fizikai állapotunk is befolyásolja érzéseinket. A testi és mentális pihenés – legyen az aktív, ahol kiadjuk a feszültségeket, vagy passzív, ahol töltekezni tudunk – fontos lépés a kiegyensúlyozottabb érzelmi állapot eléréséhez.
2. Kérdezzünk bátran!
Kérdezzünk magunktól és másoktól is. A magunkkal folytatott párbeszédek által azt a kérdést tudjuk megválaszolni, hogy miért érint minket érzékenyen egy-egy dolog, mi az, ami zavaró számunkra. A másik fél szempontjait viszont jobb, ha nem egyszemélyes dialógusban értjük meg: vonjuk be őt is a párbeszédbe, teremtsünk kapcsolatot. A megértés és a szempontváltás segíthet sztereotípiáink, berögződéseink átalakításában is.
3. Szerezzünk ismereteket!
Ha valamit nehezen viselünk, ismerjük meg és értsük meg jobban. Legyen az jelenség, külső inger vagy szituáció. Nézzünk filmet, olvassunk utána, legyünk semleges megfigyelők egy adott helyzetben, hiszen kogníciónk, gondolataink is hatnak érzéseinkre.
4. Beszélgessünk egymással!
Beszélgessünk olyan ismerőseinkkel, barátainkkal, akik a számunkra nehezen elfogadhatóval könnyebben tudnak együtt élni. Tanuljunk tőlük, figyeljük meg vagy kérdezzük meg, mi segíti őket a megküzdésben. Könnyebb megbirkóznunk egy-egy helyzettel, ha van olyan, akit mintának tekinthetünk. Beszélgessünk olyan ismerőseinkkel, akikkel megoszthatjuk az érzéseinket, dilemmáinkat, legyenek kimondhatóak belső küzdelmeink. A sajátunktól eltérő vélemények megismerése tágíthatja a látókörünket, kizökkenthet a megszokott gondolkodási és érzelmi folyamatokból.
5. Találkozzunk személyesen!
A távolságtartás, elkerülés bár megóvhat minket a feszültségektől, de a nézőpontunk megváltoztatásában nem biztos, hogy segíteni fog. Egy találkozás, közelebbi kontaktus, közös tevékenység jó alkalom lehet arra, hogy a különbségek helyett a hasonlóságokat keressük, megismerjük a másik álláspontját is.
A Bátor Tábor Alapítvány 2001 óta több mint 15 000 súlyosan és krónikusan beteg gyermek és hozzátartozói számára nyújtott gyógyító élményeket. Az élményterápia módszertanával és eszköztárával viszik el a felhőtlen gyermekkor önfeledtségét nemcsak a táborokba, hanem iskolákba, kórházi ágyak mellé, vagy éppen a menekültszállás falai közé. Az Alapítványnál tudják, hogy a fizikai gyógyulás mellett a lelki egészség is ugyanolyan fontos tényező a teljes élet megélése érdekében. A tolerancia nemzetközi napján érdemes lehet nekünk is kicsit átvenni ezt a gondolkodást, és némi extra időt szánni önmagunkra, szeretteinkre, egymás megértésére.