Új online magazint indítunk, amelynek célja a lelki egészség megőrzése és fejlesztése a Bátor Tábor szakértőinek közreműködésével. Mert mindenkinek kell egy kis Bátor Tábor.
A Bátor Tábor több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a mentális egészség megőrzésében és fejlesztésében. Hatása egyre messzebb ér: már nem csak a tábor kapuin belül nyújt sorsfordító élményeket a súlyos, krónikus betegséggel élő gyerekeknek és családtagjaiknak, hanem a kórházi gyógyulást és az iskolai visszailleszkedést is segíti. Májusban ismét egy új platformot indít útjára.
A pandémia alatt mindenki számára elérhetővé tett online programokat 2021-ben a Felhők felett podcast követte, melynek epizódjaiban mindannyiunkat érintő témákat dolgoznak fel – például a belső béke, erőnk megőrzése a nehéz helyzetekben, vagy a külső és belső akadályok legyőzése, emberi kapcsolataink ápolása.
A podcast szakmai sikere és hallgatottsága igazolta, hogy nagy szükség van arra a tapasztalatra a társadalom szélesebb körében is, amit a Bátor Tábor Alapítvány a mentális egészségmegőrzés területén szerzett, és aminek mára szakértőjévé vált. Ezért Felhők felett címmel online magazint indítunk, egy olyan platformot, ahol mentális egészség szakértők találkoznak, s melynek célja, hogy az alapítvány üzenete és eszmeisége minél többekhez eljusson.
A WHO felmérése szerint a 15-19 éves korosztály 4.6 %-a szorongásos zavarokkal küzd. Magyarország különösen érintett például a depresszió emelkedésében, egy hazai kutatás szerint minden tizedik ember a mindennapi feladatok ellátását nehezítő lelki-egészség problémákkal szembesül. Egy 2022-es brit felmérés szerint pedig a szülők 84%-a gondolja úgy, hogy a gyermeke lelki problémái is nőttek az elmúlt években. „Itthon is hasonló a helyzet, a pandémiát követően a pszichés segítséget igénylő gyerekek, családok száma jelentősen nőtt” – emeli ki Kocsis Dorka, a Bátor Tábor pszichológus munkatársa.
„Az egészség fogalmába nem csak a betegségek és ártalmak hiánya, hanem a fizikai, szociális és mentális jóllét is beletartozik- mondja Kocsis Dorka. Az élet értelmességének átélése, az azzal való elégedettség, az önkifejezés mind részei a lelki egészségnek, ugyanúgy feltételei az elégedettségünknek, mint testi és társas jóllétünk- teszi hozzá.
„A Bátor Tábor gondolatiságának kiterjesztése és elérhetővé tétele régóta foglalkoztat bennünket” – mondja Knecht Tamás ügyvezető igazgató. „Szeretnénk jobbá tenni az olvasók életét és a társadalom állapotát azzal, hogy megosztjuk mindazt, amit a Bátor Tábor csapata súlyosan beteg gyerekektől tanulhatott, és amivel a gyógyulásukat segítjük ingyenes tábori, kórházi, vagy online programjainkon. Ráadásul a magánélet mellett a munkahelyeken is egyre nagyobb a mentális egészség szerepe, a cégeknek is fontos, hogy jól legyenek a munkavállalóik. Mindenkinek kell egy kis Bátor Tábor.”
A Felhők felett magazinban hetente járunk körbe egy-egy lelki egészséggel kapcsolatos témát. Az új felületen mindenki számára elérhető az a Bátor Táboros szemlélet, amit a programokon tapasztaltak, tapasztalnak gyerekek, önkéntesek, szülők: hogyan találjuk és tartsuk meg erőnket a nehéz helyzetekben, hogyan forduljunk egymás felé. A cím pedig magáért beszél, hiszen a felhők fölött mindig süt a nap!
A Felhők felett magazin az Abercrombie&Fitch páláyzati támogatásának köszönhetően jött létre.
Nézd meg a videót kerekasztalbeszélgetésünkről a lelki egészségről a Felhők felett magazin indulása kapcsán!