Barion Pixel

A tábort 5 területen is példaértékűnek értékelték a nemzetközi ellenőrzésen

Kiemelkedő, 98%-os eredményt értünk el az 5 évente esedékes, kötelező SeriousFun ellenőrzés során. Programigazgatónk Nagy Katalin elmeséli, mely területekre lehetünk a legbüszkébbek, és hogyan zajlott a jóhangulatú ellenőrzés a táborban.

Amerikában a táboroztatásnak sokkal mélyebb kultúrája van és ennek megfelelően a szabályozása is erősebb. Mivel a Bátor Tábor az amerikai Serious Fun Children’s Network tagja, ők átdolgozták ezt a szabályozást és a nemzetközi táborokra is kiterjesztették, így ránk is. Az, hogy megfeleljünk ennek a szabályozásnak, az elengedhetetlen feltétele az amerikai táborszövetség-beli tagságunknak.

Korábban 3 évente, 2016 óra 5 évente kell eleget tennünk a vizsgálatnak – azért már csak 5 évente, mert azt megelőzően olyan magas szinten teljesítettünk, hogy átkerültünk egy magasabb kategóriába. A vizsgálat mindenre kiterjed: programok, egészségügyi szabályok, kommunikáció a táborozókkal, az önkéntesekkel, jelentkeztetési és kiválasztási folyamat az önkénteseknél, tábori felszereltség és épületek, beszállítók, szerződések.

Két lépésből állt a vizsgálat: először ki kellett töltenünk tavasszal egy 266 kérdésből álló kérdéssort, és fel kellett töltenünk minden szükséges dokumentumot – ha jól emlékszem, egészen pontosan 158-at! Júniusban pedig ellátogatott a táborba a 2 fős ellenőrzőbizottság, hogy ellenőrizzék a táborhelyet, a programokat és feltegyék esetleges további kérdéseiket.

A kötelező szabályoknak 100%-ban megfeleltünk, és összességében 98%-os lett az értékelésünk, pusztán 3 apró részterületet említettek, amelyekben fejlesztést javasoltak, de ezek egyike sem érinti a tábor, a táborozók és a programok biztonságát, hanem pl. olyan kultúrális különbségből fakadó dolgok, hogy az amerikai táborokban elvárás, hogy a táborozók felé a fegyverhasználat tilalmát nagyon hangsúlyozni kell.

Az hogy 98 %-on teljesítettünk (és a kötelező szabályokat 100%-osan végeztük el ) azt jelenti, hogy mindezen kérdéseknek megfeleltünk, mindent rendben találtak a programjainkon, 5 különböző területet ki is emeltek, amik kifejezetten lenyűgözték őket:

Változatos tábori programok – Kiemelték, hogy el merünk térni az alapprogramoktól és folyamatosan dolgozunk az újabb és újabb programok kitalálásán, beépítésén. A cirkusz és a 2023-ban debütált performing art programunk is nagyon tetszett nekik. Nagyon hozzá vannak szokva azokhoz a programokhoz, amiket az amerikai táborok nyújtanak (így például keresték a „fafeldolgozás” programot), de ezekkel nagyon megleptük őket pozitívan. Arról is meséltettek minket, hogy hogyan találjuk ki, mikor mivel bővítjük a repertoárt.

Egészségügyi ellátás, felkészültség a táborban – Nagyon sok kérdésük volt, a gyógyszerezéstől elkezdve az ügyeleten át és nagyon tetszett nekik, ahogy tároljuk a gyógyszereket, kezeljük az adatokat és hogy mindenre van egy jól kiépített rendszerünk.

Konyha és étrend – Amikor ellátogattunk a konyhába, akkor teljesen ledöbbentek, milyen előírások vannak nálunk és hogy be kellett öltözniük ahhoz, hogy ellenőrizni tudják. Az pedig, ahogyan a konyhánk működik, hogy el van különítve minden terület, hogy van külön gluténmentes konyha. Teljesen lenyűgözte őket, azt mondták, hogy ilyen szintű profizmussal még sehol se találkoztak, ahol ennyire magasan priorizált a táborozók étkeztetése, tápanyagszükségleteik. Külön elkérték (kíváncsiságból) a rendelőtáblázatunkat, ami jelzi, hogy mennyiféle diétára készül fel egy-egy turnus vagy képzés esetén a konyha és hogy ezeket tudja kezelni. Átlagosan 13-14 féle diétát adunk le, amelyekből igyekeznek olyan menüt összerakni, ahol össze lehet vonni adott diétákat, hogy ennél ezért kevesebb félét kelljen elkészíteni.

Fenntarthatóság – A nemzetközi viszonylatban is úttörő fenntarthatósági törekvéseinket is példaértékűnek találták; és kiemelték, hogy személyesen is érdekesnek találták a napelemes rendszerünkről, és alternatív energiahasznosítással kapcsolatos törekvéseket. Itt borzasztó vicces volt a kazánról és a hőszivattyú rendszerről angolul beszélgetni. Azt szomorú meglepődéssel tapasztalták, hogy a programjainkat is közvetlenül érintik a környezeti hatások, pl. a tavunk szomorú állapota. )

Partneri kapcsolatok, önkéntesség – Az önkéntesekkel, szakértőkkel és támogatókkal való szoros és jó együttműködésünket méltatták, hogy milyen hatékonyan folyik nálunk az önkéntesek képzése, és a közösséggel való kapcsolattartás. Amerikában inkább az a megszokott, hogy egy önkéntes egy egész tábori “szezonra'” szerződik, és az, hogy olyan elkötelezett önkénteseink vannak, akik több, mint 10 éve vissszajárnak évről évre, nagy benyomást tett rájuk. Sokat beszéltünk az önkéntesmenedzsmentről is. Az is nagyon tetszett nekik, hiszen egyediek vagyunk abban, hogy ekkora számú önkéntessel dolgozunk és hogy az évek során tudtunk egy közösséget építeni belőlük és a Bátor Tábor köré.

Számomra nagyon kedves pillanat volt, ahogy megérkeztek hozzánk. Az elején volt egy beszélgetés Knecht Tamással, a CEO-nkkal és velem úgy általánosságban a vizsgálatról. Kellyék már itt kiemelték, hogy alapvetően mindent rendben találtak és hogy bár vannak kötelezően ellenőrizendő területek, de ők alapvetően élvezni szeretnék ezt a napot és szeretnék megtapasztalni azt a profizmust, amit a feltöltött dokumentumokban is tapasztaltak. Az egész nap során nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak, nem csak a tábor, de az egész szervezet iránt.

Többször jelezték, hogy már nem is a vizsgálat, hanem a saját kíváncsiságuk vagy érdeklődésük okán kérdeznek tovább minket, mert nagyon élvezték azokat, amiket tapasztaltak nálunk.

Érkezésükkor azt is elmesélték, hogy előző nap beültek egy étterembe vacsorázni meg felkészülni a másnapra. A felszolgáló pedig meghallotta, hogy a Bátor Táborról van szó – azt hiszem önkéntesünk volt – és kicsit bekapcsolódott a beszélgetésbe. Ez teljesen lenyűgözte őket, hogy milyen ismertek vagyunk és hogy bárhová mennek, olyan emberbe ütköznek, aki valamilyen módon kapcsolódik hozzánk.