Az Élménykülönítmény jótékonysági sportközösségünk díjat nyert a Civil Díj 2016 gálán ’a legsikeresebb adománygyűjtési akció’ kategóriában.
A Civil Díj programot a NIOK Alapítvány indította annak érdekében, hogy a jó példákkal, az előremutató programokkal és a sikerekkel felhívják az emberek figyelmét a társadalmi problémák megoldásáért tevékenyen és kreatívan dolgozó szervezetekre.
A további hat kategóriában is kiosztott díjakra több mint 110 pályázat érkezett, így igen nagy értékkel bír, hogy az Élménykülönítmény hozhatta el a kategória első helyét.
A 2011-ben induló program lényege, hogy tagjai ’sportot csinálnak a jótékonyságból’, azaz kisebb-nagyobb sportversenyeken indulnak és felkészülésük alatt adományokat gyűjtenek a Bátor Tábor Alapítvány javára. 2011 és 2015 között összesen 1761 jótékony sportoló csatlakozott a programhoz. Hatalmas eredmény, hogy rajtuk keresztül 15 ezer támogatóhoz jutottunk el, akiket sikerült támogatásra serkenteni. Hosszú távú célunk, hogy ebből a bázisból egyre többen rendszeres Bátor Tábor támogatóvá váljanak. A sportközösség másik fontos és kiemelendő eredménye, hogy sikereinken felbuzdulva a hazai futóversenyeken egyre több non-profit szervezet van jelen és gyűjt adományokat az Élménykülönítményhez hasonló konstrukcióban.
Bízunk benne, hogy a civil szektor az ilyen elismerések által is erősebbé és hatékonyabbá válik, és a társadalom bizalmát és elismerésért elnyerik a szervezetek.
Itt nézheted meg a benyújtott és díjazott pályázatokat: http://civildij.hu/dontosok-dijazottak/