Most bárki jelentkezhet nyári táborainkba önkéntesnek, aki elmúlt 20 éves, és szívesen töltene el egy hetet azzal, hogy súlyosan beteg gyerekeknek ad sorsfordító élményeket. A Bátor Táboros önkéntesség hatására a Cimborák élete is megváltozik: nyitottabbak lesznek, rengeteget tanulnak a saját határaikról és megtapasztalják az önzetlen adás felemelő érzését.

Az önkéntesség – amellett, hogy társadalmilag nagyon fontos – egy erős közösségélményt is ad. Aki önkéntes munkát végez, megtapasztalhatja annak az erejét, amikor egy nagy csoport dolgozik egy közös célért – a Bátor Táborban a gyerekek öröméért. Az az élmény, hogy ők maguk közvetlenül gyógyító hatással lehetnek egy beteg gyerek életére, nagyon sokáig elkíséri a Cimborákat.

Február 11-ig te is meghozhatod életed legjobb döntését: jelentkezz nyári táborainkba Cimborának!

Jelentkezem! További infó

Évente 1000 ember várja, hogy megerősítő és gyógyító kalandok sorával adja vissza súlyosan és krónikusan beteg gyerekek gyerekkorát. Olvasd el, az önkéntes munkával hogyan és mivel leszel te is gazdagabb, erősebb, bátrabb. Aztán vágj bele te is egy életreszóló kalandba!

Erősebb leszel

Önkéntesnek lenni gyakran nem könnyű – belevágni különösen nem az. Biztosan tele vagy egy csomó félelemmel, hiszen nehéz sorsú, nehéz helyzetben lévő emberekkel, állatokkal találkozhatsz, vagy szembesülhetsz környezeti károkkal is.

Biztosan felmerül benned a kérdés: hogyan fogom ezt bírni lelkileg? Pedig biztosan bírni fogod, mert a cél lebeg majd a szemed előtt, ahelyett, hogy az elesettséget látnád.

Kevés más dolog van, ami annyi erőt ad, mint megerősíteni valakit élete értelmében: abban, hogy segítségeddel meg tud küzdeni egy kihívásos helyzettel, talpra tud állni. Hogy ismét higyjen abban, ugyanolyan értékes ember, mint bárki más.

És mindezt neked köszönheti. Mindeközben te nemcsak megerősödsz lelkileg, hanem az új tapasztalatoknak, élethelyzeteknek köszönhetően új képességekre, kompetenciákra is szert teszel – ezeket pedig aztán az élet minden területén kamatoztathatod.

Észre sem veszed, hogy repül az idő, hiszen teljesen belefeledkezel az éppen előtted álló feladatba. A nap végén azt érzed majd, hogy a zűrös gondolatok letisztulnak a fejedben, és egy teljesen új nézőpontból látod az életed.

“Vajon egy pillangó szárnycsapása Brazíliában képes tornádót előidézni Texasban?”

Káprázatos dolgokat érhetsz el az önkéntes munkáddal: megváltoztathatod a világot. Nem hiszed?

Pedig azzal, hogy megváltoztatod valakinek az életét, ennek leszel részese. Már önmagában a tudat, hogy rájuk szánod az idődet, hogy foglalkozol velük és a jólétükkel, azt erősíti meg azokban, akiknek segítesz, hogy érdemes küzdeniük. Hát nem fantasztikus?

Sikertelen újévi fogadalmak helyett önazonos élettervezés! Felhők felett podcastünk témába vágó epizódjai alapján összegyűjtöttük Cséffalvay Gábor coach és Trokán Anna színész néhány praktikáját, amivel hosszú távon is megvalósíthatod a céljaidat!

1. Az első lépés: adjuk meg a módját!

Vagyis az idejét! Az igazán elmélyült munkára érdemes időt és energiát szánni! Ha megteheted, ezt az ideális esetben 1-2 napot pedig csak erre fordítsd, ne hagyd, hogy a hétköznapi teendők elvonják a figyelmed. Ha családban, párban tervezel, érdemes külön-külön is felmérni, hogy ki honnan hová tart, majd ezekből a tervekből közös metszeteket készíteni!

2. A tervezés ne csak egy évre szóljon!

De mégis hogyan érdemes nekikezdeni? Januárban hajlamosan vagyunk szigorúan 365 napra szóló fogadalmakat kitűzni anélkül, hogy megvizsgálnánk a teljes képet – azaz az életünket. A szakértő szerint pedig egyetlen esztendő megtervezése helyett hatékonyabb, ha felvázoljuk az eddigi életutunkat: mit éltem meg, mi történt velem?

Gyakorlatilag puzzle darabokat gyűjtögetünk magunkról, amiknek a segítségével teljesen új összefüggéseket fedezhetünk fel. A múltunk fényében pedig tisztábban nézhetünk rá a jövőnkre is: ez történt eddig, ez vagyok én. És most mit akarok, honnan hová is tartok? A céljaim közül mi az, ami egy évre, mi az a háromra, mi az, ami ötre vonatkozik? Próbáld ki ezt a módszert, és meglátod, egészen máshogy fogod látni a következő éved!

+ tipp: Az adatok listázása (életesemények, stb.) után próbáld rajzban is ábrázolni a folyamokat, szó szerint vázold fel az életutad! A jobb agyféltekéd aktiválásával teljesen új látásmódot hozhatsz be a tervezéshez!

3. Ne feledkezz meg a küldetésedről!

Amint megvan a célunk, általában rögtön to-do listává alakítjuk, tervezésből managelés lesz. Ez rendben is van, hiszen kellenek a konkrét lépések, a sárga kockakövek, amik elvezetnek Ózhoz. Ha félmaratont akarsz futni, szükséged van egy edzéstervre, amit heti szinten be kell tartani. A legtöbbünknél pont ilyenkor jelentkeznek a buktatók: egy fontos hozzávaló nélkül az áhított célbaérkezésből ugyanis kötelező, unalmas feladatok sora lesz.

A motiváció fenntartásához tudnod kell, hogy miért is akarod ezt annyira? Mi a küldetésed a félmaratonnal? Magadnak szeretnéd bebizonyítani, hogy ezt is meg tudod csinálni? Esetleg jótékonyság is kapcsolódik a kihívásodhoz – súlyosan beteg gyerekeken segítesz a futással? A küldetésed fogja megadni az energiát a nehezebb napokon is!

4. Nem az egyenes út, a navigáció a lényeg!

Fontos tisztázni, hogy mind a céltervezés, mind a sárga kockakövek megrajzolása csupán egy irányt ad. Hiszen az út szinte sosem egyenes: a lépésekhez való görcsös ragaszkodás helyett próbáljunk meg inkább navigálni! Paradoxonnak hat, de a stabilitás megtartása úgy lehetséges, ha kicsit el is engedjük azt!

A félmaraton példájánál maradva: pontosan tudod, hogy miért vágysz rá, és mi fog motiválni az út során. Azt is kitaláltad, nagyjából milyen előzetes lépésekre van szükség, hogy aznap beérj a célba. De azt is tudnod kell, hogy nem fogsz részt venni minden edzésen, hiszen megbetegedhetsz, közbejöhet valami, sőt, még az is előfordulhat, hogy a verseny előtt húzod meg a bokád.

A lényeg, hogy tudatosítsd: egy-egy kimaradt edzés nem fog eltéríteni a céltól, és félmaratont sem csak aznap és ott lehet teljesíteni!

5. Az önazonos döntések csodákra képesek!

Mindannyian szeretnénk megfelelni a környezetünknek, ezért nehéz olyan döntéseket hozni, amikről tudjuk, hogy a mi céljainkat szolgálják, de nem biztos, hogy mindenkinek kényelmesek. Pedig hiszed vagy sem, a vacillálás, halogatás helyett az önazonos, határozott döntések másoknak is sokat segítenek a saját életük tervezésében!

Például ha a régóta dédelgetett félmaratonod egybeesik egy családi eseménnyel, ahelyett, hogy utolsó pillanatig rágnád a körmöd, és naponta pénzérméket dobnál fel, vállald be bátran, hogy számodra ez fontos és szeretnél részt venni rajta. Egy konkrét helyzethez ugyanis a többiek is könnyebben tudnak alkalmazkodni: délelőtt kimehet az egész család szurkolni, délután pedig lehet ünnepelni!

A GO! program önkéntesei a még a karácsonyi és újév között sem pihennek. Nem feledkezünk meg azokról a gyerekekről, akik a karácsonyt, a téli szünetet nem otthon töltik, így Budapesten még december legeslegvégén is örömöt, játékot, élményt visznek a kórházakba.

Sajnos minden évben vannak gyermekek, akik a szeretet ünnepét a kórházi ágyukban töltik. Ők nem mehetnek haza, hogy családjukkal bontogassák izgatottan az ajándékokat. Nem segédkeznek a mézeskalácssütéskor, nem díszetenek fát, nem ülik körbe az adventi koszorút idén. A GO!-s Cimborák azonban játékot, élményt, mosolyokat visznek karácsony előtt és a két ünnep között is a kórházba, és valamit, ami még ennél is fontosabb: egy darabot a közösségünkből, egy szeletke a Bátor Táborból. Hiszünk abban, hogy ebben az időszakban különösen fontos, hogy éreztessük az összetartozás és a támogatás erejét. Mert a gyerekkor, az ünnep mindenkinek jár!

„A zenében is a legszebb rész a szünet.” Krajcsó Nelli, a Slow Budapest alapítója maga is versenyt fut karácsony előtt az idővel. Megválthatja-e a karácsony az egész évet? Találunk-e örömöt, ajándékot a sötétségben, a hidegben? Van-e még tér a tárgyi ajándékoknak, vagy ajándékozzunk minőségi időt? A lelkész Gecse Attila segítségével szívbemarkoló üzenetet kapunk azoktól, akik már nincsenek köztünk.

Jó töltődést kívánunk minden hallgatónknak, legközelebb január elején találkozunk!

Ez a Felhők felett podcast– a harmadik évad belső békéről, lelki egészségről, bátorságról. Iratkozz fel! Kéthetente találkozunk a Bátor Táboros Vargyas-Tóth Juliskával és a rádiós Tüske Ferenccel. Mert a felhők felett mindig süt a nap. 

 

Köszönjük az A&F támogatását! Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a Podcast Hubnak pedig a felvételt.

Eljött az év vége, de még nagyon sokat kell dolgozni a békés, sütiillatú karácsonyért. Krajcsó Nelli mindfulness trénerrel (Slow Budapest) és Gecse Attila református lelkésszel azt vizsgáljuk, tényleg szükség van-e erre a pörgésre.

Kötelező-e lerohanni a boltokat, 5 félét főzni, és túlenni magunkat? Mitől lesz ünnep az ünnep, és mitől volt az gyerekkorunkban? Hogyan tudunk benne lenni a pillanatban, és örülni az eltelt évnek? Az adásban meditálunk is egy rövidet, hogy elfogadjuk mindazt, ami feszít. Végül a stúdióban arra jutunk, hogy az élet ajándék, és ajándékot jelentünk egymásnak, bármi is az ünnepi ebéd.

Ez a Felhők felett podcast– a harmadik évad belső békéről, lelki egészségről, bátorságról. Iratkozz fel! Kéthetente találkozunk a Bátor Táboros Vargyas-Tóth Juliskával és a rádiós Tüske Ferenccel. Mert a felhők felett mindig süt a nap. 

 

Köszönjük az A&F támogatását! Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a Podcast Hubnak pedig a felvételt.

Megoldja-e a kiégést egy hét szabi? Miért nehéz rálátni a saját helyzetünkre és megállni? Miért várunk a megoldással, amikor már kimondtuk, hogy baj van?  Kell-e az egyén mellett a rendszert is vizsgálni, amelyben kiégtünk? Beszéljünk végre a kiégésről! Gyurkó Szilvia, a Hintalovon alapítvány alapítója és gyerekjogi tanácsadója pár éve nyilvánosan felvállalta a függőségét, és elindított egy párbeszédet munkaholizmusról, kiégésről. A cinizmus, halogatás, ingerlékenység tünetei mellett gyakran a test is jelez: alvás és étvágy problémák, kimerültség , gyomor vagy fejfájás is jelentkezhet – állítja másik vendégünk, Herendi Kata szakpszichológus, a Pszichoforyou vezető szerkesztője. 

Köszönjük az A&F támogatását! Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a Podcast Hubnak pedig a felvételt.

November 13. és december 13. jelenkezz te is Suliprogramos önkénteseink csapatába! Programunkkal abban segítünk a súlyosan beteg gyerekeknek, hogy támogatják iskolai visszailleszkedésüket. Aki szeretné megtapasztalni az önkéntes munka felemelő erejét, de szabadidejéből kevesebbet tud erre áldozni, annak a Bátor Tábor Suliprogram ideális választás.  

A Bátor Tábor Suliprogram a kórházi kezelések után az iskolai közösségbe való visszatalálásban segíti a beteg gyerekeket. A Suliprogram célja, hogy az osztály egy olyan elfogadó és befogadó közösség legyen, ahol mindenkinek jó lenni. Ahol az érintett gyereknek a visszatérés, társainak pedig a befogadás lesz gyerekjáték.

Vargyas-Tóth Julianna, a Bátor Tábor Suliprogramjának szakmai vezetője szerint a gyógyulást követő visszailleszkedés egy örömteli, de nem kihívásoktól mentes folyamat. „A táborozóinktól gyakran halljuk, hogy az osztályközösségben a tévhitek, vagy az információ hiánya miatt csúfolódás, kiközösítés éri őket. Ennek oka lehet a kezelések miatt kihullott haj, a gyógyszerek miatt megváltozott külső, vagy például az a félreértés, hogy a daganatos betegség fertőző lehet.”

A Suliprogramban játékos formában eloszlatják a betegséggel kapcsolatos tévhiteket. Lebontják a vélt vagy valós falakat egészséges és beteg gyerek között, és segítenek egy barátságos osztályközösség kialakításában.

A Bátor Tábor önkénteseinek száma több, mint 3000, a Suliprogram pedig jelenleg 52 Cimborával működik, ám a foglakozások népszerűsége miatt szükség van további résztvevőkre. Korábban csak a tábori önkéntesképzésben résztvevők jelentkezhettek, a Bátor Tábor idén ősszel viszont megnyitja a lehetőséget mások előtt is.

„Az önkéntes munka során – végezzük azt bármilyen jó ügy érdekében – sokkal többet kapunk vissza, mint amennyit mi áldoztunk az adott tevékenységre” – mondja Vargyas-Tóth Julianna. Az önkéntesség új nézőpontokat, élethelyzeteket, perspektívákat kínál, és ez gyökeresen megváltoztathatja a gondolkodásmódunkat, a világlátásunkat. 

Kihagyhatatlan tapasztalat ez, hiszen az önkéntes munka nyitottabbá és rugalmasabbá tesz, ami segít abban, hogy elfogadóbbá váljunk, és átértékeljük a saját problémáinkat is. Az önismerettel pedig javítjuk életminőségünket.

„A Suliprogram alapvető részévé vált az életemnek, a munkahelyi beosztásomat is igyekszem e szerint alakítani” – mondja Dr. Lengyel Lea, a Suliprogram egyik önkéntese. „Ha igent mondtam egy programra, az szent, és semmi nem írhatja felül. Nagyon sokat ad minden foglakozás, látni azt változást, amit elérünk a gyereknél.”

A tábori önkéntesek a Bátor Táborban egy hetes turnusokon vesznek részt. A Suliprogram önkéntesei – a Bátor Tábor szakértőivel közösen – két alkalommal találkoznak egy osztállyal. A részvétel időben tehát kevesebb elköteleződést igényel, hatásában viszont messzire ér.

A Suliprogramnak köszönhetően a gyerekek nyitottabbá válnak egymás felé, jobban az adott közösség tagjainak érzik magukat, és nő az önmagukba vetett hitük. Az egymásra való odafigyelés erősítése, a jó közösség kialakítása napjainkban különösen fontos.

2023-ban először nyílik meg a lehetőség, hogy egy kétnapos intenzív képzést követően ennek most részesévé válhatnak az elkötelezett érdeklődők. Aki szeretné megtapasztalni a gyerekekkel való munka örömét, a gyerekek elkötelezettségét, felelősségvállalását és szeretne hatással lenni, azt várja a Bátor Tábor Suliprogram – az egyetlen feltétel a 20. betöltött életév.

További információ és jelentkezés:

További információ Jelentkezés

Régesrégen, éppen egy tucat esztendővel ezelőtt számos jóbarátunk összefogott, és együtt megírták, folytatásokban a Bátor Könyvet. A könyv meséiben találkozhattok Danival, aki éppen kórházban fekszik, megismerhetitek családját, és nem utolsósorban Cseppet is, a legeslegkisebb cseppet a tengerben, akiről Dani anyukája mesél a kórházi ágy mellett, hogy színesítse a szürke napokat, és bátorságot adjon kisfiának.

Merüljetek bele könyvünk második fejezetébe, Csiszár Jenő Vízgyémánt c. meséjébe,
Amelyből kiderül, hogy nem minden gyémánt, ami fénylik, és amelyben Csepp társra lel.

Ellenállhatatlan erő ragadta meg és húzta el Tüsitől. Csepp eleinte kétségbeesetten kapaszkodott a kaktusz tüskéjébe, de a saját bevallása szerint cseppetsemkedves szerzet a maga részéről befejezte a társalgást, és a legkisebb erőfeszítést sem tette a maradása érdekében, sót, mintha kaján vigyorral figyelte volna erőlködését. Mit volt mit tenni, a kis vízcsepp halk sóhajtással megadta magát sorsának, és elengedte a kaktuszt valljuk be, pont a legjobbkor, mert ha egy tizedmásodperccel tovább kapaszkodik, talán kettészakadt volna.

Csepp körül mintha hirtelen megpörgették volna a világot, szédítő utazás vette kezdetét. Néhány pillanatig még látta a kaktuszt maga alatt s– az igazat megvallva gondolkodott is rajta, hogy odakiált neki pár csak azért is kedves búcsúszót de amíg azon morfondírozott, melyek lennének a legmegfelelőbbek, eszébe jutott, hogy csak azért is kedvesnek lenni talán nem egyenlő a valódi kedvességgel, és inkább hagyta, hadd főjön a szúrós zöldség a saját levében.

Közben a láthatatlan erő nem csak megemelte, de körbe is fordította Cseppet, ezért jó alaposan szemügyre vehette környezetét: egy vakítóan fehérre meszelt falú házat látott, amelynek nád tetején szélkakas ágaskodott, egy nagy, zöld lombú fát, furcsa, sárga gyümölcsökkel, melyek alakra leginkább egyik enyhén túlsúlyos nagybátyjára emlékeztették; és… és…  egy hatalmas tengerkék szempárt, amely a jelek szerint épp rá szegeződött.

– Odas’, Dani, vízgyémánt! — hallotta meg egészen közelről egy kisfiú hangját.

Dani a kórházban felült az ágyon. Ohó! Benne vagyok a mesében!

-Ez nem igazság! — kiáltotta Zsófi. — Ha Dani benne van, nekem is ott a helyem!

Édesanyjuk csak egy pillanatra jött zavarba. Megsimogatta előbb Dani, majd Zsófi fejét és elmagyarázta, hogy a mesében említett kisfiú, bár a keresztneve ugyanolyan, nem lehet az ő Danija, mert sokkal, de sokkal fiatalabb: mindössze négyéves. És mivel ő nem az a Dani, a testvérét sem Zsófinak hívják, hanem…

— Hanem hogy? — kotnyeleskedett Zsófi.

— Mindjárt kiderül — mondta édesanyjuk, és folytatta:

Vízgyémánt! Nézd meg, hogy csillog! – hallotta Csepp ismét az idegen kisfiú hangját.

Vízgyémánt… A kis vízcsepp óvatosan körbekémlelt: vízgyémánt? Hol? De akárhogy is erőlködött, a rámeredő tengerkék szempáron kívül sehol sem látott semmi különöset, csak egy félig kész homokvárat, egy kiborult piros vödröt és néhány színes lapátot.

Nem érdekel a gyémántod, tartsd meg magadnak! hallatszott kicsit távolabbról egy másik gyerek hüppögése. Csepp körülnézett, és a homokvár másik oldalán megpillantotta a hang gazdáját: egy szőke és kék szemű fiút, aki meglehetősen durcás képpel ült a homokban.

-De olyan szépen csillog… Na, Dani, nézd meg már…

Dani a mesében durcásan megrázta a fejét, és szorosan behunyta a szemét. Csepp majdnem felnevetett, annyira mulatságos látvány volt a pirosra sült arcú, duzzogó kissrác, aki láthatóan túljátszotta a sértődést, amikor belényilallt: „Úristen! Ezek rólam beszélgetnek!”

Megköszörülte hát a torkát:

-Bocs, elnézést. A nevem Csepp, és egyáltalán nem vagyok gyémánt.

A két közeli szem egy pillanatra eltávolodott. Csepp kihasználta az alkalmat, hogy tüzetesen szemügyre vegye gazdájuk arcát: ó is egy szőke kisfiú volt, szintén vakító, tengerszínű tekintettel. Első pillantásra nagyon hasonlított a Dani nevűre, de a másodikra már látszottak különbségek bár egyidősek lehettek, de valahogy sokkal komolyabbnak tűnt. Láthatóan nem lepődött meg, hogy megszólítja egy ujja hegyén ácsorgó vízcsepp, sőt, úgy tett, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

-Örvendek. A nevem Márton Jenő, de a barátaimnak csak Marci.

Komoly arcot vágott, suttogóra fogta.

– Bocs a gyémántozásért. El szerettem volna terelni az öcsém, Dániel Miklós, azaz Dani figyelmét a homokvárról – folytatta alig hallhatóan. –  Már egy órája építettük, amikor észrevettem egy békát. Utána ugrottam, hogy elkapjam, de véletlenül szétrúgtam a bástyát. Ezen persze kiakadt – biccentett alig észrevehetően a másik fiú felé.

Cseppnek erről eszébe jutottak a testvérei és a családja, Hirtelen nagyon egyedül érezte magát a világban. El is pityeredett, amit Marci félreértett:

-Nyugi, nem foglak bántani – suttogta. – Csak megmutatlak a testvéremnek, és visszateszlek a kaktuszra, rendben?

Csepp biccentett. Marci kacsintott, hogy visszaigazolja egyezségüket, majd feltartva mutatóujját,amin ott trónolt a még mindig csendesen hüppögő vízcsepp, Danihoz fordult:

-Na! Figyu, mit találtam!

A másik azonban rá se hederített. Míg Csepp és Marci a bemutatkozással voltak elfoglalva, Dani láthatóan megnyugodott (de az is lehet, hogy csak elege lett a színjátékból). Felállt, vett egy mély lélegzetet, nekikészült, hogy újraépítse a lerombolt bástyát, de előtte végigsimította az arcát. Most ott állt, kezében a vödrével, mutatóujját előre tartva, amin valami ugyanúgy csillogott, mint Marcién Csepp, a vízgyémánt – és ez a valami pedig az egyetlen és utolsó könnycsepp volt, amit a fiú produkálni tudott a nagy sértődöttségben.

Illusztráció: Holló Anna

A két testvér csodálkozva nézte egymás mutatóujját. Ámulatuknál csak Cseppé volt nagyobb: már azt hitte, sohasem fog magafajtával találkozni még egyszer, és most egyik pillanatról a másikra itt terem valaki, aki láthatóan ugyanabban a helyzetben van, mint ő. Tudta, hogy lépnie kell.

-Szia! szólalt meg, talán kicsit közvetlenebbül és gyorsabban is, mint ahogy azt a szertartásos, vízgyémánt-udvariasság megkövetelte volna.

– A nevem Csepp. És te ki vagy?

-Szia! A nevem Pilla – ilyen szép mosolyt Csepp soha életében nem látott –  Örülök, hogy találkoztunk,

– É… éééééé… izéééeé…én is. – nyögte ki Csepp. – Nagyon hasonlítasz a családomra. Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha megkeresem őket. Van kedved velem jönni?

Pilla nem sokat gondolkozott a válaszon.

Érdekelnek a korábbi fejzetek is? Itt és itt megtalálod!

Őszi-téli kirándulások után igazán jól esik egy csésze meleg krémleves mellett átmelegedni. Mi is sokszor esszük a táborban a finom, egészséges, színpompás sütőtökkrémlevest, miután egy egész délelőttöt töltöttünk a szabadban.

A sütőtökkrémleves igazi őszi csoda: a laktató, finom vitaminbomba tele van C-vitaminnal, káliummal, rosttal, bétakarotinnal. Könnyen és gyorsan elkészíthető, a gyerekek is segédkezhetnek a főzésben. Vidám színe miatt pedig még a levesektől esetleg idegenkedő kisebb családtagok is szívesen fogyasztják.   

Pörgetem az Instát, mint mindenki más is. Kimegyek  rágyújtani, mert hívnak a haverok. Drogozom, hogy ne lógjak ki a társaságból. Hol kezdődik a saját felelősségünk? Mikortól válik egy rossz szokás függőséggé? Merre halad a társadalmunk a függőségek szempontjából?

Legújabb adásunkban a Cápa, Dietz Gusztáv színész és MMA harcos mesél tabuk nélkül a függőségeiről, a herointól a sportig. Dr. Kun Bernadette pszichológus és addiktológus segít megérteni a szenvedélybetegségek működését.

 

Köszönjük az A&F támogatását!

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, az Echo Hangstúdiónak pedig a felvételt.

Te leélni, túlélni, vagy átélni, megélni próbálod az életet? Érzésből vagy hideg fejjel döntesz? Folytatódik erőforrásainkról szóló adásunk, amelyben Bácsi Zoli borszakértővel és Nagygyörgy András adománygyűjtővel formáljuk át a negatív érzéseket pozitív erőforrásokká. Merülj el velünk a keleti tanokban és a Mumin rajzfigurák életfilozófiájában, és hallgasd vendégeink történeteit útkeresésről, nehézségekről, döntésekről. 

 

Köszönjük az A&F támogatását!

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Előző heti cikkében Szombati Magdaléna mesefoglalkozás-vezetőtől már megtudhattátok, milyen feldolgozási történik egy gyermekben, felnőttben, amikor egy számára éppen telitalálat mesével találkozik. Magdi új cikkében részletesen is beavat abba, hogyan támogatják a mesék, hogy eligazodhassunk a néha kusza világban. Milyen támpontokat, új nézőpontokat tudnak adni a történeket nehézségek leküzdésében, élmények feldolgozásában?

A felnövő gyereknek számos nehéz lelki problémát kell megoldania, mint pl. a testvérféltékenység, a szülőktől való elszakadás, a kortársak közötti helyezkedés, a különböző veszteségek. A mesékben találkozik olyan természetes, az emberi élettel velejáró és azt meghatározó eseményekkel, mint a születés, szerelem, halál, olyan erkölcsi és esztétikai fogalmakkal, mint jóság – gonoszság, szépség.

Tettrekész mesehősök = tettrekész hallgatók

A gyerekek már óvodás korban is tudják, hogy a világban nem csak jó dolgok vannak. Léteznek rosszak, „szörnyek” – félelmek, betegségek – , amelyekkel valahogy meg kell küzdeni. A mese ebben is segítséget nyújt, hiszen a hős nem elmenekül a gonosz elől, hanem felvállalja a harcot vagy esetleg furfanggal győzi le. Ahogy a mesehős nem csak tervezget, beszél, hanem konkrét lépéseket tesz, elindul célja elérése érdekében, úgy a mese hallgatójának is meg kell ezt tennie. A jókor mesélt, megfelelő mese kimozdítja a mesehallgatót aktuális állapotából, rávilágít arra, hogy saját magának kell tennie hol önmagáért, hol másokért. A mesehős nem ismer lehetetlent, a célja eléréséhez szükséges erő benne rejlik. Ám ezen erő kihasználásához neki is segítőkre van szüksége. A segítők azonban nem oldják meg a hős helyett a feladatokat, nem győzik le helyette a sárkányt, hanem útja során mellette teremnek a kellő pillanatban.

Csodálatos párhuzam rejlik ebben a Bátor Tábornál alkalmazott terápiás rekreációval kapcsolatban. Ennek egyik alapja, hogy – a mesék főhőséhez hasonlóan – a gyerekek a fokozatosan nehezedő kihívásokat győzik le. Maguk dönthetnek arról, hogy egy adott kihívást vállalnak-e, azaz elindulnak-e a főhős kalandokkal teli útján. Mindezt nem egyedül, hanem segítőik – a Cimborák támogatásával teszik.

A mesék nyíltan beszélnek az olyan nehéz, napjainkban ezért sokszor inkább tabusított mint az öregedés, halál, gyász stb. A mese nevén nevezi, feloldja a tabut az ezektől való félelem érzéséről. Hasonló élményről számolnak be a Bátor Táboros gyerekek (és szülők is) egy-egy tábor vagy Suliprogram után a visszajelző élménylapokon.

Biztonságos távolságban a valóságtól

A világban való eligazodást a mesék azzal is segítik, hogy megismertetik a gyerekekkel a különböző lelkiállapotokat és az azokkal együtt járó reakciókat. A gyerek megtanulja, hogy ha valaki sír, akkor szomorú, boldogtalan, ha valaki kiabál, akkor dühös, haragszik stb. Megtanulja, hogy természetes dolog, ha olykor dühösek vagyunk – még az általunk leginkább szeretett lényre is. A mesében a gyermek büntetlenül belebújhat másnak a bőrébe. Például a legkisebb testvér, aki sokszor érzi magát kevésnek a nagyobbak mellett, belebújhat a mesében a legkisebb, de legügyesebb testvér szerepébe. Így oldhatja fel ebből származó feszültségeit, negatív érzéseit.

Ha egy mesehős valamilyen tulajdonságában az átlagtól nagyon eltér, pl. apró, mint Hüvelyk Matyi, aki apró termete ellenére csodás tetteket hajt végre, a velük való azonosulás reményt ad a gyerekeknek, a testi hibákkal, gyengeségekkel való kibékülést segítik elő.

Ahogy a Bátor Tábor Suliprogramja is nagy hangsúlyt fektet a különbözőségek és sokszínűség elfogadására, számos mese is körüljárja ezt a témát, amikor a hőst nagyon sokféle, más-más képességből adódó erőforrást adó szereplő segíti. Ilyen pl. A brémai muzsikusok c. mesében a különböző állatok kis csapata.

Erőt, önbizalmat is adnak a mesék, hiszen a szegény ember sorsa jóra fordul, amikor király lesz belőle.

Zárkózott gyerekek esetében is nagy segítséget jelenthet a mese. Hallgatója hallgatója könnyebben nyílik meg, ha nem saját magáról kell beszélnie, hanem a mese szereplőiről, a problémát a szereplő problémájaként lehet kibeszélni. Ahogyan a lehetséges megoldásokra is sokkal jobban rálátunk, ha az nem saját, hanem a szereplő problémájaként jelenik meg.

Ráadásul a mese a képszerűségének köszönhetően könnyen megjegyezhető, hosszasan felidézhető. Hatását a mesélés után is kifejti, hosszasan éltetve  az élményt.

Mesét hallgatni jó. Mesét mesélni is jó. Akkor miért ne meséljünk amilyen gyakran csak lehet?!

Amerikában a táboroztatásnak sokkal mélyebb kultúrája van és ennek megfelelően a szabályozása is erősebb. Mivel a Bátor Tábor az amerikai Serious Fun Children’s Network tagja, ők átdolgozták ezt a szabályozást és a nemzetközi táborokra is kiterjesztették, így ránk is. Az, hogy megfeleljünk ennek a szabályozásnak, az elengedhetetlen feltétele az amerikai táborszövetség-beli tagságunknak.

Korábban 3 évente, 2016 óra 5 évente kell eleget tennünk a vizsgálatnak – azért már csak 5 évente, mert azt megelőzően olyan magas szinten teljesítettünk, hogy átkerültünk egy magasabb kategóriába. A vizsgálat mindenre kiterjed: programok, egészségügyi szabályok, kommunikáció a táborozókkal, az önkéntesekkel, jelentkeztetési és kiválasztási folyamat az önkénteseknél, tábori felszereltség és épületek, beszállítók, szerződések.

Két lépésből állt a vizsgálat: először ki kellett töltenünk tavasszal egy 266 kérdésből álló kérdéssort, és fel kellett töltenünk minden szükséges dokumentumot – ha jól emlékszem, egészen pontosan 158-at! Júniusban pedig ellátogatott a táborba a 2 fős ellenőrzőbizottság, hogy ellenőrizzék a táborhelyet, a programokat és feltegyék esetleges további kérdéseiket.

A kötelező szabályoknak 100%-ban megfeleltünk, és összességében 98%-os lett az értékelésünk, pusztán 3 apró részterületet említettek, amelyekben fejlesztést javasoltak, de ezek egyike sem érinti a tábor, a táborozók és a programok biztonságát, hanem pl. olyan kultúrális különbségből fakadó dolgok, hogy az amerikai táborokban elvárás, hogy a táborozók felé a fegyverhasználat tilalmát nagyon hangsúlyozni kell.

Az hogy 98 %-on teljesítettünk (és a kötelező szabályokat 100%-osan végeztük el ) azt jelenti, hogy mindezen kérdéseknek megfeleltünk, mindent rendben találtak a programjainkon, 5 különböző területet ki is emeltek, amik kifejezetten lenyűgözték őket:

Számomra nagyon kedves pillanat volt, ahogy megérkeztek hozzánk. Az elején volt egy beszélgetés Knecht Tamással, a CEO-nkkal és velem úgy általánosságban a vizsgálatról. Kellyék már itt kiemelték, hogy alapvetően mindent rendben találtak és hogy bár vannak kötelezően ellenőrizendő területek, de ők alapvetően élvezni szeretnék ezt a napot és szeretnék megtapasztalni azt a profizmust, amit a feltöltött dokumentumokban is tapasztaltak. Az egész nap során nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak, nem csak a tábor, de az egész szervezet iránt.

Többször jelezték, hogy már nem is a vizsgálat, hanem a saját kíváncsiságuk vagy érdeklődésük okán kérdeznek tovább minket, mert nagyon élvezték azokat, amiket tapasztaltak nálunk.

Érkezésükkor azt is elmesélték, hogy előző nap beültek egy étterembe vacsorázni meg felkészülni a másnapra. A felszolgáló pedig meghallotta, hogy a Bátor Táborról van szó – azt hiszem önkéntesünk volt – és kicsit bekapcsolódott a beszélgetésbe. Ez teljesen lenyűgözte őket, hogy milyen ismertek vagyunk és hogy bárhová mennek, olyan emberbe ütköznek, aki valamilyen módon kapcsolódik hozzánk.

Nemcsak minőségi együtt töltött idő, csendes kuckózás: a mesélés gyógyszer – gyereknek és felnőttnek egyaránt. Hogyan működik? Mégis mitől? Vannak-e univerzális történetek, amelyek minden életkorban fontosak? Szombati Magdaléna mesefoglalkozás-vezető segít nekünk eligazodni a mese varázsosságának labirintjában, mondja el, mitől hasznos – sőt: “kell” – a mese.

„A mese gyógyír, varázsszer, verbális bájital, amely mindenkoron mindenkinek szól.” (Bajzáth Mária)

De miért is? Kinek, mit, miért és hogyan? Számtalan kérdés merülhet fel bennünk ezzel kapcsolatban akár szülőként, nagyszülőként, akár emberekkel foglalkozó szakemberként.

 Általában egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy a mesélés jó dolog. Kellemes időtöltés, és a megfelelően – leginkább nem felolvasott, hanem élő szóval – mesélt mese úgy a gyereknek, mint a mesélő felnőttnek egy meghitt közös élményt jelenthet. Érdemes azonban egy kicsit ránézni arra is, hogy milyen mentálhigiénés hozadéka lehet a mesélésnek akár családi körben, akár különböző csoportok pl. osztályközösség körében.

A mesélés ideális esetben egy meghitt bekuckózós helyzet, amely megteremti a mesehallgató számára a körülményeket ahhoz, hogy elvarázsolódjon, tekintete a messzeségbe révedjen, lélegzetvétele lelassuljon, száját tátva átélje azt, hogy nincs egyedül, megértik őt, a vágyait, a félelmeit és a szorongásait.

Ehhez természetesen fontos a megfelelő mese kiválasztása. A körültekintően megválasztott mese hallgatása közben ugyanis a mesehallgató az őt éppen foglalkoztató gondolatoktól, szükségletektől függően ösztönösen megtalálja a történetben  saját maga számára az őt segítő értelmet és érzelmeket. Ezáltal megtalálja benne azt a választ, ami őt megnyugtatja. Épp ezért magyarázatok, értelmezés helyett hagynunk kell, hogy a mese saját erejénél fogva hasson és indítsa el segítő hatását.

Hogyan hat és segít a mese?

 A népmesék évszázados tudás alapján kialakult világképek, univerzális szimbólumok nyelvén szólnak a mesehallgatóhoz, képekre fordítják le a sokszor nehezen érthető belső folyamatainkat. Amikor pl. a mesehős eltéved egy áthatolhatatlan erdőben, amelyiknek sehol se látszik a kijárata, könnyen azonosul vele valaki, aki épp egy komoly, belső problémával küzd, aminek még nem ismeri a megoldását.

A népmesékben, különösen a varázsmesékben a mesehallgató számára könnyen megtalálható egy-egy párhuzam saját személyes életeseményeivel, nehézségeivel, amire ösztönösen ismer rá. Egy adott mese mást és mást jelenthet az egyes mesehallgató számára.

Nézzünk erre egy konkrét példát a Hófehérke történetben. Ez a mese rengeteg témát érint, és hogy kinek melyik domborodik ki jobban, melyik kezd el dolgozni benne, melyikből tud töltekezni, az teljesen egyedi.

Egy szülei válását átélő kislány számára Hófehérke személye lehet a kislányt elutasító mostoha és a lánygyermek konfliktusának meséje, amikor érzelmileg a lánygyermek csak az apjához tud kötődni. 

A kamaszok számára megjelenik benne a függetlenedés vágya, a különböző kísértések jó példák a kamaszok tiltásokkal való szembeszegülésére.

A szárnyát próbálgató fiatal felnőtt számára útmutatást adhat abban, hogy igenis el kell indulnia szülői háztól, hogy megtalálja saját identitását, helyét a világban, fel kell ismernie környezetében az őt segítő (pl. törpék) ill. a számára ártalmas szereplőket (mostoha), tényezőket (mérgezett alma).

A mesélő szülőknek is segít abban, hogy először csak felkészüljenek rá, majd idővel elfogadják, és ha kell, támogassák gyermekük függetlenedését, a családi fészekből való kirepülését.

Szimbólum = mesei csodafegyver

Ez a mesék legfontosabb „csodafegyvere”, hogy a szimbólumoknak köszönhetően mindenkinek mást és mást üzennek, meghagyják a lehetőséget arra, hogy a mesehallgató aktuális állapotának megfelelően figyelmen kívül hagyja azt, ami még megterhelő lenne számára, amivel még nem tud mit kezdeni, és csak szépen fokozatosan haladva kell a szimbólumok mélyebb rétegeit magához beengedni és feldolgozni.

Közismert, hogy a gyerekek hosszú ideig makacsul tudnak ragaszkodni egy adott meséhez, újra és újra végighallgatják, holott már kívülről tudják minden apró részletét. Nagyon fontos, hogy erre lehetőségük legyen, hisz ösztönösen ráéreznek arra, ha egy mese épp azokon a problémákon tud nekik segíteni, amelyekkel éppen küzdenek és csak nehezen tudnak velük megbirkózni. Fontos, hogy ebben partnerre leljenek a szülőben, nagyszülőben. Egyrészt ilyenkor tudhatjuk, hogy a mese telitalálat valamely, a gyermeket éppen foglalkoztató kérdés kapcsán és minden egyes újrahallgatáskor a gyerek kőkemény belső munkát végez a feldolgozás útján. Amikor pedig végre „engedélyezi”, hogy új mesére váltsunk, megkönnyebbülhetünk, mert ez a legbiztosabb jele annak, hogy a gyermek túl van egy nehéz belső munkán.

Cikkünk kiemelt képe Holló Anna illusztrációja.

Miért szállt Hamvas Béla mindig a legtömöttebb villamosra? Hogyan lett Szürke Gandalfból  Fehér Gandalf, avagy hogyan válunk többé nehézségektől? Hogyan tartalékolhatjuk az erőforrásainkat, az élményeinket, az ételeinket? A hideg évszakkal reggelente nehezebb az ébredés, a világ körülöttünk nem lassít tempójából, a napi teendők nem fogynak el. Hogyan tudunk felkészülni a télre a lelkünkkel is? Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank adománygyűjtője, Bácsi Zoli borszakértő – valamint Hamvas Béla, Szürke Gandalf és a trieszti Szellő – segítenek megküzdeni a kihívásokkal. 

 

Köszönjük az A&F támogatását!

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Régesrégen, éppen egy tucat esztendővel ezelőtt számos jóbarátunk összefogott, és együtt megírták, folytatásokban a Bátor Könyvet. A könyv meséiben találkozhattok Danival, aki éppen kórházban fekszik, megismerhetitek családját, és nem utolsósorban Cseppet is, a legeslegkisebb cseppet a tengerben, akiről Dani anyukája mesél a kórházi ágy mellett, hogy színesítse a szürke napokat, és bátorságot adjon kisfiának.

Merüljetek bele könyvünk második fejezetébe, Lackfi János Sport a köbön c. meséjébe,
Amelyben egy csodagól, egy zománcozott kád és egy csőtörés igaz történetét ismerhetjük meg!

— Apafeeej, sajnálhatod, hogy erről lecsúsztál! — kurjantotta Dani papája másnap a kórterembe lépve.

Persze nem egyedül bukkant fel ott, éppenséggel vele volt az egész díszes társaság: a mamája, Anna, no meg a nővére, Zsófi, aki úgy felvág azzal a nyamvadt három évvel, amivel többje van nála, mintha vénebb lenne a vénséges országútnál. Most is ki volt sminkelve, amihez azért Daninak lett volna egy-két sava, vagyis hogy szava, csak hát éppen semmit nem látott belőle. A látásával persze semmi baja, csak éppen sündisznót játszott, és a hátát mutatta a belépők felé. Belül azért eléggé viszketett a kíváncsiságtól, de hát bolond lett volna mutatni.

— Aztán miról? — vetette oda Dani az apukájának mogorván.

— Aaakkora gól volt! — lelkendezett a papája.

— Mekkora? — ült fel egyszeriben elkerekedett szemmel Dani. Aztán rögtön eszébe jutott, hogy ő most alapjában véve sündisznó. — Mindegy, mekkora! Úgysem visztek haza.

Mamája felsóhajtott. Zsófi meg lepittyesztette a száját, és nagylányosan felpislantott a plafonra. Jajj, micsoda kiskölök, egy hisztigép, rémes!

— Na, miféle gól? —bökte ki végül Dani, mert az oldalát már olyan lyukasra kifúrta a kíváncsiság, hogy simán át lehetett volna látni rajta.

— Az Arany Kupán történt — fogott bele lázasan papa, de a láza nem is ment fel igazából, csak ezt így szokás mondani. — Mexikó négy-kettőre lealázta az amcsikat. Az USA elhúzott két góllal, de a kukoricafalók nem vacakoltak, bepakoltak szépen hármat. Ekkor, a hetvenhatodik percben Chicharito a szögletzászlónál próbált kiszabadulni a csapdából, végül Dos Santoshoz került a labda, aki egy az egyben rávezette a kapusra. A kapus, mint egy madárpók, kúszva vetette rá magát a labdára, a mexikói meg bemutatott egy cselt, még egy cselt, a kapus kétségbeesetten fetrengett, egyre kijjebb a kapuból, mintha fel akarná mosni a zöld gyepet. Már vagy négy védő mászott rá Dos Santosra, aki megtolta keresztbe a lasztit, és a felugró amcsik feje felett lehetetlen ül gyönyörűséges mozdulattal a jobb felsőbe emelt Góóóóóól! — rohangászott üvöltözve fel-alá Dani papája.

— Valami gond van? — kukkantott be az ajtón egy kedves nővérke.

— Opp, nem, izé, hát, csókolom a kis kezét! – apuka elvörösödve haptákba vágta magát, mint egy kisdiák, akit rajtakaptak.

A nővérke köszönt, és felkapta Dani teáskancsóját, hogy ne menjen ki üres kézzel. Majd teletölti.

— Mindig az az idétlen foci! — ciccegett Zsófi.

— Tiszta szerencse, hogy az a kislány nincs itt a szobában — csóválta a fejét Dani anyukája, miközben rendbe szedte az ágyat, és szétpakolta a szatyrok tartalmát: üdítők, kekszek, rágcsálnivaIók mindenfelé… A kórterem kezd veszedelmesen hasonlítani egy vegyesboltra, de erre Dani rá se hederített. Ültében ugrándozott a nyikorgó vaságyon, és cingár karjaival hadonászott, hogy góóól, majd összepacsizott apukájával, aztán hirtelen átfogta a térdét, összegombolyodott, mint egy hernyó, és újra a fal felé fordult.

— Ha itt lett volna a kislány, akkor nem üvöltözöm! – fújtatott Dani apukája.

— Na hiszen! – csóválta fejét Anna, az anyuka.

— Ez a focimajomkodás, pfff! nagyképűsködött Zsófi.

— Vigyázz a szádra! – apukáskodott  Tomi, az apuka.

— Hát te meg mit pityeregsz? – fordította meg anyuka a hernyóvá változott sündisznót, akinek arcán kövér könnyek csordogál

—Kisovisl – sziszegte Zsófi, de csak halkam, nem szép dolog egy beteggel kekeckedni.

—Undok liba! – prüszkölte oda neki Dani, mert egy betegnek még a hátában is füle van, nem lehet elótte elég halkan sziszegni. Aztán felemelte a hangját

— Nem is láthatom a gólt, Így még jobban fáj a szívem. Hazamegyek, és kész!

— Ez a baj, kis főnök? — vigyorodott el Tomi apuka – Ide süss!

Elővarázsolta zsebéből internetezős, érintőképernyős mobilját, és a két fiú máris ott csüng a képernyőn, újra és újra végignézi az összefoglalót, és mivel hat gól esett, hát hatszor, illetve sokszor hatszor ordítják a mexikói műsorvezetóvel, hogy Goóoóoóóóól! meg hogy Golászoóoóoóóó!

— Valami gond van? — kukkantott be aggodalmas arccal a nővérke a tizenkilenc és feledik gól- vonyítás után, majd letette a teli kancsó teát, és mosolyogva kiment.

— Szegény Csepp! Úgy látom, a kutya se kíváncsi rá — ült le a mama a szép sima ágy szélére.

— Ez cseppet sem igaz! Persze én nem vagyok kutya… — ugrott oda Zsófi.

—Jövök én is, várjatok! — telepedett melléjük Dani, aki bőven kimeccsezte magát.

Érdekel az első fejezet is, amelyben először találkozhatsz Danival, családjával és Cseppel? Itt megtalálod!

Belemerülni egy fontos regénybe, megtalálni magunkat, megszeretni az olvasást: a Bátor Tábor dolgozói mesélnek számukra meghatározó olvasmányélményekről és magáról az olvasás élményéről. Reméljük benned és felidézünk kedves emlékeket meghatározó könyvekről! Bíztatunk arra, hogy vedd elő régi kedvenceidet, hátha már mást mondanak, és találsz bennük aktuális élethelyzetedre is valami újat, fontosat.

Máig emlékszem arra napsütéses napra, amikor az első iskolai nyári szünetem legelején egy kis sámlin ültem a nagymamám kertjében és olvastam. A kis herceg volt a kezemben, és miközben az ujjammal követtem a sorokat, az járt a fejemben, hogy kicsit fura ez a mese, nem is értem teljesen, de a róka és a rózsa olyan „jópofa” volt benne.

Ez volt az első igazi olvasós élményem, és utána nem volt megállás, amikor csak lehetett, a könyveket bújtam. Aztán olyan 10 év múlva újra a kezembe került A kis herceg, és akkor már nem csak a meseszerű szereplőket fedeztem fel. Azóta legalább 5-10 évente előveszem. Nem csak azért, mert mindig képes újat adni, hanem azért is, mert azt hiszem, ennek a regénynek köszönhetem azt az élményt, hogy egy általam olvasott történet megelevenedik a fejemben.

Annak a megtapasztalását, hogy az olvasás képes teljesen kiszakítani a valóságból, és egy elképzelt világba repíteni. Én ott 7 évesen a kis sámlin egy életre megszerettem az olvasást, és nekem ma már a tökéletes nap úgy kezdődik, hogy a reggeli telefonnyomkodás helyett – vagy mellett 😊 – legalább 20 percet olvasok. Ezek a napok valahogy mindig szebbek, jobban indulnak.

És amúgy nem vagyok nagy újraolvasós, de ezt a három könyvet akárhányszor képes lennék elővenni:

• Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
• Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
• Edith Eva Eger: A döntés

Az első „komolyabb”, a kötelező olvasmányokon kívüli olvasásélményem Golding A legyek urája volt általánosban. Onnantól kezdve elég sok könyv megfordult a kezeim közt, és ha valaki megkérdezné, hogy milyen zsánert szoktam olvasni, nem tudnék rá válaszolni, annyira vegyes a lista.

Nálam mindig is fontosabb szerepet töltött be az olvasás, mint az „olvassunk el egy könyvet a strandon” nyári időtöltés. Minél többet olvasok, annál több könyv van, amit még el szeretnék olvasni. Én sohasem keresem saját magam a könyvekben, számomra az olvasás nem egy tükröt mutat, hanem egy ablakot egy másik világba, de idővel egyre több történethez tudok kapcsolódni.

A Zabhegyezőt például 15 évesen olvastam először, aztán tavaly újraolvastam, és azt hittem a címén kívül semmi nem fog újként hatni rám. De olyan erősen át tudtam érezni a könyvből jövő életérzést, ahogy előtte nem. Van egy olyan intenzív lelkiállapota és hangulata a könyvnek, amivel generációtól függetlenül mindenki azonosulni tud. Szerintem annyi mindenre rábukkanhat az ember a könyvekben, főleg, ha nem is keresi. Engem ezek az élmények mindig kizökkentenek egy időre a mindennapokból. Felemelnek és összetörnek. Aztán elolvasok egy újabb könyvet.

Ha egyetlen kedvenc könyvemet kell mondanom, akkor az az Utas és holdvilág. Annak ellenére, hogy szépirodalmat leginkább gimisként olvastam, már egyetemista voltam, amikor az Utast olvastam.

Nagyon sok változás volt az életemben, pont a határán voltam annak, hogy már el kell kezdeni felnőttködni, komolyan kilépni ebből az egyetemista, meghosszabbított gyerekkorból. Úgyhogy abszolút azonosulni tudtam azzal, ahogy Mihány, a főhős bolyong Olaszországban, keresi az útját, és elmenekül a felnőttség elől. Én is nagy útkeresésben voltam, merre induljak el az életembe – ami most is igaz, újra kéne olvasnom- Pont egy olyan életkorban, életszakaszban voltam, ami vízválasztó időszak egy ember életében, az enyémben mindenképpen.

Sok kedvenc részem van benne, de főként egy-egy momentum, pár sorok. Szeretem azt a részét nagyon, amikor Erzsivel újra egy éjszakára egymásra találnak Rómában, az nagyon-nagyon vicces. És azt, amikor Mihály már nagyon ki van merülve, bolyong a hegyekben, és Tamásról hallucinál temetőben, a ciprusfák alatt. Amikor Éva elmeséli Mihálynak, hogyan halt meg Tamás, és a halála előtt megcsókolta, és akkor már „valaki [voltunk], aki tovább él és valaki, aki meghal”, azokat a sorokat nagyon szeretem.

Amikor olvastam, érdekes, egy sokkal romantikusabb véget akartam a könyvnek. A „beállunk a sorba”-vég nem is tetszett. De ennek ellére nagyon szeretem azt a részt is; annak ellenére, hogy nem azonosultam vele: hogy Mihály élni fog, mint a patkányok a romok között, és amíg élünk, addig még mindig történhetik valami.

Hálásan köszönjük mindannak a 17 ezer adózónak, aki idén májusban úgy döntött, hogy a Bátor Tábor Alapítványt támogatja személyi jövedelemadójának 1%-ával. Az adó 1%-ból befolyt 164 milliós összeget arra fordítjuk, hogy még sokszor 22 évig adjunk bátorságot a táborban, az iskolában, a kórházakban és online a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek, családtagjaiknak és osztálytársaiknak; valamint azoknak a családoknak, akik elvesztették gyermeküket.

Hatásunk azonban nem áll meg a tábor, a kórház vagy az iskola kapujában. Ahogyan évtizedek óta segítjük a betegséggel élő gyerekeket és környezetüket lelki egészségük megerősítésében, úgy a társadalom egészének mentális egészségéért is teszünk: éppen ezért indítottuk útjára a Felhők felett magazint, amelyben midnenkihez eljuttatunk egy szelet bátortáborsságot és szakértői cikekkel, podcastokkal, történetekkel segítünk a nehezebb időkben.

Régesrégen, éppen egy tucat esztendővel ezelőtt számos jóbarátunk összefogott, és együtt megírták, folytatásokban a Bátor Könyvet. A könyv meséiben találkozhattok Danival, aki éppen kórházban fekszik, megismerhetitek családját, és nem utolsósorban Cseppet is, a legeslegkisebb cseppet a tengerben, akiről Dani anyukája mesél a kórházi ágy mellett, hogy színesítse a szürke napokat, és bátorságot adjon kisfiának.

Merüljetek bele könyvünk első fejezetébe, D. Tóth Kriszta Csepp a tengerben c. meséjébe!

Furcsa, kellemetlen karcos hang hasított a levegőbe. Dani összerezzent. Noha egyáltalán nem akaródzott neki, lassan mégis kinyitotta a szemét. Körülnézett, majd nagyot sóhajtott, aztán újra becsukta. „Hát persze, a kórház. Itt vagyok a kórteremben, a gyerekosztályon” – emlékezett vissza, még mindig lehunyt szemmel. Melege volt és kiszáradt a szája. „Mostanában mindig szomjas vagyok … biztos ez is a betegség miatt van” – elmélkedett. Újra kinyitotta a szemét, ezúttal határozottan. Ott ültek mindannyian, Anna, a mamája, Tomi, a papája és a nővére, Zsófi, aki láthatóan unatkozott. Naná, hogy ő szólalt meg először. – Na végre, Dani! Itt volt az ideje, hogy felébredj, már halálra untam magam! – vágta az öccse fejéhez, de a szemében bújkáló huncut mosoly elárulta, hogy egyáltalán nem haragszik.

Zsófi kicsit több mint három évvel volt idősebb Daninál, de úgy érezte, a korkülönbség miatt néha úgy beszélhet a kisfiúval, mintha legalábbis ő lenne az anyukája. Pedig Dani sem volt már éppen az a pelenkás gyerek. Ősszel nyolcéves lesz, de már most nyáron is hét és háromnegyed. – Mi volt ez a hang? – kérdezte rekedten., Annára nézve, aki megkönnyebbülve elmosolyodott. – Csak egy teherautó dudált kent az utcán.Örülünk, hogy felébredtél, kérsz egy pohár vizet?

Dani hálásan nézett a mamájára és bólintott. Kimerültnek érezte magát a vizsgálatok után. Nem akart a kórházban maradni. A gondolat, hogy ki kell hagyni a meccset a második bé ellen, elszomorította. Pedig milyen jól ment neki a foci az utolsó tornaórán! Igaz, az utóbbi időben hamarabb elfáradt, de azt a gólpasszt, amit Marcinak adott, még az örökké elégedetlen Sanyi bácsi is tapssal jutalmazta. Persze az is lehet, hogy a szigorú tanár meglepetésében ütötte össze a tenyerét. Dani ugyanis az osztály legvéznább játékosaként inkább az öltözőben elengedett poénjairól, mintsem a gólpasszairól volt híres. De akkor ott állt a pálya közepén, és Marci, a cések legjobb focitája boldogan ugrott a nyakába.

Nagyot kortyolt a hűvös vízből, jólesett. – Nem akarok itt lenni, mama. Haza akarok menni. Focimeccsem van – fordult határozottan Annához. Anna tanácstalanul nézett Tomira, mire Dani papája szomorúan elhúzta a száját, és alig láthatóan felvonta a vállát. Ő sem tudta, mit mondhatna még. A délelőttöt beszélgetéssel töltötte a család. Danit reggel tetőtől talpig újra kivizsgálták, majd visszavitték a kórterembe, Zsófi, Anna és Tomi addigra ott ültek az apró székeken, min valami törpe fogadóbizottság. Hoztak tiszta pizsamát és friss bodzaszörpöt a nagyitól. Daniból azonnal kiszaladt a fáradtság, amint meglátta őket. De aztán észrevette a táskát, benne a több váltás pizsamával, fogkefével, törülközővel, és elkeseredett. Nem akart beköltözni a kórterembe. Nem akart több vizsgálatot. Nem akart beteg lenni. Ő haza akart menni, 9rülni a hamarosan kitörő vakációnak, készülődni a focitáborra, és Mátéval, a legeslegjobb barátjával újra eljátszani élete első gólpasszát.

A doktornő azonban kérlelhetetlen volt. Addig nem mehet sehová, amíg pontosan ki nem derül, mitől van rosszul. Anna és Tomi mindent bevetettek, hogy meggyőzzék arról: valójában nem is olyan rossz hely ez a kórház. A kórteremben csak ketten vannak, de a kislány a szomszéd ágyról hamarosan átköltözik máshová – övé lesz ez az egész hófehér birodalom. Aztán játszottak, méghozzá az „Amerikából jöttem, mesterségem címere…” kezdetűt, amiben a papa olyan viccesen szokott mutogatni. Még Zsófi is kedves volt, súgott Daninak a megfejtésben. Ebéd után egész jókedvűen aludt el.

De a délelőtti hangulatból mostanra semmi nem maradt. Jó, jó, hogy mindenki itt van, de ő a szívesebben lett volna otthon, a gyerekszobába. Vagy kint a focipályán. Sőt még az iskolában is szívesebben lett volna, mint a kórházban. Na jó… ott csak akkor, ha épp nagyszünet van.

Anna leült Dani ágya szélére és beletúrt a kisfiú sűrű sötétszőke hajába.

-Maradnod kell még egy ideig. Addig, amíg az orvosok kiderítik, mi a baj, és hogyan tudják meggyógyítani. – Dani szemei kistányérnyira nyíltak, és megállíthatatlanul potyogtak belőlük a könnyek

Miért töörténik ez velem, mama? Miért velem? Pont a legkisebbel? – Addigra Zsófi is bevackolt Anna ölébe, így a mama egyszerre ölelte át mindkettejüket.

-Tudjátok, pontosan ugyanezt kérdezte Csepp is az anyukájától, amikor belezuhantak az öreg halász csizmájába.

-Ki az a Csepp? – kérdezte Zsófi és Dani egyszerre.

-Hát Csepp, az apró vízcsepp a tengerből. De tudjátok mit? Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha elölről elmesélem az egészet:

Csepp a tengerben lakott népes családjával. Tizenkét testvére volt, és ő volt köztük a legeslegkisebb. Az utolsó csepp, a tizenharmadik. Egészen a közelmúltig óvodába járt, de a szeptember óta ő is iskolás, ahogy a bátyjai. Csepp hihetetlenül büszke volt magára, egészen az első tornaóráig, amikor is kiderült, hogy bizony nincs nála kisebb fiú az osztályban, így neki kell a tornasor végére állnia. Pont úgy, mint otthon…

Csepp onnantól kezdve mindent megtett azért, hogy észrevetesse magát. „Az nem lehet, hogy mindig, mindenhol én vagyok a legkisebb – gondolta bosszúsan. – Na, majd megmutatom nekik, hogy kicsi a vízcsepp, de erős!”

Egyik nap aztán különös hangra ébredt. – Húzd meg! Ereszd meg! Húzd meg! Ereszd meg! – kiabálta egy mély férfihang ütemesen. Es a feje tetejére állt a világ. Csepp és a bátyja, a mama, a papa, sőt az egész ház felborult, és rázkódni kezdett össze-vissza. Közben éjszakai sötétség borült rájuk, és úgy érezték elindult, alattuk a tenger…

Egy öreg halászember csizmájában kerültek. Csepp ijedten kiabált: – Mamaaa, papaaa! Mi történik velem? Miért pont velem történik ez? Pont a legkisebbeeel? – De nem érkezett válasz. Csepp és a család, bizony, elsodródtak egymástól. A halász időközben a partra húzta a csónakot, levette a csizmáját, és a befolyt vizet a csatornába öntötte.

Csepp akkor már nem kiabált. Voltaképpen nem is bánta olyan nagyon, hogy ilyen izgalmas kalandban van része, ráadásul neki, egyedül. “Juhééé! – gondolta magában izgatottan. – Kalandra fel! Irány a nagyvilág! Csepp, a tenger legkisebbje felfedezőútra indul!” Tágra nyílt szemmel figyelte az eseményeket, és egyáltalán nem érezte magát rosszul. Csak. Egy kicsit furcsán. Mintha egy mind gyorsabban fogó tölcsérbe került volna.

Dani ijedten pillantott fel Annára. Megszerette Cseppet, és nem akarta, hogy baja essék. – MI lesz vele, mama? Mi lesz ezután Cseppel?

Tedd biztossá a bizonytalant adód 1%-ával!

Támogass minket adód 1%-val!

Tovább a Támogatáshoz

Aktualitások

Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...

Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...

Megnyitotta kapuit

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...

Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat.

Célunk

Életeket változtatunk.

A Bátor Táborban 2001 óta nyújtunk sorsfordító élményeket a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek és családjainknak, illetve azoknak a családoknak, akik elvesztették gyermeküket.

Nevetést viszünk a kórházi ágyak mellé, és online programjainkon keresztül az otthon falai közé, hogy erőt és bátorságot adjunk a játékon és a közös élményeken keresztül a nehéz helyzetekben.

Hisszük, hogy a felhők felett mindig süt a nap.

A Bátor Táborról

A táborok lényege

Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik

Saját táborhely

Saját tárborhelyet üzemeltetünk Magyarországon, Hatvanban, ami 168 fő elszállásolására alkalmas.

A táborok lényege

Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik

A táborok lényege

Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik

A táborok lényege

Támogatás

Segíts újraindítani a gyerekkort!

Életeket változtatunk. Segíts te is!

Tovább a Támogatáshoz 8 érv, hogy miért támogass minket

Partnereink, akik már minket választottak

Összes partnerünk

Önkéntesség

Adni jobb, mint kapni.

Élményterápiás programjainkon azon dolgozunk, hogy sorsfordító élményeket nyújtsunk krónikusan vagy súlyosan beteg gyerekeknek és családtagjaiknak.

Mindeközben az önkénteseink, vagyis a Cimborák élete is megváltozik: részesei lesznek egy olyan közösségnek, ahol 1000 féle ember 1 ügyért dolgozik. Rengeteget tanulnak magukról, a határaikról, arról, hogy nem csak a táborozóink, hanem ők maguk is hősök. Mert együtt változtatjuk majd meg a világot.

Több info az önkéntességről

Egyéni önkéntesség

További
részletek

Vállalati önkéntesség

További
részletek

Rólunk mondták

Rólunk mondták

Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.

Balázs, 17 éves

Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.

Balázs, 17 éves

Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót.

Balázs, 17 éves

Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.

Balázs, 17 éves

Hírlevél

Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.

Hírlevél feliratkozás

Vezetéknév Kötelező mező

Keresztnév Kötelező mező

E-mail cím Kötelező mező

Elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.

Feliratkozom