Utazás. Mi a célod? – 2. rész
Adásunk második részében Jókuti Világevő András és Boros Balázs Mókus segítségével fejtjük meg az utazó és a turista közti különbséget.
Témaajánlók, tippek, ötletek beszélgetésekhez. Csendesebb családi délutánokra, a közös nap lezárására, élmények feldolgozására családoknak, osztályoknak.
A fantáziáé és kreativitásé a főszerep ebben az egész estét vagy délutánt kitöltő játékban, egy közös beszélgetés témájában, és egy rövidebb, pár perces játékban is.
Írjatok egy mesét közösen! Támpontként magatokra ölthettek minden jelmez-szerű öltözéket, amit csak találtok, vagy kitalálhatjátok az egyes karaktereket közösen, amit a mesélőnek mindenképpen bele kell szőnie a történetbe. Játszhatjátok úgy is, hogy egy adott jelre (pl: taps) a mesélőnek húznia kell egy kalapból egy képet, és annak a következő mondatban szerepelnie kell. A mesélő szerepét bárki átveheti, úgy, hogy a saját jelmeze alapján „inspirálódik”. történeketek persze el is játszhatjátok. De toll és papír mindenképpen legyen nálatok, hogy lejegyezhessétek a meséteket! (Kisebbeknél akár esti meseként is felhasználhatjátok később, mindig tovább-továbbszőve a történetet.)

Készítsetek egy saját kirakóst! Vágjatok föl előre kis darabkákra egy fehér papírt, és mindenki kapjon egy-egy részletet, amire képeket ragaszthat vagy rajzolhat valamit. Bármit, ami a napi vagy a heti élményeit számára kifejezi. Mikor mindenki kész, állítsátok össze a puzzle-t. Beszéljétek meg közösen, ki mit írt fel a puzzle-darabkára.
Alkalmas egy időszak lezárására, egymás megismerésére vezetett kérdés mentén, de saját alkotás elkészítésére is.
Mindenkinél legyen egy papírdarab. Kérd meg a gyerekeket arra, hogy (lépésről lépésre) kövessék az instrukcióidat!
Biztosan sok különböző formát láttok majd. Ezzel a rövidke játékkal megmutathatjuk, és beszélgethetünk arról, hogy mindenki különbözik egy kicsit a többiektől, másképp gondolkozik, másképp képzel el dolgokat, így fontos, hogy figyeljünk egymásra. Bármilyen formával, vagy akár rajzolással kipróbálhatjátok.
Tarts velünk a felhők fölé! Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb témáinkat, cikkeinket, amivel te is tehetsz a lelki egészségedért!
FeliratkozásTámogasd te is, hogy minél több súlyosan és krónikusan beteg gyerek lelki egészségét erősíthessük meg programjainkon!
Támogatás
Adásunk második részében Jókuti Világevő András és Boros Balázs Mókus segítségével fejtjük meg az utazó és a turista közti különbséget.
"Receptre kéne felírni mindenkinek!" - mondják táborozóink, önkénteseink. Módszertanunk és szemléletünk az élet minden területén jól jön: Ismerd meg az alapokat, hogyan változtatunk életeket.
Legyen okos a tányérod otthon is! A Bátor Tábor dietetikusának szakértői tanácsai az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásról.
Folytatjuk bezártságról szóló adásunkat, együtt értékeljük át kapcsolatainkat, munkánkat, életünket dr. Solt Ágnes kriminológussal és Hegedűs Péter táborozónkkal.
Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.