
Marci és Luca tesó-kapcsolata megerősödött a táborban
A két tesó, Marci és Luca kapcsolata kicsit megszakadt a Marci betegsége idején. A Testvér Táborban végre újra sok időt töltöttek együtt, és közösen gyűjtötték be a lélekgyógyító élményeket.
Éppen Együtt-időre mentem, ami egy közös esti program, és az emlékezésről szól. Megálltam egy pillanatra a focipályán, mély levegőt vettem, és felnéztem az égboltra. Éppen abban a pillanatban száguldott el egy hullócsillag. Kívántam, majd továbbmentem, és beálltam hátra. A program végén kimentünk együtt a focipályára, mindenki kapott egy lufit és elengedhette, amikor úgy érezte, hogy eljött az ideje. Ott álltunk a focipályán, a csillagos égbolt alatt, a lufik, mint kis lila égitestek lebegtek felettünk. Mindenkinek volt, mit elengednie. Ott álltunk egyedül, mégis együtt. “Néha otthontalanabb lesz az, aki otthon marad, mint a másik, aki a világba megy” – ez a Márai-idézet jutott eszembe. Valahogy mindig így érzek a táborral kapcsolatban, a Lélekmadár turnussal kapcsolatban pedig különösen.
Andi
Mióta hazaértem a Lélekmadár Táborból színes madarakat hajtogatok. Egy kedves cimbora társam ihletett, aki sok kis papírmadarat hozott a táborba, amikre mindannyian vigyáztunk. Csendet és nyugalmat sugároztak ránk. Ebben a táborban is megvolt minden, amit szeretünk a Bátor Táborokban, de mégis más volt. Ahogy a késő őszi nap simogatta az arcunkat, hullottak a falevelek, mindenhol kacagtak a gyerekek, s szülők fonták össze kezüket, azt érezte az ember, hogy lélek a lélekre vigyáz. Amikor az esti szürkületben a családok mind gyertyát gyújtottak elvesztett madaraikért, a csarnok felett, a tiszta kék égen, egy fehér madár szállt el a messzeségbe. Olyan hely volt ez, ahol könny és mosoly megfért egymás mellett. Ahol lufi családok táncoltak az égen, s mindenki feljebb mászott a lelkében ívelő létrán. Felemelő volt. Sokat tanultunk egymástól.
Orsi
A felnőttek lovas programján egy nagy kötelet terítettem le a földre, és köré sok-sok teniszlabdát szórtam. A csoportnak csak a kötélen volt szabad állnia, egymás kezét fogva, és úgy kellett összeszedniük az összes labdát. A legtávolabbi labdát hagyták a végére, csak nagy összpontosítással, koncentrációval és csapatmunkával lehetett elérni. Az egyik apuka már nagyon közel járt, oly közel hogy már meg is érintette, de ahelyett, hogy közelebb lapátolta volna a labdát sajnos még tíz centivel kijjebb gurult. Ekkor az egyik kislány, aki elkísérte az anyukáját a programra, odaszaladt, és közelebb gurította az utolsó labdát, hogy az apuka elérje és felkapja. Hatalmas kacagás és elérzékenyülés közepette az egyik anyuka csak annyit fűzött hozzá: „Ők egészítenek ki minket”.
– Bence
Tarts velünk a felhők fölé! Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb témáinkat, cikkeinket, amivel te is tehetsz a lelki egészségedért!
FeliratkozásTámogasd te is, hogy minél több súlyosan és krónikusan beteg gyerek lelki egészségét erősíthessük meg programjainkon!
TámogatásA két tesó, Marci és Luca kapcsolata kicsit megszakadt a Marci betegsége idején. A Testvér Táborban végre újra sok időt töltöttek együtt, és közösen gyűjtötték be a lélekgyógyító élményeket.
Ismétlődő álmok, alvás és álomfejtés. Podcastunk második részében az álmok és a fura éjszakák kapnak teret. Simor Péter alváskutatóval és a rossz alvó Elek Ferivel keresünk választ a kérdésekre.
Van, aki izgatottan várja, van, aki kicsit szorong. Van, aki ugyanabba a közegbe tér vissza, és van, aki máshova. Az alábbi játékokkal segíthetünk a gyerekeknek (újra) kapcsolódni egymáshoz és feloldódni egy (új) közegben.
Ebben az adásban a humor mint megküzdési stratégia kerül a középpontba. Mit tesz a művész, ha rutinná válik egy improvizációs előadás, vagy egy koncert? Túlagyalja, vagy belekényelmesedik?
Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.