Barion Pixel

BÁTORító eredmények – A YALE Egyetem kutatása az „életre szóló” élményről

A SeriousFun táborok, így a súlyosan beteg gyerekek gyógyulásáért létrejött Bátor Tábor Alapítvány tábora tényleg megváltoztatják a gyerekek életét! A Yale Egyetem legfrissebb értékelő tanulmánya megerősíti mindazt, amit a mosolyokból, a nevetésekből és a történetekből már évek óta tudtunk – a SeriousFun tényleg életre szóló élmény.

Gyakran mondjuk, hogy a táborozás után megváltozik a gyerekek élete, ezt a táborban járt, csillogó szemű gyerekek, a szülők, az önkéntesek és az egészségügyi csapat tagjai is megerősítik. Az elmúlt néhány évben a SeriousFun Children’s Network és a Yale Orvosi Egyetemének Gyermektudományi Központja azon dolgoztak, hogy megtudják, mit tesz pontosan a SeriousFun táborszövetség a gyerekekért?

A táborozó gyerekek szülei körében a tábort megelőzően, majd a tábor után egy hónappal is felmérést végeztek a gyerekek hozzáállásával és viselkedésével kapcsolatban, hogy megvizsgálják a tábor lehetséges hatásait. A kutatás megerősítette: a tábor valóban megváltoztatja a gyerekek életét:

a szülők 79%-a szerint a gyermekének nőtt az önbizalma,

  • 77% szerint a gyermekének jobb lett az önértékelése,
  • 75% szerint a gyermeke érettebben viselkedik,
  • 74% szerint a gyermeke önállóbbá vált,
  • 76% szerint a gyermeke jobban érdeklődik a társas tevékenységek iránt,
  • 80% szerint a gyermeke szívesebben próbál ki új dolgokat.

A felmérés keretében arra kérték a szülőket, hogy a közösségi támogatás különböző tényezőit értékeljék a gyerekek rezilienciájának (rugalmas lelki alkalmazkodóképességének) szempontjából. A kapcsolati készség az egyik olyan fontos tényező, amelyben jelentős javulás volt tapasztalható a tábor után egy hónappal. Ez a javulás hozzájárult a más fontos területeken tapasztalt pozitív eredményekhez is, mint például:

  • az orvosi személyzethez való hozzáállás,
  • a gyógyszerszedéssel kapcsolatos attitűd,
  • alkalmazkodóképesség,
  • társasági és passzív problémamegoldó stratégiák
  • új barátok szerzése.

Az összegyűjtött adatok segítségével a tanulmány megállapította, hogy a SeriousFun-táborozóknál jelentős javulás figyelhető meg a tábor után egy hónappal: nőtt az önbizalmuk és az önértékelésük, javultak a kapcsolatteremtő és társas készségeik. Ezek az eredmények pozitív hatással voltak a gyerekek életének más területeire is, mint például a gyógyszerszedéshez való hozzáállásukra, az alkalmazkodóképességükre, illetve arra, hogy mennyire tudnak új barátokat szerezni.

Az értékelés megmutatja, hogy a SeriousFun-táborokban megfigyelhető dinamizmusok – például az új barátságok, a támogató közösség, a javuló társas készségek – mind növelik a táborozók ellenálló képességét, komoly pszichológiai és szociális segítséget biztosítanak a gyerekeknek, amely növeli a rezilienciát és ezzel segíti őket a betegségükkel szembeni küzdelemben.

A 2014-es felmérésben az alábbi táborok vettek részt:

  • Bátor Tábor (Magyarország)
  • Flying Horse Farms (Ohio)
  • The Hole in the Wall Gang Camp (Connecticut)
  • The Painted Turtle (Kalifornia)
  • Dynamo Camp (Olaszország)

A Gyermektudományi Központ A Gyermektudományi Központ a Yale Orvosi Egyetemének egyik intézete, ahol több szakterület képviselői azon dolgoznak, hogy a gyerekekben és családjaikban zajló folyamatokat jobban értsék.  A szakterületek közül néhány: gyermekpszichiátria, gyermekgyógyászat, genetika, neurobiológia, epidemiológia, pszichológia, ápolástan, szociális munka, szociálpolitika. A Központ küldetése a gyermek fejlődésének, társadalmi, viselkedési és emocionális alkalmazkodási készségének, pszichiátriai problémáinak megértése; emellett az ellátásra szoruló gyermekek és családok segítése.

További információ: https://www.seriousfunnetwork.org/impact/research#sthash.iXrSD31N.dpuf