Barion Pixel

Lezárult az önkéntes jelentkezés, indulnak a képzések

2017-ben több mint 800 jelentkezés futott be hozzánk tesó és nyári táborainkba. A szám nagynak tűnik, de elkelnek a segítő kezek, hiszen idén is közel 1000 táborozót várunk turnusainkba.

Az új jelentkezők kompetenciáit és lelki érettségét 73 interjúztató segítségével mértük fel 22 interjúalkalom során. Ezt követte a nyári stábok felállítása, ami 2 napos intenzív munkát igényelt kollégáinktól. Az eredmény megszületett, éppen folyik az önkéntesek kiértesítése. Akkor se keseredj el, ha várólistára kerültél, hiszen ezekre az önkéntesekre is nagy szükségünk van a lemondások gyors kezelésekor!

Az éles bevetés előtt a segítők egy hosszú hétvégét felölelő intenzív képzésen vesznek részt, ahol megismerkednek a terápiás rekreációval elméletben és gyakorlatban, megtanulják a tábor szabályait és igazi csapattá kovácsolódnak

Mi már alig várjuk a nyarat!!

2001 óta már 2557 jól képzett cimbora (önkéntes) segítette a Bátor Tábor programjainak megvalósítását. Egy önkéntes átlagosan 3 turnusban vesz részt, de vannak olyan cimborák is, aki már 10 éve minden évben részt vesznek a táborainkban. Gyakran az ő életük is megváltozik a táborban.