Barion Pixel

Bátor Tábor matricák a Viberen

Először került súlyosan beteg gyerek a közösségi felületeken használt matricákra. A Viber fejlesztéseinek köszönhetően akár több ezer felhasználó is kapcsolatba léphet egymással, amit Borka és Tomi matricái tesznek teljessé.

Bátor Tábor Viber matricáinak főhősei Borka és Tomi, két táborozó. Mindketten, ahogy a Bátor Táborba járó többi gyerek is valamilyen súlyos betegséggel küzdenek, és ahogy a való életben is lenne, úgy a matricákon is változó az egészségi állapotuk. Borka néhol kendőben van, máshol már hosszabb hajjal látható. Tomi van, hogy ereje teljében mássza a Bátor Tábor híres 9 méteres pelenkaoszlopát, máshol a gyengeség kerekesszékbe kényszeríti. De Borka és Tomi igazi harcosok, akik még a legnehezebb körülmények között is mosolyognak.

„A matricákkal azt szeretnénk megmutatni, hogy számunkra nincs „beteg gyerek” és „egészséges gyerek”, csak gyerekek vannak. Vannak közöttük, akik valamilyen betegséggel élnek együtt, de ők is arra vágynak, mint társaik: játékra, nevetésre, barátokra. Gyerekkorra. Ezt nyújtja nekik a Bátor Tábor” – mondta Benkő Lívia, a Bátor Tábor kommunikációs vezetője.

A matricák célja a pozitív üzenetek közvetítése: „meg tudod csinálni”, „büszke vagyok rád”, „szeretlek”, „különleges vagy”, melyek mind a Bátor Tábor alapüzenetei, de megtalálható a csomagban a „köszi” és a „légyszi” is, melyek a leggyakrabban használt szavak a táborban. „Hiszünk abban, hogy különbözőségünk csak színesebbé teszi a világot, és mindannyian nagy dolgokat tudunk véghez vinni, csak meg kell találnunk a nekünk megfelelő kihívást” – tette hozzá Benkő Lívia.

A Viber számára nem volt kérdés, hogy minden lehetséges eszközzel támogatják a Bátor Tábor működését, azért, hogy mosolyt csempészhessenek a gyerekek arcára, és erőt adjanak a küzdelemhez. A többszintű jogosultsági rendszer és a különböző moderálási eszközök segítségével a Communities adminjai könnyedén menedzselhetik és növelhetik csoportjaikat, egyszerűen oszthatnak meg közérdekű információkat a tagokkal, valamint ösztönözhetik őket tapasztalataik és nézeteik megosztására. A jövőben egy chatbot is készül a Bátor Tábor számára, ami nemcsak az információáramlást segíti, de a táborozók üzeneteit is közvetíti majd a követők számára.

A Bátor Tábor matricáit a Tóth Kata Grafika&Videó készítette.

A matricák letöltéséért kattints ide >>