Barion Pixel

„A Bátor Tábor olyan, mint egy kis csodavilág”

Mondta egy táborozónk az egyik idei nyári turnusunk után. A tavaszi testvér táborok után nyáron is nevetéstől volt hangos a hatvani táborhelyünk.

Összesen öt turnusba érkezett hozzánk 183 táborozó a nyári szünetben. Négy alkalommal súlyosan, krónikusan beteg gyerekeket fogadtunk kölyök és kamasz turnusainkban, míg az ötödik egy szlovák családi tábor volt.

És hogy érezték magukat, mit tanultak a táborban? Íme néhány válasz a táborozóinktól:

„A Bátor Tábor olyan, mint egy kis csodavilág.”

„A Bátor Táborban azt tanultam, hogy van elfogadás a világban.”

„Azt üzenem, hogy érdemes ide eljönni, ha felejthetetlen élményeket és barátokat szeretnél szerezni.”

„Azt tanultam a Bátor Táborban, hogy bízzak magamban.”

„Büszke vagyok magamra, mert csukott szemmel mentem végig a bátorkodáspályán.”

Ezek az üzenetek és a mögöttük megbújó élmények nem jöhettek volna létre anélkül a 325 önkéntes nélkül, akik széles mosollyal, lankadaltan lelkesedéssel azon voltak, hogy felejthetetlenné varázsolják ezeket a táborokat. Köszönjük, hogy ott voltatok, hogy velünk vagytok!

Köszönettel tartozunk a Wiener Städtische Versicherungsvereinnak is, hogy hozzájárultak nyári táboraink biztonságos megszervezéséhez.