
“Mindenben teljes odaadással voltatok a segítségünkre” – élményterápia egy család szemével
"Látni, ahogy ti önfeledten nevettek, segített nekünk is első nap mosolyogni, majd az utolsó napon már teljes szívből, őszintén nevetni."
Témaajánlók, tippek, játékok ötletek beszélgetésekhez. Csendesebb családi délutánokra, a közös nap lezárására, élmények feldolgozására családoknak, osztályoknak, mind a varázslat témaköréből.
A játék során egy képzeletbeli utazáson vehettek részt! Az utazás során mindenki kitalálhatja, és meg is alkothatja, milyen lenne az ő saját fantáziaországa.
A gyerekek megadhatnak szavakat, amiből a szülő, pedagógus másnapra ír (vagy rögtönöz) egy mesét. Következő nap csere!
Álljatok körbe. Bal kezeteket tartsátok nyújtott tenyérrel felfelé: ez a pajzsotok. Jobb mutatóujjatokat (ez a kardotok) helyezzétek a szomszédotok tenyerére merőlegesen, mintha éppen a tenyere közepére mutatnátok. Minden egyes játékosnak két célja van: hogy pajzsával elkapja szomszédja kardját (vagyis gyorsan összeszorítsa markát), és ezzel párhuzamosan saját kardját elrántsa a pajzs elől (vagyis egy szempillantás alatt elhúzza gyorsan a mutatóujját az összezáródó marok elől). A játékvezető elszámol háromig, és háromra egyszerre mindenki megpróbálja kirántani a mutatóujját a másik tenyeréből – a másik kezével pedig elkapni a másik kardját.
Igen nagy figyelmet, koncentrációt igényel, ha a játékvezető nem pusztán számol, hanem elterelésként egy bedob há-val kezdődő szavakat. Pl.: Egy… kettő… há…tizsák. Egy…kettő…há…kunamatata.
Variáció:
Tarts velünk a felhők fölé! Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb témáinkat, cikkeinket, amivel te is tehetsz a lelki egészségedért!
FeliratkozásTámogasd te is, hogy minél több súlyosan és krónikusan beteg gyerek lelki egészségét erősíthessük meg programjainkon!
Támogatás"Látni, ahogy ti önfeledten nevettek, segített nekünk is első nap mosolyogni, majd az utolsó napon már teljes szívből, őszintén nevetni."
Van, aki izgatottan várja, van, aki kicsit szorong. Van, aki ugyanabba a közegbe tér vissza, és van, aki máshova. Az alábbi játékokkal segíthetünk a gyerekeknek (újra) kapcsolódni egymáshoz és feloldódni egy (új) közegben.
A Bátor Tábor dolgozói idézik fel kedvenc könyveiket, legfontosabb olvasmányélmélnyeiket. Gyűjtsd bátran inspirációt (újra)olvasásukhoz, vagy kapd le a polcról a te régi kedvenced, hátha találsz benne valami újat!
Mikor lett a kiégés népbetegség? Nem csak a munkánkban, hanem a szabadidőnkben is kizsigereljük önmagunkat. Miért vágtázzuk végig a hétköznapjainkat, hogy a jól megérdemelt hétvégét is láthatatlan munkával töltsük?
Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.