Barion Pixel

Neked mi a hétköznapi?

A buborékfújót minden gyerek felismeri. A branült és pulzoximétert szerencsére nem. A te 1%-od is segít, hogy a beteg gyerek elfelejtsék a kórházi kezeléseket, és újra felhőtlen gyerekkori élményekben legyen részük.

Megindító, őszinte és mélyen emberi: ilyen az a rövidfilm, amelyet a Bátor Tábor készített. A valós szereplőkkel és reakciókkal forgatott kisfilm célja, hogy minél több emberhez eljusson a súlyosan beteg gyerekek ügye, és hogy közösen valódi változást hozzunk ezeknek a családoknak.

A filmünk egyszerű ötletből született: kisgyerekek teljes természetességgel sorolják fel a kórházi eszközöket – olyan szavakat, amelyeket valójában nem kellene ismerniük. Ezek a gyerekek a Bátor Táborban lehetnek újra igazán gyerekek – ott, ahol a lelki gyógyulás a játékkal, az önfeledt pillanatokkal és az önbizalom újraépítésével kezdődik.

A kisfilm különlegessége nemcsak az ötletben rejlik, hanem abban is, hogy gyakorlatilag nulla költségvetéssel, belső csapattal, pro bono segítséggel valósult meg. A filmben Bátor Táboros táborozók és az alapítvány munkatársainak gyerekei szerepelnek. A kellékek a dolgozók otthonából, valamint a tábor hatvani minikórházából érkeztek, a forgatás helyszínét is térítésmentesen kapták.

Sok jó ember összefogása teszi lehetővé, hogy daganatos, krónikus vagy más súlyos betegséggel élő gyerekek élményterápiás programokon keresztül kaphassák vissza azt, ami leginkább kijárna nekik: egy igazi gyerekkort.

„A filmben részt vevő gyerekek is a betegségük miatt jártak a Bátor Táborban. A szülők teljes bizalommal engedték el őket hozzánk a forgatásra, tudva, hogy itt érzelmileg és fizikailag is biztonságban vannak – és hogy ezzel nemcsak a Bátor Tábornak, hanem más, hozzájuk hasonló családokon is segítenek” – mondta el Fodor-Kovács Éva, a Bátor Tábor kommunikációs vezetője.

A Bátor Tábor évente 4000 daganatos és tartós betegséggel küzdő gyereknek és családtagnak nyújt gyógyító élményeket. Az érintett gyerekek sokszor állandó bizonytalanságban töltik napjaikat a kórház falai közt, és betegségük miatt nem csinálhatják azt, amit kortársaik. Az Alapítvány ingyenes programjain a táborozók a betegség helyett saját magukra, a képességeikre koncentrálhatnak erőt kapnak a gyógyuláshoz, önbizalmat az élethez.

Azt, hogy mennyire meghatározó élmény a résztvevőknek a Bátor Tábor, jól összefoglalja egy táborozó beszámolója: „A Bátor Tábor egy olyan gép, amibe bedobják a gyereket betegen, fáradtan, és egy sokkal vidámabb, egészségesebb, élményekkel telibb gyerek jön ki” – mondja Peti, daganatos betegséggel kezelt táborozó.