Régesrégen, éppen egy tucat esztendővel ezelőtt számos jóbarátunk összefogott, és együtt megírták, folytatásokban a Bátor Könyvet. A könyv meséiben találkozhattok Danival, aki éppen kórházban fekszik, megismerhetitek családját, és nem utolsósorban Cseppet is, a legeslegkisebb cseppet a tengerben, akiről Dani anyukája mesél a kórházi ágy mellett, hogy színesítse a szürke napokat, és bátorságot adjon kisfiának.

Merüljetek bele könyvünk második fejezetébe, Lackfi János Sport a köbön c. meséjébe,
Amelyben egy csodagól, egy zománcozott kád és egy csőtörés igaz történetét ismerhetjük meg!

— Apafeeej, sajnálhatod, hogy erről lecsúsztál! — kurjantotta Dani papája másnap a kórterembe lépve.

Persze nem egyedül bukkant fel ott, éppenséggel vele volt az egész díszes társaság: a mamája, Anna, no meg a nővére, Zsófi, aki úgy felvág azzal a nyamvadt három évvel, amivel többje van nála, mintha vénebb lenne a vénséges országútnál. Most is ki volt sminkelve, amihez azért Daninak lett volna egy-két sava, vagyis hogy szava, csak hát éppen semmit nem látott belőle. A látásával persze semmi baja, csak éppen sündisznót játszott, és a hátát mutatta a belépők felé. Belül azért eléggé viszketett a kíváncsiságtól, de hát bolond lett volna mutatni.

— Aztán miról? — vetette oda Dani az apukájának mogorván.

— Aaakkora gól volt! — lelkendezett a papája.

— Mekkora? — ült fel egyszeriben elkerekedett szemmel Dani. Aztán rögtön eszébe jutott, hogy ő most alapjában véve sündisznó. — Mindegy, mekkora! Úgysem visztek haza.

Mamája felsóhajtott. Zsófi meg lepittyesztette a száját, és nagylányosan felpislantott a plafonra. Jajj, micsoda kiskölök, egy hisztigép, rémes!

— Na, miféle gól? —bökte ki végül Dani, mert az oldalát már olyan lyukasra kifúrta a kíváncsiság, hogy simán át lehetett volna látni rajta.

— Az Arany Kupán történt — fogott bele lázasan papa, de a láza nem is ment fel igazából, csak ezt így szokás mondani. — Mexikó négy-kettőre lealázta az amcsikat. Az USA elhúzott két góllal, de a kukoricafalók nem vacakoltak, bepakoltak szépen hármat. Ekkor, a hetvenhatodik percben Chicharito a szögletzászlónál próbált kiszabadulni a csapdából, végül Dos Santoshoz került a labda, aki egy az egyben rávezette a kapusra. A kapus, mint egy madárpók, kúszva vetette rá magát a labdára, a mexikói meg bemutatott egy cselt, még egy cselt, a kapus kétségbeesetten fetrengett, egyre kijjebb a kapuból, mintha fel akarná mosni a zöld gyepet. Már vagy négy védő mászott rá Dos Santosra, aki megtolta keresztbe a lasztit, és a felugró amcsik feje felett lehetetlen ül gyönyörűséges mozdulattal a jobb felsőbe emelt Góóóóóól! — rohangászott üvöltözve fel-alá Dani papája.

— Valami gond van? — kukkantott be az ajtón egy kedves nővérke.

— Opp, nem, izé, hát, csókolom a kis kezét! – apuka elvörösödve haptákba vágta magát, mint egy kisdiák, akit rajtakaptak.

A nővérke köszönt, és felkapta Dani teáskancsóját, hogy ne menjen ki üres kézzel. Majd teletölti.

— Mindig az az idétlen foci! — ciccegett Zsófi.

— Tiszta szerencse, hogy az a kislány nincs itt a szobában — csóválta a fejét Dani anyukája, miközben rendbe szedte az ágyat, és szétpakolta a szatyrok tartalmát: üdítők, kekszek, rágcsálnivaIók mindenfelé… A kórterem kezd veszedelmesen hasonlítani egy vegyesboltra, de erre Dani rá se hederített. Ültében ugrándozott a nyikorgó vaságyon, és cingár karjaival hadonászott, hogy góóól, majd összepacsizott apukájával, aztán hirtelen átfogta a térdét, összegombolyodott, mint egy hernyó, és újra a fal felé fordult.

— Ha itt lett volna a kislány, akkor nem üvöltözöm! – fújtatott Dani apukája.

— Na hiszen! – csóválta fejét Anna, az anyuka.

— Ez a focimajomkodás, pfff! nagyképűsködött Zsófi.

— Vigyázz a szádra! – apukáskodott  Tomi, az apuka.

— Hát te meg mit pityeregsz? – fordította meg anyuka a hernyóvá változott sündisznót, akinek arcán kövér könnyek csordogál

—Kisovisl – sziszegte Zsófi, de csak halkam, nem szép dolog egy beteggel kekeckedni.

—Undok liba! – prüszkölte oda neki Dani, mert egy betegnek még a hátában is füle van, nem lehet elótte elég halkan sziszegni. Aztán felemelte a hangját

— Nem is láthatom a gólt, Így még jobban fáj a szívem. Hazamegyek, és kész!

— Ez a baj, kis főnök? — vigyorodott el Tomi apuka – Ide süss!

Elővarázsolta zsebéből internetezős, érintőképernyős mobilját, és a két fiú máris ott csüng a képernyőn, újra és újra végignézi az összefoglalót, és mivel hat gól esett, hát hatszor, illetve sokszor hatszor ordítják a mexikói műsorvezetóvel, hogy Goóoóoóóóól! meg hogy Golászoóoóoóóó!

— Valami gond van? — kukkantott be aggodalmas arccal a nővérke a tizenkilenc és feledik gól- vonyítás után, majd letette a teli kancsó teát, és mosolyogva kiment.

— Szegény Csepp! Úgy látom, a kutya se kíváncsi rá — ült le a mama a szép sima ágy szélére.

— Ez cseppet sem igaz! Persze én nem vagyok kutya… — ugrott oda Zsófi.

—Jövök én is, várjatok! — telepedett melléjük Dani, aki bőven kimeccsezte magát.

Érdekel az első fejezet is, amelyben először találkozhatsz Danival, családjával és Cseppel? Itt megtalálod!

Belemerülni egy fontos regénybe, megtalálni magunkat, megszeretni az olvasást: a Bátor Tábor dolgozói mesélnek számukra meghatározó olvasmányélményekről és magáról az olvasás élményéről. Reméljük benned és felidézünk kedves emlékeket meghatározó könyvekről! Bíztatunk arra, hogy vedd elő régi kedvenceidet, hátha már mást mondanak, és találsz bennük aktuális élethelyzetedre is valami újat, fontosat.

Máig emlékszem arra napsütéses napra, amikor az első iskolai nyári szünetem legelején egy kis sámlin ültem a nagymamám kertjében és olvastam. A kis herceg volt a kezemben, és miközben az ujjammal követtem a sorokat, az járt a fejemben, hogy kicsit fura ez a mese, nem is értem teljesen, de a róka és a rózsa olyan „jópofa” volt benne.

Ez volt az első igazi olvasós élményem, és utána nem volt megállás, amikor csak lehetett, a könyveket bújtam. Aztán olyan 10 év múlva újra a kezembe került A kis herceg, és akkor már nem csak a meseszerű szereplőket fedeztem fel. Azóta legalább 5-10 évente előveszem. Nem csak azért, mert mindig képes újat adni, hanem azért is, mert azt hiszem, ennek a regénynek köszönhetem azt az élményt, hogy egy általam olvasott történet megelevenedik a fejemben.

Annak a megtapasztalását, hogy az olvasás képes teljesen kiszakítani a valóságból, és egy elképzelt világba repíteni. Én ott 7 évesen a kis sámlin egy életre megszerettem az olvasást, és nekem ma már a tökéletes nap úgy kezdődik, hogy a reggeli telefonnyomkodás helyett – vagy mellett 😊 – legalább 20 percet olvasok. Ezek a napok valahogy mindig szebbek, jobban indulnak.

És amúgy nem vagyok nagy újraolvasós, de ezt a három könyvet akárhányszor képes lennék elővenni:

• Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
• Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
• Edith Eva Eger: A döntés

Az első „komolyabb”, a kötelező olvasmányokon kívüli olvasásélményem Golding A legyek urája volt általánosban. Onnantól kezdve elég sok könyv megfordult a kezeim közt, és ha valaki megkérdezné, hogy milyen zsánert szoktam olvasni, nem tudnék rá válaszolni, annyira vegyes a lista.

Nálam mindig is fontosabb szerepet töltött be az olvasás, mint az „olvassunk el egy könyvet a strandon” nyári időtöltés. Minél többet olvasok, annál több könyv van, amit még el szeretnék olvasni. Én sohasem keresem saját magam a könyvekben, számomra az olvasás nem egy tükröt mutat, hanem egy ablakot egy másik világba, de idővel egyre több történethez tudok kapcsolódni.

A Zabhegyezőt például 15 évesen olvastam először, aztán tavaly újraolvastam, és azt hittem a címén kívül semmi nem fog újként hatni rám. De olyan erősen át tudtam érezni a könyvből jövő életérzést, ahogy előtte nem. Van egy olyan intenzív lelkiállapota és hangulata a könyvnek, amivel generációtól függetlenül mindenki azonosulni tud. Szerintem annyi mindenre rábukkanhat az ember a könyvekben, főleg, ha nem is keresi. Engem ezek az élmények mindig kizökkentenek egy időre a mindennapokból. Felemelnek és összetörnek. Aztán elolvasok egy újabb könyvet.

Ha egyetlen kedvenc könyvemet kell mondanom, akkor az az Utas és holdvilág. Annak ellenére, hogy szépirodalmat leginkább gimisként olvastam, már egyetemista voltam, amikor az Utast olvastam.

Nagyon sok változás volt az életemben, pont a határán voltam annak, hogy már el kell kezdeni felnőttködni, komolyan kilépni ebből az egyetemista, meghosszabbított gyerekkorból. Úgyhogy abszolút azonosulni tudtam azzal, ahogy Mihány, a főhős bolyong Olaszországban, keresi az útját, és elmenekül a felnőttség elől. Én is nagy útkeresésben voltam, merre induljak el az életembe – ami most is igaz, újra kéne olvasnom- Pont egy olyan életkorban, életszakaszban voltam, ami vízválasztó időszak egy ember életében, az enyémben mindenképpen.

Sok kedvenc részem van benne, de főként egy-egy momentum, pár sorok. Szeretem azt a részét nagyon, amikor Erzsivel újra egy éjszakára egymásra találnak Rómában, az nagyon-nagyon vicces. És azt, amikor Mihály már nagyon ki van merülve, bolyong a hegyekben, és Tamásról hallucinál temetőben, a ciprusfák alatt. Amikor Éva elmeséli Mihálynak, hogyan halt meg Tamás, és a halála előtt megcsókolta, és akkor már „valaki [voltunk], aki tovább él és valaki, aki meghal”, azokat a sorokat nagyon szeretem.

Amikor olvastam, érdekes, egy sokkal romantikusabb véget akartam a könyvnek. A „beállunk a sorba”-vég nem is tetszett. De ennek ellére nagyon szeretem azt a részt is; annak ellenére, hogy nem azonosultam vele: hogy Mihály élni fog, mint a patkányok a romok között, és amíg élünk, addig még mindig történhetik valami.

Hálásan köszönjük mindannak a 17 ezer adózónak, aki idén májusban úgy döntött, hogy a Bátor Tábor Alapítványt támogatja személyi jövedelemadójának 1%-ával. Az adó 1%-ból befolyt 164 milliós összeget arra fordítjuk, hogy még sokszor 22 évig adjunk bátorságot a táborban, az iskolában, a kórházakban és online a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek, családtagjaiknak és osztálytársaiknak; valamint azoknak a családoknak, akik elvesztették gyermeküket.

Hatásunk azonban nem áll meg a tábor, a kórház vagy az iskola kapujában. Ahogyan évtizedek óta segítjük a betegséggel élő gyerekeket és környezetüket lelki egészségük megerősítésében, úgy a társadalom egészének mentális egészségéért is teszünk: éppen ezért indítottuk útjára a Felhők felett magazint, amelyben midnenkihez eljuttatunk egy szelet bátortáborsságot és szakértői cikekkel, podcastokkal, történetekkel segítünk a nehezebb időkben.

Régesrégen, éppen egy tucat esztendővel ezelőtt számos jóbarátunk összefogott, és együtt megírták, folytatásokban a Bátor Könyvet. A könyv meséiben találkozhattok Danival, aki éppen kórházban fekszik, megismerhetitek családját, és nem utolsósorban Cseppet is, a legeslegkisebb cseppet a tengerben, akiről Dani anyukája mesél a kórházi ágy mellett, hogy színesítse a szürke napokat, és bátorságot adjon kisfiának.

Merüljetek bele könyvünk első fejezetébe, D. Tóth Kriszta Csepp a tengerben c. meséjébe!

Furcsa, kellemetlen karcos hang hasított a levegőbe. Dani összerezzent. Noha egyáltalán nem akaródzott neki, lassan mégis kinyitotta a szemét. Körülnézett, majd nagyot sóhajtott, aztán újra becsukta. „Hát persze, a kórház. Itt vagyok a kórteremben, a gyerekosztályon” – emlékezett vissza, még mindig lehunyt szemmel. Melege volt és kiszáradt a szája. „Mostanában mindig szomjas vagyok … biztos ez is a betegség miatt van” – elmélkedett. Újra kinyitotta a szemét, ezúttal határozottan. Ott ültek mindannyian, Anna, a mamája, Tomi, a papája és a nővére, Zsófi, aki láthatóan unatkozott. Naná, hogy ő szólalt meg először. – Na végre, Dani! Itt volt az ideje, hogy felébredj, már halálra untam magam! – vágta az öccse fejéhez, de a szemében bújkáló huncut mosoly elárulta, hogy egyáltalán nem haragszik.

Zsófi kicsit több mint három évvel volt idősebb Daninál, de úgy érezte, a korkülönbség miatt néha úgy beszélhet a kisfiúval, mintha legalábbis ő lenne az anyukája. Pedig Dani sem volt már éppen az a pelenkás gyerek. Ősszel nyolcéves lesz, de már most nyáron is hét és háromnegyed. – Mi volt ez a hang? – kérdezte rekedten., Annára nézve, aki megkönnyebbülve elmosolyodott. – Csak egy teherautó dudált kent az utcán.Örülünk, hogy felébredtél, kérsz egy pohár vizet?

Dani hálásan nézett a mamájára és bólintott. Kimerültnek érezte magát a vizsgálatok után. Nem akart a kórházban maradni. A gondolat, hogy ki kell hagyni a meccset a második bé ellen, elszomorította. Pedig milyen jól ment neki a foci az utolsó tornaórán! Igaz, az utóbbi időben hamarabb elfáradt, de azt a gólpasszt, amit Marcinak adott, még az örökké elégedetlen Sanyi bácsi is tapssal jutalmazta. Persze az is lehet, hogy a szigorú tanár meglepetésében ütötte össze a tenyerét. Dani ugyanis az osztály legvéznább játékosaként inkább az öltözőben elengedett poénjairól, mintsem a gólpasszairól volt híres. De akkor ott állt a pálya közepén, és Marci, a cések legjobb focitája boldogan ugrott a nyakába.

Nagyot kortyolt a hűvös vízből, jólesett. – Nem akarok itt lenni, mama. Haza akarok menni. Focimeccsem van – fordult határozottan Annához. Anna tanácstalanul nézett Tomira, mire Dani papája szomorúan elhúzta a száját, és alig láthatóan felvonta a vállát. Ő sem tudta, mit mondhatna még. A délelőttöt beszélgetéssel töltötte a család. Danit reggel tetőtől talpig újra kivizsgálták, majd visszavitték a kórterembe, Zsófi, Anna és Tomi addigra ott ültek az apró székeken, min valami törpe fogadóbizottság. Hoztak tiszta pizsamát és friss bodzaszörpöt a nagyitól. Daniból azonnal kiszaladt a fáradtság, amint meglátta őket. De aztán észrevette a táskát, benne a több váltás pizsamával, fogkefével, törülközővel, és elkeseredett. Nem akart beköltözni a kórterembe. Nem akart több vizsgálatot. Nem akart beteg lenni. Ő haza akart menni, 9rülni a hamarosan kitörő vakációnak, készülődni a focitáborra, és Mátéval, a legeslegjobb barátjával újra eljátszani élete első gólpasszát.

A doktornő azonban kérlelhetetlen volt. Addig nem mehet sehová, amíg pontosan ki nem derül, mitől van rosszul. Anna és Tomi mindent bevetettek, hogy meggyőzzék arról: valójában nem is olyan rossz hely ez a kórház. A kórteremben csak ketten vannak, de a kislány a szomszéd ágyról hamarosan átköltözik máshová – övé lesz ez az egész hófehér birodalom. Aztán játszottak, méghozzá az „Amerikából jöttem, mesterségem címere…” kezdetűt, amiben a papa olyan viccesen szokott mutogatni. Még Zsófi is kedves volt, súgott Daninak a megfejtésben. Ebéd után egész jókedvűen aludt el.

De a délelőtti hangulatból mostanra semmi nem maradt. Jó, jó, hogy mindenki itt van, de ő a szívesebben lett volna otthon, a gyerekszobába. Vagy kint a focipályán. Sőt még az iskolában is szívesebben lett volna, mint a kórházban. Na jó… ott csak akkor, ha épp nagyszünet van.

Anna leült Dani ágya szélére és beletúrt a kisfiú sűrű sötétszőke hajába.

-Maradnod kell még egy ideig. Addig, amíg az orvosok kiderítik, mi a baj, és hogyan tudják meggyógyítani. – Dani szemei kistányérnyira nyíltak, és megállíthatatlanul potyogtak belőlük a könnyek

Miért töörténik ez velem, mama? Miért velem? Pont a legkisebbel? – Addigra Zsófi is bevackolt Anna ölébe, így a mama egyszerre ölelte át mindkettejüket.

-Tudjátok, pontosan ugyanezt kérdezte Csepp is az anyukájától, amikor belezuhantak az öreg halász csizmájába.

-Ki az a Csepp? – kérdezte Zsófi és Dani egyszerre.

-Hát Csepp, az apró vízcsepp a tengerből. De tudjátok mit? Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha elölről elmesélem az egészet:

Csepp a tengerben lakott népes családjával. Tizenkét testvére volt, és ő volt köztük a legeslegkisebb. Az utolsó csepp, a tizenharmadik. Egészen a közelmúltig óvodába járt, de a szeptember óta ő is iskolás, ahogy a bátyjai. Csepp hihetetlenül büszke volt magára, egészen az első tornaóráig, amikor is kiderült, hogy bizony nincs nála kisebb fiú az osztályban, így neki kell a tornasor végére állnia. Pont úgy, mint otthon…

Csepp onnantól kezdve mindent megtett azért, hogy észrevetesse magát. „Az nem lehet, hogy mindig, mindenhol én vagyok a legkisebb – gondolta bosszúsan. – Na, majd megmutatom nekik, hogy kicsi a vízcsepp, de erős!”

Egyik nap aztán különös hangra ébredt. – Húzd meg! Ereszd meg! Húzd meg! Ereszd meg! – kiabálta egy mély férfihang ütemesen. Es a feje tetejére állt a világ. Csepp és a bátyja, a mama, a papa, sőt az egész ház felborult, és rázkódni kezdett össze-vissza. Közben éjszakai sötétség borült rájuk, és úgy érezték elindult, alattuk a tenger…

Egy öreg halászember csizmájában kerültek. Csepp ijedten kiabált: – Mamaaa, papaaa! Mi történik velem? Miért pont velem történik ez? Pont a legkisebbeeel? – De nem érkezett válasz. Csepp és a család, bizony, elsodródtak egymástól. A halász időközben a partra húzta a csónakot, levette a csizmáját, és a befolyt vizet a csatornába öntötte.

Csepp akkor már nem kiabált. Voltaképpen nem is bánta olyan nagyon, hogy ilyen izgalmas kalandban van része, ráadásul neki, egyedül. “Juhééé! – gondolta magában izgatottan. – Kalandra fel! Irány a nagyvilág! Csepp, a tenger legkisebbje felfedezőútra indul!” Tágra nyílt szemmel figyelte az eseményeket, és egyáltalán nem érezte magát rosszul. Csak. Egy kicsit furcsán. Mintha egy mind gyorsabban fogó tölcsérbe került volna.

Dani ijedten pillantott fel Annára. Megszerette Cseppet, és nem akarta, hogy baja essék. – MI lesz vele, mama? Mi lesz ezután Cseppel?

A közös történeteink, saját meséink gyógyítanak, feltöltenek, segítenek az élmények – akár jók, akár nehezebbek – feldolgozásában. Gyerekekkel, felnőttekkel, sokan vagy kevesen is játszhatjátok az alábbi játékokat, de használd őket bátran egyedül is, ha éppen történet-alkotó inspirációra van szükséged! Meséljetek saját vagy már megírt, kitalált vagy valós történetet: a fő, hogy nyakig merüljetek a saját varázslatos világotokban!

Rajzos mese

Egyikőtök kezdjen el mesélni egy történetet – bármilyet. Mondatonként haladunk, a többiek pedig mondatonként rajzolják. Lehet úgy is, hogy felváltva mondotok egy-egy mondatot, és mindannyian rajzoltok.

Például: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy domb (várunk és rajzolunk). A dombon két gyerek sétált (várunk és rajzolunk). A gyerekeket egy éppen arra repülő madár figyelte (várunk és rajzolunk). Lekiáltott a gyerekeknek: nem látjátok, hogy min sétáltok éppen? Az nem is egy domb, hanem egy alvó óriás pocakja! stb.

Összekeveredett mesék

Egy téglalap alakú papírt hajtsatok három egyenlő részre. A felső hajtásvonalra rajzoljatok két kis vonalat , ez jelöli a lény nyakát. Az alsó hajtásvonalra is két vonal kerül, a dereka helyére.

Az egyikőtök rajzoljon a papír felső részére egy fejet úgy, hogy a nyak vonalai egybe essenek az előre megrajzolt vonalakkal. Ezután hajtsa be a papírt úgy, hogy a fej ne látsszon, majd továbbadja. A következő egy teste rajzol, úgy, hogy a nyaka és dereka is egybe essen a hajtásvonalon rajzolt vonalakkal. A harmadik játékosra marad a figura derék alatti részének megrajzolása. 

Amikor készen van, hajtsátok szét a papírt, és csodáljátok meg az elkészült lényt. A rajzolás során mindenki szabadjára engedheti a fantáziáját. A végén pedig adhattok a lénynek nevet is, megrajzolhatjátok a barátait, a családját vagy az otthonát ugyanezzel a módszerrel.

Mesélj egyet!

A játékosok egymás után igéket mondanak, amíg össze nem jön egy 4-5 igéből álló sor, pl. „ünnepelni – kopogtatni – énekelni – elfújni.” Néhány perc alatt mindenki kitalál egy kis mesét, amelyhez ezeket az igéket használja fel. Nem szerepelhet ebben a mesében semmilyen más ige, csak amit felsoroltatok.

Például: „ A lovagok olyan hangosan ünnepeltek, hogy a szomszédok bekopogtattak, és ezután együtt énekeltek tovább, még a gyertyát is segítettek elfújni.”

A gondolkodási idő leteltével mindenki ossza meg a saját történetét a többiekkel.

Variáció: Játszhatjátok úgy is, hogy a következő 4-5 igével a már elkezdett meséket kell folytatni.

Folytasd a történetet!

Valamelyikőtök kezdjen el egy történetet, majd a következő játékos egy újabb mondattal folytassa a mesét. A játék elején felírhattok 5 – 6 szót egy papírra, amit később bele kell szőnötök a mesébe.

A suli témát folytatjuk Paizs Dórával és Jocó bácsival, szó lesz közösségépítésről, digitális világról, TikTok-ról, felszínességről, tiszteletről, csoportnormákról. Hogyan taníthatjuk meg a gyerekeket, hogy megszűrjék a rájuk ömlő információkat? Mi az a dán forgó? Működik-e a közösség tanár nélkül, és részt vegyen-e a tanár a hierarchiaharcokban?

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Kemény gyerekkori sztorik, elhanyagoló vagy megtartó iskolarendszer, inspiráló vagy kiégett pedagógusok, frusztrált szülők és megküzdési stratégiák.

Meddig tart a tanár felelőssége? Mit tehetünk szülőként a rendszeren belül, hogy jobb legyen? Teremtsünk-e buborékot, hogy megvédjük a gyereket, vagy inkább engedjük, hogy felkészüljön a valódi életre? Segít-e a “Mi is felnőttünk valahogy” szemlélet? Tarts velünk a szeptemberi dupla adásban is! Balatoni József író (Jocó bácsi világa) és Paizs Dóra megoldásközpontú coach (Anyacsavar) segítségével vizsgáljuk a különböző szereplők nehézségeit, megoldásait.

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Hihetetlen milyen gyorsan elszaladt ez a nyár is – dehát jó társaságban csak úgy repül az idő. Mi pedig igazán nem panaszkodhatunk: 4 nyári táborunkban összesen 367 elképesztően bátor, nyitott, vidám, súlyos vagy krónikus betegségben érintett gyerekkel és kamasszal találkozhattunk.Nagyon örülünk, hogy ismerhetjük őket és hálásan köszönjük mindannak a 364 önkéntesnek is a nyarat, akik nélkül a millió élmény nem jöhetett volna létre!

A Bátor Táborról az jut eszembe, hogy…

• sok-sok félig felnőtt gyerek egyszerre nyüzsög, táncol, beszélget, játszik hatalmas hangerővel és valami láthatatlan, de nagyon erőszen érezhető lelki kötelékkel
• mindenki elfogadó a másikkal szemben, illetve mindenki ugyanolyan értékű ember, azáltal is, hogy legyőztük a betegségünket
• ez egy olyan tábor, ahol mindenki egyenlő, nincs megkülönböztetés, csúfolás. Továbbá tele van remek programokkal, amiket mindig szeretek. És nagyon jó ételekkel kedveskednek nekünk a diétánkat betartva.
• csinálhatok bármit, lehetek önmagam és senki sem bánt miatta
• bátornak lenni, megismerkedni rengeteg új arccal, mosollyal, amely mögött mindenkinek más-más tanulságai és érzései vannak
• itt önmagam lehetek, itt semmi sem ciki. Ez egy teljesen másik élet. Nagyon fog hiányozni, ha haza megyek
• örök nevetés, boldogság és véget nem érő tánc
• más dolgokat, más ételeket is érdemes kipróbálni
• nem kell bátornak lennem ahhoz, hogy bátor lehessek
• elhatárol a világtól és szabadabb lehetsz
• összetartás és szeretet
• hatvani Disneyland
• itt bárki lehet bárki, és nem kell a múlthoz kötni őket

A Bátor Táborban azt tanultam magamról, hogy…

• legyek nyitott a lehetőségekre, mert lehet, hogy nem térnek többet vissza
• nem vagyok egy visszahúzódó személy, és nekem is lehet nagy a hangom
• nem kell félni, ha új emberekkel találkozom
• soha nincs lehetetlen és mindig van egy út, ami a jó felé vezet
• sokkal több mindenre vagyok képes, mint azt én gondolnám. Így van ez a barátkozással és a csocsóval.
• rengeteg energiám van, amit ha másokkal megosztok, akkor felejthetetlen élményben lesz részem
• könnyebben barátkozom, mint gondoltam
• szerethető vagyok és könnyen, akár csak egy pici mosollyal vagy öleléssel jókedvre tudom deríteni a körülöttem lévőket

Azt üzenem a Cimboráknak, hogy…

• legyenek mindenkivel ugyanilyen kedvesek, segítőkészek és humorosak, mert ezzel mindenki napját szebbé teszik
• tartsák meg a jó szokásaikat
• mindig emlékezzenek ránk, és hogyha eszükbe jutok, kacagjanak egy jót, hiszen engem is mindig így láttak, hogy kacagtam
• a jövőbeli táborozóknak is adják azt a szeretet és sok jóságot, amit mi kaptunk tőletek!

A nyár utolsó napjaira, a szünidő végére két nagyon klassz, könnyű finomságokkal készültünk. A túrókrém igazán kánikulabarát csemege, a zabpelyhes palacsinta pedig tanév-váró kedvenc. És ha túrókrémmel kened meg a palacsintákat, garantáltan nem fogod megbánni!

Zabpelyhes palacsinta

Gyümölcsös túrókrém

Van, aki izgatottan várja, van, aki kicsit szorong. Van, aki ugyanabba a közegbe tér vissza, és van, aki máshova. Van, aki könnyen szerez új barátokat, van, aki nehezebben oldódik és nyit mások felé. Hogyan segíthetünk a gyerekeknek (újra) kapcsolódni egymáshoz és feloldódni egy (új) közegben? A közös játék, a nevetés és a hasonlóságok felfedezése lehet az egyik út a közösség építése, és az összetartozás élménye felé. Íme néhány játék, amelyek oldják a hangulatot, segítenek megtenni az első lépést egymás felé és hozzájárulnak egymás megismeréséhez.

HELYCSERE SZEMKONTAKTUSSAL

Álljatok körbe állnak, úgy, hogy mindenki mindenkit jól láthasson. Kezdjétek keresni egymás tekintetét. Ha valakivel találkozik a tekinteted, beszéd nélkül bizonyosodjatok meg arról, hogy valóban egymásra néztek (pl. bólintással, kacsintással), és cseréljetek helyet. A körben elfoglalt új helyről keressetek újabb csere-partnert.

Miért jó?

Gyors és egyszerű! Szemkontaktus kell hozzá, amitől létrejön a kapcsolat és a helycsere miatt egyfajta „cinkosság”, közös ügy lesz a játékosok között. Mindenki kapcsolatba kerülhet mindenkivel anélkül, hogy nagyon sokat kellene tennie érte.

BIBIBTI-BIBITI-BAP

Álljatok körbe, egy ember álljon a kör középébe. Ő ránéz és rámutat valakire, és ha azt mondja, „Bibiti-bibiti-bap”, akkor annak, akire mutatott gyorsabban kell kimondani, hogy „Bap”, mint ahogy ő végigmondja a saját „szövegét”; ha viszont a középen álló csak annyit mond neki „Bap”, akkor csöndbe kell maradnia. Ha elrontja, ő megy be középre. Ha középre kerülsz, bátran kísérletezhetsz különböző startáégiákkal, de a mutatásnak, nézésnek mindig egyértelműnek kell lennie. Ha már jól megy a szimpla bibitis kör, új formációk kerülhetnek a játékba. Ilyenkor az, akire mutat a középen álló és annak két szomszédja közösen alkotnak egy „képet”, amire annyi idejük van, amíg elhangzik végig a Bibiti-bibiti-bap. Ha valaki nem elég gyors vagy rossz figurát csinál, ő megy középre. A formációk mellett a szimpla Bibiti-bibiti-bap és Bap továbbra is megmarad, tehát a középen álló jobban tudja variálni és ezzel akár beugratni a körben állókat.

Néhány formáció:

• Kenyérpirító: a két szomszéd a karjaival közre fogja azt, akire mutatnak, ő pedig ugrálva azt mondja: „Hot, hot, hot”
• Elefánt: Akire mutatnak, az ormányt formálja meg, a két szomszédja pedig a két nagy fület
• Pingvin: Akire mutatnak a kezeivel (tenyerével) csőrt formál a szája előtt, a szomszédjai pedig közelebb húzódnak hozzá, és a tőle távolabb eső karjukkal csapkodják az oldalukat
• Cowboy: Akire mutatnak, úgy tesz, mintha lasszót pörgetne a feje fölött, és azt kiáltja: „Jíííííhaaaaa!”, a két szomszédja az ujjával szarvat formálva tehénné válik, és azt mondják: „Múúúúúúúúúúúúú”
• Kenguru: Akire mutatnak a karjaival erszényt formál, a két szomszéd pedig alulról bedugja a fejét az erszénybe és az mondják: „Mami, mami, mami”

Új formációk kitalálása is izgalmas a gyerekeknek, örömmel szoktak benne részt venni.

Miért jó?

Egy olyan játékkal, amiben lehet nevetni, bohóckodni és akár rohangálni is, a gyerekek felszabadulhatnak, az esetleges szorongásuk feloldódik. Ha mindeközben még aktívan figyelni is kell, azzal erősítjük a jelenlétüket és elősegíthetjük az elköteleződésüket a csoport felé.

MI 2-EN, 4-EN, 8-AN

A gyerekek először párokba állnak. Lehet szabad választással vagy valamilyen be is oszthatjuk őket. Az első körben keressenek három olyan dolgot, ami közös bennük (ami nem látható elsőre). A következő körben a párosok keressenek egy másik párost, így már 4-es csoportokban fognak beszélgetni. Keressenek most 2 olyan dolgot, ami mind a négyükre igaz, de egyik sem lehet olyan, amelyik valamelyik párosnál már közös volt! A következő körben a négyesek egy másik négyessel állnak össze és keresnek egy közös dolgot, ami eddig még egyik körben sem merült fel. Létszámtól függően más felosztásban is játszható, és ha a gyerekek már jobban ismerik egymást, akkor nem kell csökkenteni a megtalálandó közös dolgok számát sem.

Miért jó?

A közös pontok felfedezése mindig jóleső, és közösségépítő. A hozzánk valamilyen szempontból hasonlóakhoz szolidárisabbak és barátságosabbak vagyunk. Egy ilyen játékban az is kiderül, hogy bárkivel lehetnek bennünk hasonló tulajdonságok, érzések, preferenciák.

Új közösség, új napirend, új közeg: az iskolakezdés rengeteg megválaszolandó kérdést, izgalmat tartogat. Érdemes nemcsak idejében bekötni a füzeteket, beszerezni a tesicuccot, hanem lélekben is közösen hangolódni, felkészülni az iskolakezdésre. Kocsis Dorka pszichológus most ezekhez ad praktikus tanácsokat.

Milyen lesz?

Érdemes a gyerekeket bevonva, együtt készülni, hangolódni az iskolára. Közösen beborítani a könyveket, kihegyezni a ceruzákat, rendet rakni az íróasztalon, akár tenni egy sétát az iskola felé. Ez a közös tevékenység alkalmas idő lehet arra, hogy beszélgessünk, ki mit vár a tanévben, van-e valami, amitől egy kicsit tart, melyik könyv tűnik a legérdekesebbnek, hogyan is képzelitek a következő hónapokat. Az első osztályba készülők igényelhetik, hogy részletesen meséljenek nekik a szüleik arról, hogyan is fog telni egy nap a suliban: mikor lehet játszani, lesznek-e ismerősök az oviból, hogy zajlik egy tanóra…

Mikor lesz?

Nyár végén az otthoni napirendet érdemes az iskolai napok rendjéhez igazítani: ez segítheti a gyermekeket abban, hogy az első korai ébredés ne érje őket teljesen váratlanul, kipihenten kezdjék a tanítást, és augusztus utolsó hetében megérezzék, hogy lassan vége a vakációnak. Az év közbeni napirendet érdemes együtt végigbeszélni, a kisebbekkel pedig akár le is lehet rajzolni a reggeli rituálét, mert önállóbbak tudnak lenni, ha ők is tudják a teendők sorrendjét.

Mi volt?

Biztos többeknek ismerős a „Mi volt az iskolában? Semmi.” kezdetű beszélgetés. Sokszor a gyerekek a konkrétabb, számukra jobban megfoghatóbb kérdésekre könnyebben tudnak válaszolni. A mi volt ma a legjobb, milyen jó/nem jó dolog történt ma veled, mire vagy büszke, milyen érdekes dolgot csináltatok, kivel játszottál szünetben kérdések segíthetik őket abban, hogy megosszák élményeiket.

Játékos napzáró beszélgetésekhez rengeteg tippet találsz ITT!

Mit meséljünk?

Az iskolára hangolódásban a mesék is a segítségünkre lehetnek, több mesekönyv is körüljárja a témát. Régebbi könyvek közül sokaknak ismerős lehet Janikovszky Évától a Már iskolás vagyok, Kormos Istvántól a Vackor az első bében vagy Richard Scarry-tól a Tesz-vesz város iskolája. A kortárs irodalomból pedig Liana Schneider Bori iskolába megy című könyve jó hangolódás lehet.

Mivel nincs két egyforma gyermek, és nincs két egyforma család, sőt egyforma iskolák sincsenek, érdemes az ötleteket, terveket személyre szabni, kibővíteni vagy átalakítani, úgy, hogy a készülődés mindenkinek a lehető legjobban teljen. Mi legalább is ezt kívánjuk nektek!

Kálid Artúr a megfelelési kényszerek erejéről, Szombati Béla gyökértelenségről, magányról mesél a gyerekkori emlékek kapcsán adásunk második részében. Megtudhatjuk mennyire befolyásolhat és alakíthat bennünket a minket körülvevő kortárs közeg, belesodródhatunk-e veszélyes dolgokba általa. Egyáltalán kell-e alkalmazkodnunk a kortárs közeghez, mint igazodási ponthoz az identitásunk kialakításában? Vajon valós-e a félelmünk, hogy mit gondolnak rólunk a többiek? Velünk született igény, hogy tartozzunk egy közösséghez? Mikortól válik elvárássá a megfelelés, és mikortól kényszerré ez az elvárás? Hogyan működnek a saját előítéleteink, tartunk-e a másságtól?

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!

Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Vendégeink, Kálid Artúr színész és Szombati Béla diplomata sokat tud a beilleszkedésről. Artúr kiskorában a családokat és a gyermekotthonokat, Béla diplomatagyerekként az országokat és az iskolákat váltogatta sűrűn. De valójában melyiküknek volt nehezebb a gyerekkora? A beilleszkedési nehézségek egész életünket végigkísérhetik. Legyen szó lakóközösségről vagy munkahelyről, a befogadás iránti vágyunk felnőttként ugyanolyan intenzív lehet, mint gyerekkorban. Vajon honnan ered és miért fontos számunkra, hogy tartozzunk valahová? Mit jelent elfogadni és elfogadva lenni? Létezik-e elköteleződés a személyes szabadságunkról való lemondás nélkül? Hogyan segítheti a közösség a beilleszkedést?

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!

Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

„Nálunk egy vasárnapi ebédnél vagy az anyám állt fel guggolásokat csinálni, vagy az apám fekvőtámaszozott.”

Folytatjuk Dr. Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó, gyermekorvos és Heiner Levente, diabéteszes volt táborozó beszélgetését.  Vajon sikerül-e a két fanatikus sportolónak meggyőznie műsorvezetőinket a sport előnyeiről, pozitív testi-lelki, magánéleti hatásairól?

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!

Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

A sport és az élet kapcsolatáról, egészségről, következetességről, kábítószerről és motivációról beszélgetünk két lenyűgöző emberrel, akiknek a génjeikben van a mozgás.

Dr. Gyarmati Andrea olimpiai ezüstérmes úszó, gyermekorvos és Heiner Levente, diabéteszes volt táborozónk, orvostanhallgató a Felhők felett podcast legújabb vendége. Egyikük olimpikonok közt, az uszodában nőtt fel, másikuk a betegségtudat ellen küzdve lett fanatikus sportoló.

Tarts velünk, szerezz lendületet a következő edzéshez! Az Élménykülönítményről itt olvashatsz bővebben. 

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!

Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

A családi nyaralás, utazás gondos tervezéssel, készüléssel lesz igazán feltöltő mindenkinek. Fontos ismernünk a saját, s családtagjaink igényeit, vágyait a szabadság eltöltésére, és tapasztalataink alapján konkrét előkészületeket is tenni. És ami még ennél is fontosabb? Engedd el a tökéletességre való törekvést, érezd jól magad, és hozzátok ki együtt a legtöbbet a közösen eltöltött időből!

Előre tervezés és családi optimumra törekvés

Én bizony nem adtam fel, hogy anyaként is lehet a nyaralás feltöltő. De azért azt is tudom, hogy a dolog korán sem magától értetődő, nekem is tennem kell érte. A családi nyaralásra való felkészülésnek két titka van: a gondos előre tervezés és a tervezésnél a maximalizmus elengedése, ám a családi optimum szem előtt tartása. Idén (is) előre terveztem, jól átgondolva, hogy a család különböző tagjainak milyen igényei vannak, és azokból hogyan lehetne kicsikarni a legnagyobb közös nevezőt.

Konkrét tervek

Amikkel konkrétan készülök a két örökmozgó, mindenre kíváncsi kisfiam mellett:

Először is szeretnék minden nap 1,5 óra saját időt, amikor gondolkozhatok, írhatok, olvashatok, vagy bármi mást csinálhatok, ami engem tölt. Azt kérdezed, hogy ezt mégis mikor és hogyan képzeltem véghez vinni? Azt találtam ki, hogy nap közben, amikor a kisebbik még alszik egy nagyot, és csak a nagyobbikat kell lekötni, na, azt nem én fogom csinálni, hanem egy másik hadra fogható felnőtt. Ehhez összevásároltam egy strandtáskányi új mesekönyvet és izgalmas játékot különféle börzéken. Van benne walky-talky, bogármegfigyelő nagyító, és ami szem-szájnak ingere… 

Ezen kívül beruháztam egy hatalmas kerti homokozóba, amit a nyaralónkba építettek az árnyas fedett terasz alá, hogy 11 és délután 4 között is tudjanak a kertben játszani a gyerekek 40 fokban is, amikor napra nem lehet menni. Mindezt úgy, hogy közben a felnőttek a teraszon ülve, jeges limonádét szürcsölve – és nem a homokozó szélén guggolva – szemmel tarthassák az önállóan játszadozó csemetéket. Valahogy így képzelem, és titkon reménykedem benne, hogy bejön…

A délelőttünkben szeretnék napi egy órát nyerni azzal, hogy nem főzünk naponta (és mosogatunk, pakolunk stb.), hanem kipróbáljuk, hogy házhoz hozatjuk az ételt. Ilyet még sosem csináltam, és kissé bizonytalan is vagyok benne, hogy működik-e majd a dolog, de egy próbát megér

Nekem nagyon fontos az inspiráló felnőtt társaság. Ezért amióta gyerekeink vannak, minden évben megpróbáljuk a gyerekes barátainkat elhívni látogatóba, amíg nyaralunk, vagy mi meglátogatni mini-kirándulás gyanánt a közelben nyaraló barátokat. Ez sok telefonálgatás és logisztikázás, de bőven megéri: amíg a gyerekek együtt játszanak, felfedezik egymás játékait…stb., mi felnőttek is tudunk egy jót beszélgetni. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a nagyszüleim által épített nyaralónk egy olyan utcában van Balatonon, ahol csupa „őslakos” nyaraló él generációk óta, akiknek a gyerekeivel gyakorlatilag együtt nőttem fel, és akiknek a gyerekeivel most együtt cseperednek a mi gyerekeink is. Így helyben is adott a jó társaság, az összetartó, egymást segítő közösség.

Tavaly a látogatóink között tudhattuk a családjával strandolni leruccanó masszőrünket is, aki összekötötte a kellemest a hasznossal a mi legnagyobb örömünkre. Idén a bevált tavalyi jó gyakorlatra alapozva már előre tervezzük a látogatását.

A nyaralás felénél a férjemet az anyukám, majd egy kisgyerekes barátnőm váltja, így a férjem végre munka után éjjelente az üres lakásban kialhatja magát, a szabad estéken pedig lesz lehetősége barátokkal találkozni, vagy bármi más őt töltő programot szervezni. Nekem meg lesz lehetőségem kipróbálni, hogy működik, ha két kisgyerekes nőre jut három gyerek. Vajon fogunk tudni akár egyetlen mondatot is beszélgetni nap közben? Jól kijönnek majd a gyerekek egymással? Bírjuk majd szusszal és idegekkel?

A hedonista és a mazochista beszélget… A podcast második részében Jókuti Világevő András és Boros Balázs Mókus segítségével fejtjük meg az utazó és a turista közti különbséget, valamit azt is, miért nem mindegy, hogy két utazás között megállunk kicsit, vagy inkább két megállás között utazunk.

A mentális egészség fontos. Köszönjük az Abercrombie&Fitch támogatását abban, hogy ezt mindenkinek megmutathatjuk. 
Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

„Úton lenni a boldogság, megérkezni a halál.” Az életvitelszerűen utazó Jókuti Világevő András és a Szingapúrig kerekező Boros Balázs Mókus mesél különleges utakról, nem insta-kompatibilis nehézségekről és vendégszerető falvakról, ahonnan lehetetlen kijutni.

A mentális egészség fontos. Köszönjük az Abercrombie&Fitch támogatását abban, hogy ezt mindenkinek megmutathatjuk. 
Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

A nyári szünetre készülve ideje feltankolni hosszabb, rövidebb játékokból! Utazzátok be az egész világot – képzeletben! Témaajánlók, játékok, tippek, ötletek beszélgetésekhez. Csendesebb családi délutánokra, a közös nap lezárására, élmények feldolgozására családoknak, osztályoknak.

Világkörüli utazás

Ismerjétek meg a különböző országok kultúráit! Öltsetek az egyes országok népviseleteire jellemző jelmezt, vagy keressetek egy-egy jellemző tárgyat.

• Keressetek, zenéljetek különböző népzenéket, ezekre táncolhattok is.
• Olvassatok történeteket/meséket az adott országból!
• Nézzetek utána, hogy különböző országban milyen számotokra új szokások vannak!
• Nézzetek képeket különböző országok tájairól, jellegzetes épületeiről! Ezt akár játszhatjátok párosítós játék keretében (melyik kép melyik országhoz tartozik), vagy memóriajátékként is.

+1 játékötlet: Levegőzsonglőrök

A játékosok levegőzsonglőrök. Álljatok párba, és érintsétek össze a mutatóujjatokat. A játékvezető jelére a lehető leggyorsabban írjátok le a levegőbe a számokat 1-től 10-ig.

Tedd biztossá a bizonytalant adód 1%-ával!

Támogass minket adód 1%-val!

Tovább a Támogatáshoz

Aktualitások

Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...

Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...

Megnyitotta kapuit

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...

Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat.

Célunk

Életeket változtatunk.

A Bátor Táborban 2001 óta nyújtunk sorsfordító élményeket a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek és családjainknak, illetve azoknak a családoknak, akik elvesztették gyermeküket.

Nevetést viszünk a kórházi ágyak mellé, és online programjainkon keresztül az otthon falai közé, hogy erőt és bátorságot adjunk a játékon és a közös élményeken keresztül a nehéz helyzetekben.

Hisszük, hogy a felhők felett mindig süt a nap.

A Bátor Táborról

A táborok lényege

Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik

Saját táborhely

Saját tárborhelyet üzemeltetünk Magyarországon, Hatvanban, ami 168 fő elszállásolására alkalmas.

A táborok lényege

Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik

A táborok lényege

Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik

A táborok lényege

Támogatás

Segíts újraindítani a gyerekkort!

Életeket változtatunk. Segíts te is!

Tovább a Támogatáshoz 8 érv, hogy miért támogass minket

Partnereink, akik már minket választottak

Összes partnerünk

Önkéntesség

Adni jobb, mint kapni.

Élményterápiás programjainkon azon dolgozunk, hogy sorsfordító élményeket nyújtsunk krónikusan vagy súlyosan beteg gyerekeknek és családtagjaiknak.

Mindeközben az önkénteseink, vagyis a Cimborák élete is megváltozik: részesei lesznek egy olyan közösségnek, ahol 1000 féle ember 1 ügyért dolgozik. Rengeteget tanulnak magukról, a határaikról, arról, hogy nem csak a táborozóink, hanem ők maguk is hősök. Mert együtt változtatjuk majd meg a világot.

Több info az önkéntességről

Egyéni önkéntesség

További
részletek

Vállalati önkéntesség

További
részletek

Rólunk mondták

Rólunk mondták

Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.

Balázs, 17 éves

Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.

Balázs, 17 éves

Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót.

Balázs, 17 éves

Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.

Balázs, 17 éves

Hírlevél

Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.

Hírlevél feliratkozás

Vezetéknév Kötelező mező

Keresztnév Kötelező mező

E-mail cím Kötelező mező

Elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.

Feliratkozom