Pörgetem az Instát, mint mindenki más is. Kimegyek  rágyújtani, mert hívnak a haverok. Drogozom, hogy ne lógjak ki a társaságból. Hol kezdődik a saját felelősségünk? Mikortól válik egy rossz szokás függőséggé? Merre halad a társadalmunk a függőségek szempontjából?

Legújabb adásunkban a Cápa, Dietz Gusztáv színész és MMA harcos mesél tabuk nélkül a függőségeiről, a herointól a sportig. Dr. Kun Bernadette pszichológus és addiktológus segít megérteni a szenvedélybetegségek működését.

 

Köszönjük az A&F támogatását!

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, az Echo Hangstúdiónak pedig a felvételt.

Te leélni, túlélni, vagy átélni, megélni próbálod az életet? Érzésből vagy hideg fejjel döntesz? Folytatódik erőforrásainkról szóló adásunk, amelyben Bácsi Zoli borszakértővel és Nagygyörgy András adománygyűjtővel formáljuk át a negatív érzéseket pozitív erőforrásokká. Merülj el velünk a keleti tanokban és a Mumin rajzfigurák életfilozófiájában, és hallgasd vendégeink történeteit útkeresésről, nehézségekről, döntésekről. 

 

Köszönjük az A&F támogatását!

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Előző heti cikkében Szombati Magdaléna mesefoglalkozás-vezetőtől már megtudhattátok, milyen feldolgozási történik egy gyermekben, felnőttben, amikor egy számára éppen telitalálat mesével találkozik. Magdi új cikkében részletesen is beavat abba, hogyan támogatják a mesék, hogy eligazodhassunk a néha kusza világban. Milyen támpontokat, új nézőpontokat tudnak adni a történeket nehézségek leküzdésében, élmények feldolgozásában?

A felnövő gyereknek számos nehéz lelki problémát kell megoldania, mint pl. a testvérféltékenység, a szülőktől való elszakadás, a kortársak közötti helyezkedés, a különböző veszteségek. A mesékben találkozik olyan természetes, az emberi élettel velejáró és azt meghatározó eseményekkel, mint a születés, szerelem, halál, olyan erkölcsi és esztétikai fogalmakkal, mint jóság – gonoszság, szépség.

Tettrekész mesehősök = tettrekész hallgatók

A gyerekek már óvodás korban is tudják, hogy a világban nem csak jó dolgok vannak. Léteznek rosszak, „szörnyek” – félelmek, betegségek – , amelyekkel valahogy meg kell küzdeni. A mese ebben is segítséget nyújt, hiszen a hős nem elmenekül a gonosz elől, hanem felvállalja a harcot vagy esetleg furfanggal győzi le. Ahogy a mesehős nem csak tervezget, beszél, hanem konkrét lépéseket tesz, elindul célja elérése érdekében, úgy a mese hallgatójának is meg kell ezt tennie. A jókor mesélt, megfelelő mese kimozdítja a mesehallgatót aktuális állapotából, rávilágít arra, hogy saját magának kell tennie hol önmagáért, hol másokért. A mesehős nem ismer lehetetlent, a célja eléréséhez szükséges erő benne rejlik. Ám ezen erő kihasználásához neki is segítőkre van szüksége. A segítők azonban nem oldják meg a hős helyett a feladatokat, nem győzik le helyette a sárkányt, hanem útja során mellette teremnek a kellő pillanatban.

Csodálatos párhuzam rejlik ebben a Bátor Tábornál alkalmazott terápiás rekreációval kapcsolatban. Ennek egyik alapja, hogy – a mesék főhőséhez hasonlóan – a gyerekek a fokozatosan nehezedő kihívásokat győzik le. Maguk dönthetnek arról, hogy egy adott kihívást vállalnak-e, azaz elindulnak-e a főhős kalandokkal teli útján. Mindezt nem egyedül, hanem segítőik – a Cimborák támogatásával teszik.

A mesék nyíltan beszélnek az olyan nehéz, napjainkban ezért sokszor inkább tabusított mint az öregedés, halál, gyász stb. A mese nevén nevezi, feloldja a tabut az ezektől való félelem érzéséről. Hasonló élményről számolnak be a Bátor Táboros gyerekek (és szülők is) egy-egy tábor vagy Suliprogram után a visszajelző élménylapokon.

Biztonságos távolságban a valóságtól

A világban való eligazodást a mesék azzal is segítik, hogy megismertetik a gyerekekkel a különböző lelkiállapotokat és az azokkal együtt járó reakciókat. A gyerek megtanulja, hogy ha valaki sír, akkor szomorú, boldogtalan, ha valaki kiabál, akkor dühös, haragszik stb. Megtanulja, hogy természetes dolog, ha olykor dühösek vagyunk – még az általunk leginkább szeretett lényre is. A mesében a gyermek büntetlenül belebújhat másnak a bőrébe. Például a legkisebb testvér, aki sokszor érzi magát kevésnek a nagyobbak mellett, belebújhat a mesében a legkisebb, de legügyesebb testvér szerepébe. Így oldhatja fel ebből származó feszültségeit, negatív érzéseit.

Ha egy mesehős valamilyen tulajdonságában az átlagtól nagyon eltér, pl. apró, mint Hüvelyk Matyi, aki apró termete ellenére csodás tetteket hajt végre, a velük való azonosulás reményt ad a gyerekeknek, a testi hibákkal, gyengeségekkel való kibékülést segítik elő.

Ahogy a Bátor Tábor Suliprogramja is nagy hangsúlyt fektet a különbözőségek és sokszínűség elfogadására, számos mese is körüljárja ezt a témát, amikor a hőst nagyon sokféle, más-más képességből adódó erőforrást adó szereplő segíti. Ilyen pl. A brémai muzsikusok c. mesében a különböző állatok kis csapata.

Erőt, önbizalmat is adnak a mesék, hiszen a szegény ember sorsa jóra fordul, amikor király lesz belőle.

Zárkózott gyerekek esetében is nagy segítséget jelenthet a mese. Hallgatója hallgatója könnyebben nyílik meg, ha nem saját magáról kell beszélnie, hanem a mese szereplőiről, a problémát a szereplő problémájaként lehet kibeszélni. Ahogyan a lehetséges megoldásokra is sokkal jobban rálátunk, ha az nem saját, hanem a szereplő problémájaként jelenik meg.

Ráadásul a mese a képszerűségének köszönhetően könnyen megjegyezhető, hosszasan felidézhető. Hatását a mesélés után is kifejti, hosszasan éltetve  az élményt.

Mesét hallgatni jó. Mesét mesélni is jó. Akkor miért ne meséljünk amilyen gyakran csak lehet?!

Amerikában a táboroztatásnak sokkal mélyebb kultúrája van és ennek megfelelően a szabályozása is erősebb. Mivel a Bátor Tábor az amerikai Serious Fun Children’s Network tagja, ők átdolgozták ezt a szabályozást és a nemzetközi táborokra is kiterjesztették, így ránk is. Az, hogy megfeleljünk ennek a szabályozásnak, az elengedhetetlen feltétele az amerikai táborszövetség-beli tagságunknak.

Korábban 3 évente, 2016 óra 5 évente kell eleget tennünk a vizsgálatnak – azért már csak 5 évente, mert azt megelőzően olyan magas szinten teljesítettünk, hogy átkerültünk egy magasabb kategóriába. A vizsgálat mindenre kiterjed: programok, egészségügyi szabályok, kommunikáció a táborozókkal, az önkéntesekkel, jelentkeztetési és kiválasztási folyamat az önkénteseknél, tábori felszereltség és épületek, beszállítók, szerződések.

Két lépésből állt a vizsgálat: először ki kellett töltenünk tavasszal egy 266 kérdésből álló kérdéssort, és fel kellett töltenünk minden szükséges dokumentumot – ha jól emlékszem, egészen pontosan 158-at! Júniusban pedig ellátogatott a táborba a 2 fős ellenőrzőbizottság, hogy ellenőrizzék a táborhelyet, a programokat és feltegyék esetleges további kérdéseiket.

A kötelező szabályoknak 100%-ban megfeleltünk, és összességében 98%-os lett az értékelésünk, pusztán 3 apró részterületet említettek, amelyekben fejlesztést javasoltak, de ezek egyike sem érinti a tábor, a táborozók és a programok biztonságát, hanem pl. olyan kultúrális különbségből fakadó dolgok, hogy az amerikai táborokban elvárás, hogy a táborozók felé a fegyverhasználat tilalmát nagyon hangsúlyozni kell.

Az hogy 98 %-on teljesítettünk (és a kötelező szabályokat 100%-osan végeztük el ) azt jelenti, hogy mindezen kérdéseknek megfeleltünk, mindent rendben találtak a programjainkon, 5 különböző területet ki is emeltek, amik kifejezetten lenyűgözték őket:

Számomra nagyon kedves pillanat volt, ahogy megérkeztek hozzánk. Az elején volt egy beszélgetés Knecht Tamással, a CEO-nkkal és velem úgy általánosságban a vizsgálatról. Kellyék már itt kiemelték, hogy alapvetően mindent rendben találtak és hogy bár vannak kötelezően ellenőrizendő területek, de ők alapvetően élvezni szeretnék ezt a napot és szeretnék megtapasztalni azt a profizmust, amit a feltöltött dokumentumokban is tapasztaltak. Az egész nap során nagyon nyitottak és érdeklődőek voltak, nem csak a tábor, de az egész szervezet iránt.

Többször jelezték, hogy már nem is a vizsgálat, hanem a saját kíváncsiságuk vagy érdeklődésük okán kérdeznek tovább minket, mert nagyon élvezték azokat, amiket tapasztaltak nálunk.

Érkezésükkor azt is elmesélték, hogy előző nap beültek egy étterembe vacsorázni meg felkészülni a másnapra. A felszolgáló pedig meghallotta, hogy a Bátor Táborról van szó – azt hiszem önkéntesünk volt – és kicsit bekapcsolódott a beszélgetésbe. Ez teljesen lenyűgözte őket, hogy milyen ismertek vagyunk és hogy bárhová mennek, olyan emberbe ütköznek, aki valamilyen módon kapcsolódik hozzánk.

Nemcsak minőségi együtt töltött idő, csendes kuckózás: a mesélés gyógyszer – gyereknek és felnőttnek egyaránt. Hogyan működik? Mégis mitől? Vannak-e univerzális történetek, amelyek minden életkorban fontosak? Szombati Magdaléna mesefoglalkozás-vezető segít nekünk eligazodni a mese varázsosságának labirintjában, mondja el, mitől hasznos – sőt: “kell” – a mese.

„A mese gyógyír, varázsszer, verbális bájital, amely mindenkoron mindenkinek szól.” (Bajzáth Mária)

De miért is? Kinek, mit, miért és hogyan? Számtalan kérdés merülhet fel bennünk ezzel kapcsolatban akár szülőként, nagyszülőként, akár emberekkel foglalkozó szakemberként.

 Általában egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy a mesélés jó dolog. Kellemes időtöltés, és a megfelelően – leginkább nem felolvasott, hanem élő szóval – mesélt mese úgy a gyereknek, mint a mesélő felnőttnek egy meghitt közös élményt jelenthet. Érdemes azonban egy kicsit ránézni arra is, hogy milyen mentálhigiénés hozadéka lehet a mesélésnek akár családi körben, akár különböző csoportok pl. osztályközösség körében.

A mesélés ideális esetben egy meghitt bekuckózós helyzet, amely megteremti a mesehallgató számára a körülményeket ahhoz, hogy elvarázsolódjon, tekintete a messzeségbe révedjen, lélegzetvétele lelassuljon, száját tátva átélje azt, hogy nincs egyedül, megértik őt, a vágyait, a félelmeit és a szorongásait.

Ehhez természetesen fontos a megfelelő mese kiválasztása. A körültekintően megválasztott mese hallgatása közben ugyanis a mesehallgató az őt éppen foglalkoztató gondolatoktól, szükségletektől függően ösztönösen megtalálja a történetben  saját maga számára az őt segítő értelmet és érzelmeket. Ezáltal megtalálja benne azt a választ, ami őt megnyugtatja. Épp ezért magyarázatok, értelmezés helyett hagynunk kell, hogy a mese saját erejénél fogva hasson és indítsa el segítő hatását.

Hogyan hat és segít a mese?

 A népmesék évszázados tudás alapján kialakult világképek, univerzális szimbólumok nyelvén szólnak a mesehallgatóhoz, képekre fordítják le a sokszor nehezen érthető belső folyamatainkat. Amikor pl. a mesehős eltéved egy áthatolhatatlan erdőben, amelyiknek sehol se látszik a kijárata, könnyen azonosul vele valaki, aki épp egy komoly, belső problémával küzd, aminek még nem ismeri a megoldását.

A népmesékben, különösen a varázsmesékben a mesehallgató számára könnyen megtalálható egy-egy párhuzam saját személyes életeseményeivel, nehézségeivel, amire ösztönösen ismer rá. Egy adott mese mást és mást jelenthet az egyes mesehallgató számára.

Nézzünk erre egy konkrét példát a Hófehérke történetben. Ez a mese rengeteg témát érint, és hogy kinek melyik domborodik ki jobban, melyik kezd el dolgozni benne, melyikből tud töltekezni, az teljesen egyedi.

Egy szülei válását átélő kislány számára Hófehérke személye lehet a kislányt elutasító mostoha és a lánygyermek konfliktusának meséje, amikor érzelmileg a lánygyermek csak az apjához tud kötődni. 

A kamaszok számára megjelenik benne a függetlenedés vágya, a különböző kísértések jó példák a kamaszok tiltásokkal való szembeszegülésére.

A szárnyát próbálgató fiatal felnőtt számára útmutatást adhat abban, hogy igenis el kell indulnia szülői háztól, hogy megtalálja saját identitását, helyét a világban, fel kell ismernie környezetében az őt segítő (pl. törpék) ill. a számára ártalmas szereplőket (mostoha), tényezőket (mérgezett alma).

A mesélő szülőknek is segít abban, hogy először csak felkészüljenek rá, majd idővel elfogadják, és ha kell, támogassák gyermekük függetlenedését, a családi fészekből való kirepülését.

Szimbólum = mesei csodafegyver

Ez a mesék legfontosabb „csodafegyvere”, hogy a szimbólumoknak köszönhetően mindenkinek mást és mást üzennek, meghagyják a lehetőséget arra, hogy a mesehallgató aktuális állapotának megfelelően figyelmen kívül hagyja azt, ami még megterhelő lenne számára, amivel még nem tud mit kezdeni, és csak szépen fokozatosan haladva kell a szimbólumok mélyebb rétegeit magához beengedni és feldolgozni.

Közismert, hogy a gyerekek hosszú ideig makacsul tudnak ragaszkodni egy adott meséhez, újra és újra végighallgatják, holott már kívülről tudják minden apró részletét. Nagyon fontos, hogy erre lehetőségük legyen, hisz ösztönösen ráéreznek arra, ha egy mese épp azokon a problémákon tud nekik segíteni, amelyekkel éppen küzdenek és csak nehezen tudnak velük megbirkózni. Fontos, hogy ebben partnerre leljenek a szülőben, nagyszülőben. Egyrészt ilyenkor tudhatjuk, hogy a mese telitalálat valamely, a gyermeket éppen foglalkoztató kérdés kapcsán és minden egyes újrahallgatáskor a gyerek kőkemény belső munkát végez a feldolgozás útján. Amikor pedig végre „engedélyezi”, hogy új mesére váltsunk, megkönnyebbülhetünk, mert ez a legbiztosabb jele annak, hogy a gyermek túl van egy nehéz belső munkán.

Cikkünk kiemelt képe Holló Anna illusztrációja.

Miért szállt Hamvas Béla mindig a legtömöttebb villamosra? Hogyan lett Szürke Gandalfból  Fehér Gandalf, avagy hogyan válunk többé nehézségektől? Hogyan tartalékolhatjuk az erőforrásainkat, az élményeinket, az ételeinket? A hideg évszakkal reggelente nehezebb az ébredés, a világ körülöttünk nem lassít tempójából, a napi teendők nem fogynak el. Hogyan tudunk felkészülni a télre a lelkünkkel is? Nagygyörgy András, a Magyar Élelmiszerbank adománygyűjtője, Bácsi Zoli borszakértő – valamint Hamvas Béla, Szürke Gandalf és a trieszti Szellő – segítenek megküzdeni a kihívásokkal. 

 

Köszönjük az A&F támogatását!

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Régesrégen, éppen egy tucat esztendővel ezelőtt számos jóbarátunk összefogott, és együtt megírták, folytatásokban a Bátor Könyvet. A könyv meséiben találkozhattok Danival, aki éppen kórházban fekszik, megismerhetitek családját, és nem utolsósorban Cseppet is, a legeslegkisebb cseppet a tengerben, akiről Dani anyukája mesél a kórházi ágy mellett, hogy színesítse a szürke napokat, és bátorságot adjon kisfiának.

Merüljetek bele könyvünk második fejezetébe, Lackfi János Sport a köbön c. meséjébe,
Amelyben egy csodagól, egy zománcozott kád és egy csőtörés igaz történetét ismerhetjük meg!

— Apafeeej, sajnálhatod, hogy erről lecsúsztál! — kurjantotta Dani papája másnap a kórterembe lépve.

Persze nem egyedül bukkant fel ott, éppenséggel vele volt az egész díszes társaság: a mamája, Anna, no meg a nővére, Zsófi, aki úgy felvág azzal a nyamvadt három évvel, amivel többje van nála, mintha vénebb lenne a vénséges országútnál. Most is ki volt sminkelve, amihez azért Daninak lett volna egy-két sava, vagyis hogy szava, csak hát éppen semmit nem látott belőle. A látásával persze semmi baja, csak éppen sündisznót játszott, és a hátát mutatta a belépők felé. Belül azért eléggé viszketett a kíváncsiságtól, de hát bolond lett volna mutatni.

— Aztán miról? — vetette oda Dani az apukájának mogorván.

— Aaakkora gól volt! — lelkendezett a papája.

— Mekkora? — ült fel egyszeriben elkerekedett szemmel Dani. Aztán rögtön eszébe jutott, hogy ő most alapjában véve sündisznó. — Mindegy, mekkora! Úgysem visztek haza.

Mamája felsóhajtott. Zsófi meg lepittyesztette a száját, és nagylányosan felpislantott a plafonra. Jajj, micsoda kiskölök, egy hisztigép, rémes!

— Na, miféle gól? —bökte ki végül Dani, mert az oldalát már olyan lyukasra kifúrta a kíváncsiság, hogy simán át lehetett volna látni rajta.

— Az Arany Kupán történt — fogott bele lázasan papa, de a láza nem is ment fel igazából, csak ezt így szokás mondani. — Mexikó négy-kettőre lealázta az amcsikat. Az USA elhúzott két góllal, de a kukoricafalók nem vacakoltak, bepakoltak szépen hármat. Ekkor, a hetvenhatodik percben Chicharito a szögletzászlónál próbált kiszabadulni a csapdából, végül Dos Santoshoz került a labda, aki egy az egyben rávezette a kapusra. A kapus, mint egy madárpók, kúszva vetette rá magát a labdára, a mexikói meg bemutatott egy cselt, még egy cselt, a kapus kétségbeesetten fetrengett, egyre kijjebb a kapuból, mintha fel akarná mosni a zöld gyepet. Már vagy négy védő mászott rá Dos Santosra, aki megtolta keresztbe a lasztit, és a felugró amcsik feje felett lehetetlen ül gyönyörűséges mozdulattal a jobb felsőbe emelt Góóóóóól! — rohangászott üvöltözve fel-alá Dani papája.

— Valami gond van? — kukkantott be az ajtón egy kedves nővérke.

— Opp, nem, izé, hát, csókolom a kis kezét! – apuka elvörösödve haptákba vágta magát, mint egy kisdiák, akit rajtakaptak.

A nővérke köszönt, és felkapta Dani teáskancsóját, hogy ne menjen ki üres kézzel. Majd teletölti.

— Mindig az az idétlen foci! — ciccegett Zsófi.

— Tiszta szerencse, hogy az a kislány nincs itt a szobában — csóválta a fejét Dani anyukája, miközben rendbe szedte az ágyat, és szétpakolta a szatyrok tartalmát: üdítők, kekszek, rágcsálnivaIók mindenfelé… A kórterem kezd veszedelmesen hasonlítani egy vegyesboltra, de erre Dani rá se hederített. Ültében ugrándozott a nyikorgó vaságyon, és cingár karjaival hadonászott, hogy góóól, majd összepacsizott apukájával, aztán hirtelen átfogta a térdét, összegombolyodott, mint egy hernyó, és újra a fal felé fordult.

— Ha itt lett volna a kislány, akkor nem üvöltözöm! – fújtatott Dani apukája.

— Na hiszen! – csóválta fejét Anna, az anyuka.

— Ez a focimajomkodás, pfff! nagyképűsködött Zsófi.

— Vigyázz a szádra! – apukáskodott  Tomi, az apuka.

— Hát te meg mit pityeregsz? – fordította meg anyuka a hernyóvá változott sündisznót, akinek arcán kövér könnyek csordogál

—Kisovisl – sziszegte Zsófi, de csak halkam, nem szép dolog egy beteggel kekeckedni.

—Undok liba! – prüszkölte oda neki Dani, mert egy betegnek még a hátában is füle van, nem lehet elótte elég halkan sziszegni. Aztán felemelte a hangját

— Nem is láthatom a gólt, Így még jobban fáj a szívem. Hazamegyek, és kész!

— Ez a baj, kis főnök? — vigyorodott el Tomi apuka – Ide süss!

Elővarázsolta zsebéből internetezős, érintőképernyős mobilját, és a két fiú máris ott csüng a képernyőn, újra és újra végignézi az összefoglalót, és mivel hat gól esett, hát hatszor, illetve sokszor hatszor ordítják a mexikói műsorvezetóvel, hogy Goóoóoóóóól! meg hogy Golászoóoóoóóó!

— Valami gond van? — kukkantott be aggodalmas arccal a nővérke a tizenkilenc és feledik gól- vonyítás után, majd letette a teli kancsó teát, és mosolyogva kiment.

— Szegény Csepp! Úgy látom, a kutya se kíváncsi rá — ült le a mama a szép sima ágy szélére.

— Ez cseppet sem igaz! Persze én nem vagyok kutya… — ugrott oda Zsófi.

—Jövök én is, várjatok! — telepedett melléjük Dani, aki bőven kimeccsezte magát.

Érdekel az első fejezet is, amelyben először találkozhatsz Danival, családjával és Cseppel? Itt megtalálod!

Belemerülni egy fontos regénybe, megtalálni magunkat, megszeretni az olvasást: a Bátor Tábor dolgozói mesélnek számukra meghatározó olvasmányélményekről és magáról az olvasás élményéről. Reméljük benned és felidézünk kedves emlékeket meghatározó könyvekről! Bíztatunk arra, hogy vedd elő régi kedvenceidet, hátha már mást mondanak, és találsz bennük aktuális élethelyzetedre is valami újat, fontosat.

Máig emlékszem arra napsütéses napra, amikor az első iskolai nyári szünetem legelején egy kis sámlin ültem a nagymamám kertjében és olvastam. A kis herceg volt a kezemben, és miközben az ujjammal követtem a sorokat, az járt a fejemben, hogy kicsit fura ez a mese, nem is értem teljesen, de a róka és a rózsa olyan „jópofa” volt benne.

Ez volt az első igazi olvasós élményem, és utána nem volt megállás, amikor csak lehetett, a könyveket bújtam. Aztán olyan 10 év múlva újra a kezembe került A kis herceg, és akkor már nem csak a meseszerű szereplőket fedeztem fel. Azóta legalább 5-10 évente előveszem. Nem csak azért, mert mindig képes újat adni, hanem azért is, mert azt hiszem, ennek a regénynek köszönhetem azt az élményt, hogy egy általam olvasott történet megelevenedik a fejemben.

Annak a megtapasztalását, hogy az olvasás képes teljesen kiszakítani a valóságból, és egy elképzelt világba repíteni. Én ott 7 évesen a kis sámlin egy életre megszerettem az olvasást, és nekem ma már a tökéletes nap úgy kezdődik, hogy a reggeli telefonnyomkodás helyett – vagy mellett 😊 – legalább 20 percet olvasok. Ezek a napok valahogy mindig szebbek, jobban indulnak.

És amúgy nem vagyok nagy újraolvasós, de ezt a három könyvet akárhányszor képes lennék elővenni:

• Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
• Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
• Edith Eva Eger: A döntés

Az első „komolyabb”, a kötelező olvasmányokon kívüli olvasásélményem Golding A legyek urája volt általánosban. Onnantól kezdve elég sok könyv megfordult a kezeim közt, és ha valaki megkérdezné, hogy milyen zsánert szoktam olvasni, nem tudnék rá válaszolni, annyira vegyes a lista.

Nálam mindig is fontosabb szerepet töltött be az olvasás, mint az „olvassunk el egy könyvet a strandon” nyári időtöltés. Minél többet olvasok, annál több könyv van, amit még el szeretnék olvasni. Én sohasem keresem saját magam a könyvekben, számomra az olvasás nem egy tükröt mutat, hanem egy ablakot egy másik világba, de idővel egyre több történethez tudok kapcsolódni.

A Zabhegyezőt például 15 évesen olvastam először, aztán tavaly újraolvastam, és azt hittem a címén kívül semmi nem fog újként hatni rám. De olyan erősen át tudtam érezni a könyvből jövő életérzést, ahogy előtte nem. Van egy olyan intenzív lelkiállapota és hangulata a könyvnek, amivel generációtól függetlenül mindenki azonosulni tud. Szerintem annyi mindenre rábukkanhat az ember a könyvekben, főleg, ha nem is keresi. Engem ezek az élmények mindig kizökkentenek egy időre a mindennapokból. Felemelnek és összetörnek. Aztán elolvasok egy újabb könyvet.

Ha egyetlen kedvenc könyvemet kell mondanom, akkor az az Utas és holdvilág. Annak ellenére, hogy szépirodalmat leginkább gimisként olvastam, már egyetemista voltam, amikor az Utast olvastam.

Nagyon sok változás volt az életemben, pont a határán voltam annak, hogy már el kell kezdeni felnőttködni, komolyan kilépni ebből az egyetemista, meghosszabbított gyerekkorból. Úgyhogy abszolút azonosulni tudtam azzal, ahogy Mihány, a főhős bolyong Olaszországban, keresi az útját, és elmenekül a felnőttség elől. Én is nagy útkeresésben voltam, merre induljak el az életembe – ami most is igaz, újra kéne olvasnom- Pont egy olyan életkorban, életszakaszban voltam, ami vízválasztó időszak egy ember életében, az enyémben mindenképpen.

Sok kedvenc részem van benne, de főként egy-egy momentum, pár sorok. Szeretem azt a részét nagyon, amikor Erzsivel újra egy éjszakára egymásra találnak Rómában, az nagyon-nagyon vicces. És azt, amikor Mihály már nagyon ki van merülve, bolyong a hegyekben, és Tamásról hallucinál temetőben, a ciprusfák alatt. Amikor Éva elmeséli Mihálynak, hogyan halt meg Tamás, és a halála előtt megcsókolta, és akkor már „valaki [voltunk], aki tovább él és valaki, aki meghal”, azokat a sorokat nagyon szeretem.

Amikor olvastam, érdekes, egy sokkal romantikusabb véget akartam a könyvnek. A „beállunk a sorba”-vég nem is tetszett. De ennek ellére nagyon szeretem azt a részt is; annak ellenére, hogy nem azonosultam vele: hogy Mihály élni fog, mint a patkányok a romok között, és amíg élünk, addig még mindig történhetik valami.

Hálásan köszönjük mindannak a 17 ezer adózónak, aki idén májusban úgy döntött, hogy a Bátor Tábor Alapítványt támogatja személyi jövedelemadójának 1%-ával. Az adó 1%-ból befolyt 164 milliós összeget arra fordítjuk, hogy még sokszor 22 évig adjunk bátorságot a táborban, az iskolában, a kórházakban és online a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek, családtagjaiknak és osztálytársaiknak; valamint azoknak a családoknak, akik elvesztették gyermeküket.

Hatásunk azonban nem áll meg a tábor, a kórház vagy az iskola kapujában. Ahogyan évtizedek óta segítjük a betegséggel élő gyerekeket és környezetüket lelki egészségük megerősítésében, úgy a társadalom egészének mentális egészségéért is teszünk: éppen ezért indítottuk útjára a Felhők felett magazint, amelyben midnenkihez eljuttatunk egy szelet bátortáborsságot és szakértői cikekkel, podcastokkal, történetekkel segítünk a nehezebb időkben.

Régesrégen, éppen egy tucat esztendővel ezelőtt számos jóbarátunk összefogott, és együtt megírták, folytatásokban a Bátor Könyvet. A könyv meséiben találkozhattok Danival, aki éppen kórházban fekszik, megismerhetitek családját, és nem utolsósorban Cseppet is, a legeslegkisebb cseppet a tengerben, akiről Dani anyukája mesél a kórházi ágy mellett, hogy színesítse a szürke napokat, és bátorságot adjon kisfiának.

Merüljetek bele könyvünk első fejezetébe, D. Tóth Kriszta Csepp a tengerben c. meséjébe!

Furcsa, kellemetlen karcos hang hasított a levegőbe. Dani összerezzent. Noha egyáltalán nem akaródzott neki, lassan mégis kinyitotta a szemét. Körülnézett, majd nagyot sóhajtott, aztán újra becsukta. „Hát persze, a kórház. Itt vagyok a kórteremben, a gyerekosztályon” – emlékezett vissza, még mindig lehunyt szemmel. Melege volt és kiszáradt a szája. „Mostanában mindig szomjas vagyok … biztos ez is a betegség miatt van” – elmélkedett. Újra kinyitotta a szemét, ezúttal határozottan. Ott ültek mindannyian, Anna, a mamája, Tomi, a papája és a nővére, Zsófi, aki láthatóan unatkozott. Naná, hogy ő szólalt meg először. – Na végre, Dani! Itt volt az ideje, hogy felébredj, már halálra untam magam! – vágta az öccse fejéhez, de a szemében bújkáló huncut mosoly elárulta, hogy egyáltalán nem haragszik.

Zsófi kicsit több mint három évvel volt idősebb Daninál, de úgy érezte, a korkülönbség miatt néha úgy beszélhet a kisfiúval, mintha legalábbis ő lenne az anyukája. Pedig Dani sem volt már éppen az a pelenkás gyerek. Ősszel nyolcéves lesz, de már most nyáron is hét és háromnegyed. – Mi volt ez a hang? – kérdezte rekedten., Annára nézve, aki megkönnyebbülve elmosolyodott. – Csak egy teherautó dudált kent az utcán.Örülünk, hogy felébredtél, kérsz egy pohár vizet?

Dani hálásan nézett a mamájára és bólintott. Kimerültnek érezte magát a vizsgálatok után. Nem akart a kórházban maradni. A gondolat, hogy ki kell hagyni a meccset a második bé ellen, elszomorította. Pedig milyen jól ment neki a foci az utolsó tornaórán! Igaz, az utóbbi időben hamarabb elfáradt, de azt a gólpasszt, amit Marcinak adott, még az örökké elégedetlen Sanyi bácsi is tapssal jutalmazta. Persze az is lehet, hogy a szigorú tanár meglepetésében ütötte össze a tenyerét. Dani ugyanis az osztály legvéznább játékosaként inkább az öltözőben elengedett poénjairól, mintsem a gólpasszairól volt híres. De akkor ott állt a pálya közepén, és Marci, a cések legjobb focitája boldogan ugrott a nyakába.

Nagyot kortyolt a hűvös vízből, jólesett. – Nem akarok itt lenni, mama. Haza akarok menni. Focimeccsem van – fordult határozottan Annához. Anna tanácstalanul nézett Tomira, mire Dani papája szomorúan elhúzta a száját, és alig láthatóan felvonta a vállát. Ő sem tudta, mit mondhatna még. A délelőttöt beszélgetéssel töltötte a család. Danit reggel tetőtől talpig újra kivizsgálták, majd visszavitték a kórterembe, Zsófi, Anna és Tomi addigra ott ültek az apró székeken, min valami törpe fogadóbizottság. Hoztak tiszta pizsamát és friss bodzaszörpöt a nagyitól. Daniból azonnal kiszaladt a fáradtság, amint meglátta őket. De aztán észrevette a táskát, benne a több váltás pizsamával, fogkefével, törülközővel, és elkeseredett. Nem akart beköltözni a kórterembe. Nem akart több vizsgálatot. Nem akart beteg lenni. Ő haza akart menni, 9rülni a hamarosan kitörő vakációnak, készülődni a focitáborra, és Mátéval, a legeslegjobb barátjával újra eljátszani élete első gólpasszát.

A doktornő azonban kérlelhetetlen volt. Addig nem mehet sehová, amíg pontosan ki nem derül, mitől van rosszul. Anna és Tomi mindent bevetettek, hogy meggyőzzék arról: valójában nem is olyan rossz hely ez a kórház. A kórteremben csak ketten vannak, de a kislány a szomszéd ágyról hamarosan átköltözik máshová – övé lesz ez az egész hófehér birodalom. Aztán játszottak, méghozzá az „Amerikából jöttem, mesterségem címere…” kezdetűt, amiben a papa olyan viccesen szokott mutogatni. Még Zsófi is kedves volt, súgott Daninak a megfejtésben. Ebéd után egész jókedvűen aludt el.

De a délelőtti hangulatból mostanra semmi nem maradt. Jó, jó, hogy mindenki itt van, de ő a szívesebben lett volna otthon, a gyerekszobába. Vagy kint a focipályán. Sőt még az iskolában is szívesebben lett volna, mint a kórházban. Na jó… ott csak akkor, ha épp nagyszünet van.

Anna leült Dani ágya szélére és beletúrt a kisfiú sűrű sötétszőke hajába.

-Maradnod kell még egy ideig. Addig, amíg az orvosok kiderítik, mi a baj, és hogyan tudják meggyógyítani. – Dani szemei kistányérnyira nyíltak, és megállíthatatlanul potyogtak belőlük a könnyek

Miért töörténik ez velem, mama? Miért velem? Pont a legkisebbel? – Addigra Zsófi is bevackolt Anna ölébe, így a mama egyszerre ölelte át mindkettejüket.

-Tudjátok, pontosan ugyanezt kérdezte Csepp is az anyukájától, amikor belezuhantak az öreg halász csizmájába.

-Ki az a Csepp? – kérdezte Zsófi és Dani egyszerre.

-Hát Csepp, az apró vízcsepp a tengerből. De tudjátok mit? Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha elölről elmesélem az egészet:

Csepp a tengerben lakott népes családjával. Tizenkét testvére volt, és ő volt köztük a legeslegkisebb. Az utolsó csepp, a tizenharmadik. Egészen a közelmúltig óvodába járt, de a szeptember óta ő is iskolás, ahogy a bátyjai. Csepp hihetetlenül büszke volt magára, egészen az első tornaóráig, amikor is kiderült, hogy bizony nincs nála kisebb fiú az osztályban, így neki kell a tornasor végére állnia. Pont úgy, mint otthon…

Csepp onnantól kezdve mindent megtett azért, hogy észrevetesse magát. „Az nem lehet, hogy mindig, mindenhol én vagyok a legkisebb – gondolta bosszúsan. – Na, majd megmutatom nekik, hogy kicsi a vízcsepp, de erős!”

Egyik nap aztán különös hangra ébredt. – Húzd meg! Ereszd meg! Húzd meg! Ereszd meg! – kiabálta egy mély férfihang ütemesen. Es a feje tetejére állt a világ. Csepp és a bátyja, a mama, a papa, sőt az egész ház felborult, és rázkódni kezdett össze-vissza. Közben éjszakai sötétség borült rájuk, és úgy érezték elindult, alattuk a tenger…

Egy öreg halászember csizmájában kerültek. Csepp ijedten kiabált: – Mamaaa, papaaa! Mi történik velem? Miért pont velem történik ez? Pont a legkisebbeeel? – De nem érkezett válasz. Csepp és a család, bizony, elsodródtak egymástól. A halász időközben a partra húzta a csónakot, levette a csizmáját, és a befolyt vizet a csatornába öntötte.

Csepp akkor már nem kiabált. Voltaképpen nem is bánta olyan nagyon, hogy ilyen izgalmas kalandban van része, ráadásul neki, egyedül. “Juhééé! – gondolta magában izgatottan. – Kalandra fel! Irány a nagyvilág! Csepp, a tenger legkisebbje felfedezőútra indul!” Tágra nyílt szemmel figyelte az eseményeket, és egyáltalán nem érezte magát rosszul. Csak. Egy kicsit furcsán. Mintha egy mind gyorsabban fogó tölcsérbe került volna.

Dani ijedten pillantott fel Annára. Megszerette Cseppet, és nem akarta, hogy baja essék. – MI lesz vele, mama? Mi lesz ezután Cseppel?

A közös történeteink, saját meséink gyógyítanak, feltöltenek, segítenek az élmények – akár jók, akár nehezebbek – feldolgozásában. Gyerekekkel, felnőttekkel, sokan vagy kevesen is játszhatjátok az alábbi játékokat, de használd őket bátran egyedül is, ha éppen történet-alkotó inspirációra van szükséged! Meséljetek saját vagy már megírt, kitalált vagy valós történetet: a fő, hogy nyakig merüljetek a saját varázslatos világotokban!

Rajzos mese

Egyikőtök kezdjen el mesélni egy történetet – bármilyet. Mondatonként haladunk, a többiek pedig mondatonként rajzolják. Lehet úgy is, hogy felváltva mondotok egy-egy mondatot, és mindannyian rajzoltok.

Például: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy domb (várunk és rajzolunk). A dombon két gyerek sétált (várunk és rajzolunk). A gyerekeket egy éppen arra repülő madár figyelte (várunk és rajzolunk). Lekiáltott a gyerekeknek: nem látjátok, hogy min sétáltok éppen? Az nem is egy domb, hanem egy alvó óriás pocakja! stb.

Összekeveredett mesék

Egy téglalap alakú papírt hajtsatok három egyenlő részre. A felső hajtásvonalra rajzoljatok két kis vonalat , ez jelöli a lény nyakát. Az alsó hajtásvonalra is két vonal kerül, a dereka helyére.

Az egyikőtök rajzoljon a papír felső részére egy fejet úgy, hogy a nyak vonalai egybe essenek az előre megrajzolt vonalakkal. Ezután hajtsa be a papírt úgy, hogy a fej ne látsszon, majd továbbadja. A következő egy teste rajzol, úgy, hogy a nyaka és dereka is egybe essen a hajtásvonalon rajzolt vonalakkal. A harmadik játékosra marad a figura derék alatti részének megrajzolása. 

Amikor készen van, hajtsátok szét a papírt, és csodáljátok meg az elkészült lényt. A rajzolás során mindenki szabadjára engedheti a fantáziáját. A végén pedig adhattok a lénynek nevet is, megrajzolhatjátok a barátait, a családját vagy az otthonát ugyanezzel a módszerrel.

Mesélj egyet!

A játékosok egymás után igéket mondanak, amíg össze nem jön egy 4-5 igéből álló sor, pl. „ünnepelni – kopogtatni – énekelni – elfújni.” Néhány perc alatt mindenki kitalál egy kis mesét, amelyhez ezeket az igéket használja fel. Nem szerepelhet ebben a mesében semmilyen más ige, csak amit felsoroltatok.

Például: „ A lovagok olyan hangosan ünnepeltek, hogy a szomszédok bekopogtattak, és ezután együtt énekeltek tovább, még a gyertyát is segítettek elfújni.”

A gondolkodási idő leteltével mindenki ossza meg a saját történetét a többiekkel.

Variáció: Játszhatjátok úgy is, hogy a következő 4-5 igével a már elkezdett meséket kell folytatni.

Folytasd a történetet!

Valamelyikőtök kezdjen el egy történetet, majd a következő játékos egy újabb mondattal folytassa a mesét. A játék elején felírhattok 5 – 6 szót egy papírra, amit később bele kell szőnötök a mesébe.

A suli témát folytatjuk Paizs Dórával és Jocó bácsival, szó lesz közösségépítésről, digitális világról, TikTok-ról, felszínességről, tiszteletről, csoportnormákról. Hogyan taníthatjuk meg a gyerekeket, hogy megszűrjék a rájuk ömlő információkat? Mi az a dán forgó? Működik-e a közösség tanár nélkül, és részt vegyen-e a tanár a hierarchiaharcokban?

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Kemény gyerekkori sztorik, elhanyagoló vagy megtartó iskolarendszer, inspiráló vagy kiégett pedagógusok, frusztrált szülők és megküzdési stratégiák.

Meddig tart a tanár felelőssége? Mit tehetünk szülőként a rendszeren belül, hogy jobb legyen? Teremtsünk-e buborékot, hogy megvédjük a gyereket, vagy inkább engedjük, hogy felkészüljön a valódi életre? Segít-e a “Mi is felnőttünk valahogy” szemlélet? Tarts velünk a szeptemberi dupla adásban is! Balatoni József író (Jocó bácsi világa) és Paizs Dóra megoldásközpontú coach (Anyacsavar) segítségével vizsgáljuk a különböző szereplők nehézségeit, megoldásait.

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Hihetetlen milyen gyorsan elszaladt ez a nyár is – dehát jó társaságban csak úgy repül az idő. Mi pedig igazán nem panaszkodhatunk: 4 nyári táborunkban összesen 367 elképesztően bátor, nyitott, vidám, súlyos vagy krónikus betegségben érintett gyerekkel és kamasszal találkozhattunk.Nagyon örülünk, hogy ismerhetjük őket és hálásan köszönjük mindannak a 364 önkéntesnek is a nyarat, akik nélkül a millió élmény nem jöhetett volna létre!

A Bátor Táborról az jut eszembe, hogy…

• sok-sok félig felnőtt gyerek egyszerre nyüzsög, táncol, beszélget, játszik hatalmas hangerővel és valami láthatatlan, de nagyon erőszen érezhető lelki kötelékkel
• mindenki elfogadó a másikkal szemben, illetve mindenki ugyanolyan értékű ember, azáltal is, hogy legyőztük a betegségünket
• ez egy olyan tábor, ahol mindenki egyenlő, nincs megkülönböztetés, csúfolás. Továbbá tele van remek programokkal, amiket mindig szeretek. És nagyon jó ételekkel kedveskednek nekünk a diétánkat betartva.
• csinálhatok bármit, lehetek önmagam és senki sem bánt miatta
• bátornak lenni, megismerkedni rengeteg új arccal, mosollyal, amely mögött mindenkinek más-más tanulságai és érzései vannak
• itt önmagam lehetek, itt semmi sem ciki. Ez egy teljesen másik élet. Nagyon fog hiányozni, ha haza megyek
• örök nevetés, boldogság és véget nem érő tánc
• más dolgokat, más ételeket is érdemes kipróbálni
• nem kell bátornak lennem ahhoz, hogy bátor lehessek
• elhatárol a világtól és szabadabb lehetsz
• összetartás és szeretet
• hatvani Disneyland
• itt bárki lehet bárki, és nem kell a múlthoz kötni őket

A Bátor Táborban azt tanultam magamról, hogy…

• legyek nyitott a lehetőségekre, mert lehet, hogy nem térnek többet vissza
• nem vagyok egy visszahúzódó személy, és nekem is lehet nagy a hangom
• nem kell félni, ha új emberekkel találkozom
• soha nincs lehetetlen és mindig van egy út, ami a jó felé vezet
• sokkal több mindenre vagyok képes, mint azt én gondolnám. Így van ez a barátkozással és a csocsóval.
• rengeteg energiám van, amit ha másokkal megosztok, akkor felejthetetlen élményben lesz részem
• könnyebben barátkozom, mint gondoltam
• szerethető vagyok és könnyen, akár csak egy pici mosollyal vagy öleléssel jókedvre tudom deríteni a körülöttem lévőket

Azt üzenem a Cimboráknak, hogy…

• legyenek mindenkivel ugyanilyen kedvesek, segítőkészek és humorosak, mert ezzel mindenki napját szebbé teszik
• tartsák meg a jó szokásaikat
• mindig emlékezzenek ránk, és hogyha eszükbe jutok, kacagjanak egy jót, hiszen engem is mindig így láttak, hogy kacagtam
• a jövőbeli táborozóknak is adják azt a szeretet és sok jóságot, amit mi kaptunk tőletek!

A nyár utolsó napjaira, a szünidő végére két nagyon klassz, könnyű finomságokkal készültünk. A túrókrém igazán kánikulabarát csemege, a zabpelyhes palacsinta pedig tanév-váró kedvenc. És ha túrókrémmel kened meg a palacsintákat, garantáltan nem fogod megbánni!

Zabpelyhes palacsinta

Gyümölcsös túrókrém

Van, aki izgatottan várja, van, aki kicsit szorong. Van, aki ugyanabba a közegbe tér vissza, és van, aki máshova. Van, aki könnyen szerez új barátokat, van, aki nehezebben oldódik és nyit mások felé. Hogyan segíthetünk a gyerekeknek (újra) kapcsolódni egymáshoz és feloldódni egy (új) közegben? A közös játék, a nevetés és a hasonlóságok felfedezése lehet az egyik út a közösség építése, és az összetartozás élménye felé. Íme néhány játék, amelyek oldják a hangulatot, segítenek megtenni az első lépést egymás felé és hozzájárulnak egymás megismeréséhez.

HELYCSERE SZEMKONTAKTUSSAL

Álljatok körbe állnak, úgy, hogy mindenki mindenkit jól láthasson. Kezdjétek keresni egymás tekintetét. Ha valakivel találkozik a tekinteted, beszéd nélkül bizonyosodjatok meg arról, hogy valóban egymásra néztek (pl. bólintással, kacsintással), és cseréljetek helyet. A körben elfoglalt új helyről keressetek újabb csere-partnert.

Miért jó?

Gyors és egyszerű! Szemkontaktus kell hozzá, amitől létrejön a kapcsolat és a helycsere miatt egyfajta „cinkosság”, közös ügy lesz a játékosok között. Mindenki kapcsolatba kerülhet mindenkivel anélkül, hogy nagyon sokat kellene tennie érte.

BIBIBTI-BIBITI-BAP

Álljatok körbe, egy ember álljon a kör középébe. Ő ránéz és rámutat valakire, és ha azt mondja, „Bibiti-bibiti-bap”, akkor annak, akire mutatott gyorsabban kell kimondani, hogy „Bap”, mint ahogy ő végigmondja a saját „szövegét”; ha viszont a középen álló csak annyit mond neki „Bap”, akkor csöndbe kell maradnia. Ha elrontja, ő megy be középre. Ha középre kerülsz, bátran kísérletezhetsz különböző startáégiákkal, de a mutatásnak, nézésnek mindig egyértelműnek kell lennie. Ha már jól megy a szimpla bibitis kör, új formációk kerülhetnek a játékba. Ilyenkor az, akire mutat a középen álló és annak két szomszédja közösen alkotnak egy „képet”, amire annyi idejük van, amíg elhangzik végig a Bibiti-bibiti-bap. Ha valaki nem elég gyors vagy rossz figurát csinál, ő megy középre. A formációk mellett a szimpla Bibiti-bibiti-bap és Bap továbbra is megmarad, tehát a középen álló jobban tudja variálni és ezzel akár beugratni a körben állókat.

Néhány formáció:

• Kenyérpirító: a két szomszéd a karjaival közre fogja azt, akire mutatnak, ő pedig ugrálva azt mondja: „Hot, hot, hot”
• Elefánt: Akire mutatnak, az ormányt formálja meg, a két szomszédja pedig a két nagy fület
• Pingvin: Akire mutatnak a kezeivel (tenyerével) csőrt formál a szája előtt, a szomszédjai pedig közelebb húzódnak hozzá, és a tőle távolabb eső karjukkal csapkodják az oldalukat
• Cowboy: Akire mutatnak, úgy tesz, mintha lasszót pörgetne a feje fölött, és azt kiáltja: „Jíííííhaaaaa!”, a két szomszédja az ujjával szarvat formálva tehénné válik, és azt mondják: „Múúúúúúúúúúúúú”
• Kenguru: Akire mutatnak a karjaival erszényt formál, a két szomszéd pedig alulról bedugja a fejét az erszénybe és az mondják: „Mami, mami, mami”

Új formációk kitalálása is izgalmas a gyerekeknek, örömmel szoktak benne részt venni.

Miért jó?

Egy olyan játékkal, amiben lehet nevetni, bohóckodni és akár rohangálni is, a gyerekek felszabadulhatnak, az esetleges szorongásuk feloldódik. Ha mindeközben még aktívan figyelni is kell, azzal erősítjük a jelenlétüket és elősegíthetjük az elköteleződésüket a csoport felé.

MI 2-EN, 4-EN, 8-AN

A gyerekek először párokba állnak. Lehet szabad választással vagy valamilyen be is oszthatjuk őket. Az első körben keressenek három olyan dolgot, ami közös bennük (ami nem látható elsőre). A következő körben a párosok keressenek egy másik párost, így már 4-es csoportokban fognak beszélgetni. Keressenek most 2 olyan dolgot, ami mind a négyükre igaz, de egyik sem lehet olyan, amelyik valamelyik párosnál már közös volt! A következő körben a négyesek egy másik négyessel állnak össze és keresnek egy közös dolgot, ami eddig még egyik körben sem merült fel. Létszámtól függően más felosztásban is játszható, és ha a gyerekek már jobban ismerik egymást, akkor nem kell csökkenteni a megtalálandó közös dolgok számát sem.

Miért jó?

A közös pontok felfedezése mindig jóleső, és közösségépítő. A hozzánk valamilyen szempontból hasonlóakhoz szolidárisabbak és barátságosabbak vagyunk. Egy ilyen játékban az is kiderül, hogy bárkivel lehetnek bennünk hasonló tulajdonságok, érzések, preferenciák.

Új közösség, új napirend, új közeg: az iskolakezdés rengeteg megválaszolandó kérdést, izgalmat tartogat. Érdemes nemcsak idejében bekötni a füzeteket, beszerezni a tesicuccot, hanem lélekben is közösen hangolódni, felkészülni az iskolakezdésre. Kocsis Dorka pszichológus most ezekhez ad praktikus tanácsokat.

Milyen lesz?

Érdemes a gyerekeket bevonva, együtt készülni, hangolódni az iskolára. Közösen beborítani a könyveket, kihegyezni a ceruzákat, rendet rakni az íróasztalon, akár tenni egy sétát az iskola felé. Ez a közös tevékenység alkalmas idő lehet arra, hogy beszélgessünk, ki mit vár a tanévben, van-e valami, amitől egy kicsit tart, melyik könyv tűnik a legérdekesebbnek, hogyan is képzelitek a következő hónapokat. Az első osztályba készülők igényelhetik, hogy részletesen meséljenek nekik a szüleik arról, hogyan is fog telni egy nap a suliban: mikor lehet játszani, lesznek-e ismerősök az oviból, hogy zajlik egy tanóra…

Mikor lesz?

Nyár végén az otthoni napirendet érdemes az iskolai napok rendjéhez igazítani: ez segítheti a gyermekeket abban, hogy az első korai ébredés ne érje őket teljesen váratlanul, kipihenten kezdjék a tanítást, és augusztus utolsó hetében megérezzék, hogy lassan vége a vakációnak. Az év közbeni napirendet érdemes együtt végigbeszélni, a kisebbekkel pedig akár le is lehet rajzolni a reggeli rituálét, mert önállóbbak tudnak lenni, ha ők is tudják a teendők sorrendjét.

Mi volt?

Biztos többeknek ismerős a „Mi volt az iskolában? Semmi.” kezdetű beszélgetés. Sokszor a gyerekek a konkrétabb, számukra jobban megfoghatóbb kérdésekre könnyebben tudnak válaszolni. A mi volt ma a legjobb, milyen jó/nem jó dolog történt ma veled, mire vagy büszke, milyen érdekes dolgot csináltatok, kivel játszottál szünetben kérdések segíthetik őket abban, hogy megosszák élményeiket.

Játékos napzáró beszélgetésekhez rengeteg tippet találsz ITT!

Mit meséljünk?

Az iskolára hangolódásban a mesék is a segítségünkre lehetnek, több mesekönyv is körüljárja a témát. Régebbi könyvek közül sokaknak ismerős lehet Janikovszky Évától a Már iskolás vagyok, Kormos Istvántól a Vackor az első bében vagy Richard Scarry-tól a Tesz-vesz város iskolája. A kortárs irodalomból pedig Liana Schneider Bori iskolába megy című könyve jó hangolódás lehet.

Mivel nincs két egyforma gyermek, és nincs két egyforma család, sőt egyforma iskolák sincsenek, érdemes az ötleteket, terveket személyre szabni, kibővíteni vagy átalakítani, úgy, hogy a készülődés mindenkinek a lehető legjobban teljen. Mi legalább is ezt kívánjuk nektek!

Kálid Artúr a megfelelési kényszerek erejéről, Szombati Béla gyökértelenségről, magányról mesél a gyerekkori emlékek kapcsán adásunk második részében. Megtudhatjuk mennyire befolyásolhat és alakíthat bennünket a minket körülvevő kortárs közeg, belesodródhatunk-e veszélyes dolgokba általa. Egyáltalán kell-e alkalmazkodnunk a kortárs közeghez, mint igazodási ponthoz az identitásunk kialakításában? Vajon valós-e a félelmünk, hogy mit gondolnak rólunk a többiek? Velünk született igény, hogy tartozzunk egy közösséghez? Mikortól válik elvárássá a megfelelés, és mikortól kényszerré ez az elvárás? Hogyan működnek a saját előítéleteink, tartunk-e a másságtól?

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!

Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Vendégeink, Kálid Artúr színész és Szombati Béla diplomata sokat tud a beilleszkedésről. Artúr kiskorában a családokat és a gyermekotthonokat, Béla diplomatagyerekként az országokat és az iskolákat váltogatta sűrűn. De valójában melyiküknek volt nehezebb a gyerekkora? A beilleszkedési nehézségek egész életünket végigkísérhetik. Legyen szó lakóközösségről vagy munkahelyről, a befogadás iránti vágyunk felnőttként ugyanolyan intenzív lehet, mint gyerekkorban. Vajon honnan ered és miért fontos számunkra, hogy tartozzunk valahová? Mit jelent elfogadni és elfogadva lenni? Létezik-e elköteleződés a személyes szabadságunkról való lemondás nélkül? Hogyan segítheti a közösség a beilleszkedést?

A Felhők felett elnyerte a Legjobb edukációs podcast díját a Kamera Hungária Online-tartalom Fesztiválon, valamint a Legjobb életmód podcast díját az Online Video Audio díjátadón. Köszönjük hallgatóinknak, vendégeinknek, és a zsűrinek!

Köszönjük az Egis szakmai és mentális támogatását a podcast elindításában.

Köszönjük a Showcast Media csapatának, hogy biztosítják a profi hátteret, a hangstúdiót és a felvételt.

Tedd biztossá a bizonytalant adód 1%-ával!

Támogass minket adód 1%-val!

Tovább a Támogatáshoz

Aktualitások

Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...

Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...

Megnyitotta kapuit

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat. Azóta szervezünk online, interaktív foglalkozásokat súlyosan beteg...

Megnyitotta kapuit a Digitális Bátor Tábor

Áprilisban kezdtük el építeni digitális táborunkat.

Célunk

Életeket változtatunk.

A Bátor Táborban 2001 óta nyújtunk sorsfordító élményeket a súlyosan vagy krónikusan beteg gyerekeknek és családjainknak, illetve azoknak a családoknak, akik elvesztették gyermeküket.

Nevetést viszünk a kórházi ágyak mellé, és online programjainkon keresztül az otthon falai közé, hogy erőt és bátorságot adjunk a játékon és a közös élményeken keresztül a nehéz helyzetekben.

Hisszük, hogy a felhők felett mindig süt a nap.

A Bátor Táborról

A táborok lényege

Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik

Saját táborhely

Saját tárborhelyet üzemeltetünk Magyarországon, Hatvanban, ami 168 fő elszállásolására alkalmas.

A táborok lényege

Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik

A táborok lényege

Különféle kihívások elé állítani a táborozókat, s rengeteg sikerélményt és megerősítést adni nekik

A táborok lényege

Támogatás

Segíts újraindítani a gyerekkort!

Életeket változtatunk. Segíts te is!

Tovább a Támogatáshoz 8 érv, hogy miért támogass minket

Partnereink, akik már minket választottak

Összes partnerünk

Önkéntesség

Adni jobb, mint kapni.

Élményterápiás programjainkon azon dolgozunk, hogy sorsfordító élményeket nyújtsunk krónikusan vagy súlyosan beteg gyerekeknek és családtagjaiknak.

Mindeközben az önkénteseink, vagyis a Cimborák élete is megváltozik: részesei lesznek egy olyan közösségnek, ahol 1000 féle ember 1 ügyért dolgozik. Rengeteget tanulnak magukról, a határaikról, arról, hogy nem csak a táborozóink, hanem ők maguk is hősök. Mert együtt változtatjuk majd meg a világot.

Több info az önkéntességről

Egyéni önkéntesség

További
részletek

Vállalati önkéntesség

További
részletek

Rólunk mondták

Rólunk mondták

Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.

Balázs, 17 éves

Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.

Balázs, 17 éves

Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót.

Balázs, 17 éves

Én minden egyes pillanatot, percet, másodpercet és órát magammal akarok vinni! A barátokról a csodaszép emlékeket, a leküzdött félelmeket és minden kalandot és kimondott kedves szót. Az egész tábor életem legemlékezetesebb és legboldogabb hete volt.

Balázs, 17 éves

Hírlevél

Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.

Hírlevél feliratkozás

Vezetéknév Kötelező mező

Keresztnév Kötelező mező

E-mail cím Kötelező mező

Elfogadom az adatkezelési tájékoztatót.

Feliratkozom