Varázslatos játékok
Varázslat bárhol lehet - akár az osztályban, akár otthon! Hoztunk pár egyszerű, de nagyszerű ötletet, játékot, amivel mágikusan kitölthetitek az estét, délutánt!
Témaajánlók, tippek, ötletek beszélgetésekhez. Csendesebb családi délutánokra, a közös nap lezárására, élmények feldolgozására családoknak, osztályoknak.
Egymás megismeréséhéz, egy közösség, csapat összehangolódását segítő hosszab és rövidebb játékkal és egy vezetett beszélgetés keretével készültünk nektek.
Tervezzetek meg egy saját Activity-játékot: nem kell hozzá sem tábla, sem bábu, de még előre kitalált kártyák sem. Mindenki írjon fel néhány nehéz, érdekes szót egy-egy kártyára, ezek lesznek a feladványok. A cetliket dobjátok be egy kalapba, vagy edénybe, és minden kör végén ide is fognak visszakerülni. Egy-egy kör addig tart, míg minden cetli sorra nem kerül a kalapból. Így ahogyan halad a játék, minden egyes körben egyre ismerősebben lesznek a feladványok, így a végén egy nehezebb módon (pl. grimasz) elmutogatott szóra is rá lehet jönni.
Tervezzétek meg, hogy milyen sorrendben követik majd egymást az egyes mutogatási-magyarázási körök.
Például:
Játszhatjátok időkorláttal is (pl.: 1 perce van a csapatnak arra, hogy minél több feladványt kitaláljon), és úgyis, hogy a csapatok feladványonként váltják egymást.

Eszközök: egy pakli kártya
Vágjatok ki mindenkinek egy-egy tenyeret papírból, praktikus a felnőtt-tenyér mérete, mert az ujjakra írni fogtok.
Írjátok fel közösen az ujjakra a következőket:
Beszéljétek meg közösen, ki mit írt a lapjára. Megcsinálhatjátok egyszerre, de választhatjátok azt is, hogy egy egész héten át minden este más-más ujjra írtok.
Szembe állunk egymással. Egyikünk a herceg(nő), másikunk a tükör. A herceg(nő) felöltözik, reggeli nyújtó tornagyakorlatokat végez, stb. A tükör pedig utánozza mozdulatait. Természetesen bármilyen más témát is ki lehet találni ennek az utánozós játéknak.
Tarts velünk a felhők fölé! Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb témáinkat, cikkeinket, amivel te is tehetsz a lelki egészségedért!
FeliratkozásTámogasd te is, hogy minél több súlyosan és krónikusan beteg gyerek lelki egészségét erősíthessük meg programjainkon!
Támogatás
Varázslat bárhol lehet - akár az osztályban, akár otthon! Hoztunk pár egyszerű, de nagyszerű ötletet, játékot, amivel mágikusan kitölthetitek az estét, délutánt!
Ha úgy döntöttél, belevágsz az egyik legbátrabb és legszuperebb kalandba, amiben csak részed lehet, itt elolvashatod, hogyan jelentkezhetsz hozzánk tábori, GO! vagy Suliprogramos önkéntesnek.
Színpompás, egészséges finomságot hoztunk! A nyirkos őszi esténkenként biztosan jól esik egy csésze sütőtökkrémleves!
Az egyik legnagyobb ajándék a magadnak, szeretteidnek adott idő az örömre, jóllétre. Családok élményeiből válogattunk egy jó nagy energialöketnyit arról, hogyan tapasztalták meg mindezt a táborokban.
Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.