Barion Pixel

Önkéntesek az első Lélekmadár-ciklusunkból

Elengedés a hullócsillagok alatt

Éppen Együtt-időre mentem, ami egy közös esti program, és az emlékezésről szól. Megálltam egy pillanatra a focipályán, mély levegőt vettem, és felnéztem az égboltra. Éppen abban a pillanatban száguldott el egy hullócsillag. Kívántam, majd továbbmentem, és beálltam hátra. A program végén kimentünk együtt a focipályára, mindenki kapott egy lufit és elengedhette, amikor úgy érezte, hogy eljött az ideje. Ott álltunk a focipályán, a csillagos égbolt alatt, a lufik, mint kis lila égitestek lebegtek felettünk. Mindenkinek volt, mit elengednie. Ott álltunk egyedül, mégis együtt. “Néha otthontalanabb lesz az, aki otthon marad, mint a másik, aki a világba megy” – ez a Márai-idézet jutott eszembe. Valahogy mindig így érzek a táborral kapcsolatban, a Lélekmadár turnussal kapcsolatban pedig különösen. 

Andi

Könny és mosoly megfért egymás mellett

Mióta hazaértem a Lélekmadár Táborból színes madarakat hajtogatok. Egy kedves cimbora társam ihletett, aki sok kis papírmadarat hozott a táborba, amikre mindannyian vigyáztunk. Csendet és nyugalmat sugároztak ránk. Ebben a táborban is megvolt minden, amit szeretünk a Bátor Táborokban, de mégis más volt. Ahogy a késő őszi nap simogatta az arcunkat, hullottak a falevelek, mindenhol kacagtak a gyerekek, s szülők fonták össze kezüket, azt érezte az ember, hogy lélek a lélekre vigyáz.  Amikor az esti szürkületben a családok mind gyertyát gyújtottak elvesztett madaraikért, a csarnok felett, a tiszta kék égen, egy fehér madár szállt el a messzeségbe. Olyan hely volt ez, ahol könny és mosoly megfért egymás mellett. Ahol lufi családok táncoltak az égen, s mindenki feljebb mászott a lelkében ívelő létrán. Felemelő volt.  Sokat tanultunk egymástól.

Orsi

Rájössz, hogy meg tudod csinálni

A felnőttek lovas programján egy nagy kötelet terítettem le a földre, és köré sok-sok teniszlabdát szórtam. A csoportnak csak a kötélen volt szabad állnia, egymás kezét fogva, és úgy kellett összeszedniük az összes labdát. A legtávolabbi labdát hagyták a végére, csak nagy összpontosítással, koncentrációval és csapatmunkával lehetett elérni. Az egyik apuka már nagyon közel járt, oly közel hogy már meg is érintette, de ahelyett, hogy közelebb lapátolta volna a labdát sajnos még tíz centivel kijjebb gurult. Ekkor az egyik kislány, aki elkísérte az anyukáját a programra, odaszaladt, és közelebb gurította az utolsó labdát, hogy az apuka elérje és felkapja. Hatalmas kacagás és elérzékenyülés közepette az egyik anyuka csak annyit fűzött hozzá: „Ők egészítenek ki minket”.

– Bence

Iratkozz fel!

Tarts velünk a felhők fölé! Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb témáinkat, cikkeinket, amivel te is tehetsz a lelki egészségedért!

Feliratkozás

Támogass

Támogasd te is, hogy minél több súlyosan és krónikusan beteg gyerek lelki egészségét erősíthessük meg programjainkon!

Támogatás

Ezek is érdekelhetnek

Sport. Ép testben… – 1. rész

A sport és az élet kapcsolatáról, egészségről, következetességről, kábítószerről és motivációról beszélgetünk dr. Gyarmati Andrea olimpikon, gyerekorvossal és olimpiai ezüstérmes úszó, gyermekorvos és Heiner Levente, diabéteszes volt táborozónkkal, orvostanhallgatóval.

Iratkozz fel!

Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.

Iratkozz fel!