Régesrégen, éppen egy tucat esztendővel ezelőtt számos jóbarátunk összefogott, és együtt megírták, folytatásokban a Bátor Könyvet. A könyv meséiben találkozhattok Danival, aki éppen kórházban fekszik, megismerhetitek családját, és nem utolsósorban Cseppet is, a legeslegkisebb cseppet a tengerben, akiről Dani anyukája mesél a kórházi ágy mellett, hogy színesítse a szürke napokat, és bátorságot adjon kisfiának.

Merüljetek bele könyvünk második fejezetébe, Lackfi János Sport a köbön c. meséjébe,
Amelyben egy csodagól, egy zománcozott kád és egy csőtörés igaz történetét ismerhetjük meg!

— Apafeeej, sajnálhatod, hogy erről lecsúsztál! — kurjantotta Dani papája másnap a kórterembe lépve.

Persze nem egyedül bukkant fel ott, éppenséggel vele volt az egész díszes társaság: a mamája, Anna, no meg a nővére, Zsófi, aki úgy felvág azzal a nyamvadt három évvel, amivel többje van nála, mintha vénebb lenne a vénséges országútnál. Most is ki volt sminkelve, amihez azért Daninak lett volna egy-két sava, vagyis hogy szava, csak hát éppen semmit nem látott belőle. A látásával persze semmi baja, csak éppen sündisznót játszott, és a hátát mutatta a belépők felé. Belül azért eléggé viszketett a kíváncsiságtól, de hát bolond lett volna mutatni.

— Aztán miról? — vetette oda Dani az apukájának mogorván.

— Aaakkora gól volt! — lelkendezett a papája.

— Mekkora? — ült fel egyszeriben elkerekedett szemmel Dani. Aztán rögtön eszébe jutott, hogy ő most alapjában véve sündisznó. — Mindegy, mekkora! Úgysem visztek haza.

Mamája felsóhajtott. Zsófi meg lepittyesztette a száját, és nagylányosan felpislantott a plafonra. Jajj, micsoda kiskölök, egy hisztigép, rémes!

— Na, miféle gól? —bökte ki végül Dani, mert az oldalát már olyan lyukasra kifúrta a kíváncsiság, hogy simán át lehetett volna látni rajta.

— Az Arany Kupán történt — fogott bele lázasan papa, de a láza nem is ment fel igazából, csak ezt így szokás mondani. — Mexikó négy-kettőre lealázta az amcsikat. Az USA elhúzott két góllal, de a kukoricafalók nem vacakoltak, bepakoltak szépen hármat. Ekkor, a hetvenhatodik percben Chicharito a szögletzászlónál próbált kiszabadulni a csapdából, végül Dos Santoshoz került a labda, aki egy az egyben rávezette a kapusra. A kapus, mint egy madárpók, kúszva vetette rá magát a labdára, a mexikói meg bemutatott egy cselt, még egy cselt, a kapus kétségbeesetten fetrengett, egyre kijjebb a kapuból, mintha fel akarná mosni a zöld gyepet. Már vagy négy védő mászott rá Dos Santosra, aki megtolta keresztbe a lasztit, és a felugró amcsik feje felett lehetetlen ül gyönyörűséges mozdulattal a jobb felsőbe emelt Góóóóóól! — rohangászott üvöltözve fel-alá Dani papája.

— Valami gond van? — kukkantott be az ajtón egy kedves nővérke.

— Opp, nem, izé, hát, csókolom a kis kezét! – apuka elvörösödve haptákba vágta magát, mint egy kisdiák, akit rajtakaptak.

A nővérke köszönt, és felkapta Dani teáskancsóját, hogy ne menjen ki üres kézzel. Majd teletölti.

— Mindig az az idétlen foci! — ciccegett Zsófi.

— Tiszta szerencse, hogy az a kislány nincs itt a szobában — csóválta a fejét Dani anyukája, miközben rendbe szedte az ágyat, és szétpakolta a szatyrok tartalmát: üdítők, kekszek, rágcsálnivaIók mindenfelé… A kórterem kezd veszedelmesen hasonlítani egy vegyesboltra, de erre Dani rá se hederített. Ültében ugrándozott a nyikorgó vaságyon, és cingár karjaival hadonászott, hogy góóól, majd összepacsizott apukájával, aztán hirtelen átfogta a térdét, összegombolyodott, mint egy hernyó, és újra a fal felé fordult.

— Ha itt lett volna a kislány, akkor nem üvöltözöm! – fújtatott Dani apukája.

— Na hiszen! – csóválta fejét Anna, az anyuka.

— Ez a focimajomkodás, pfff! nagyképűsködött Zsófi.

— Vigyázz a szádra! – apukáskodott  Tomi, az apuka.

— Hát te meg mit pityeregsz? – fordította meg anyuka a hernyóvá változott sündisznót, akinek arcán kövér könnyek csordogál

—Kisovisl – sziszegte Zsófi, de csak halkam, nem szép dolog egy beteggel kekeckedni.

—Undok liba! – prüszkölte oda neki Dani, mert egy betegnek még a hátában is füle van, nem lehet elótte elég halkan sziszegni. Aztán felemelte a hangját

— Nem is láthatom a gólt, Így még jobban fáj a szívem. Hazamegyek, és kész!

— Ez a baj, kis főnök? — vigyorodott el Tomi apuka – Ide süss!

Elővarázsolta zsebéből internetezős, érintőképernyős mobilját, és a két fiú máris ott csüng a képernyőn, újra és újra végignézi az összefoglalót, és mivel hat gól esett, hát hatszor, illetve sokszor hatszor ordítják a mexikói műsorvezetóvel, hogy Goóoóoóóóól! meg hogy Golászoóoóoóóó!

— Valami gond van? — kukkantott be aggodalmas arccal a nővérke a tizenkilenc és feledik gól- vonyítás után, majd letette a teli kancsó teát, és mosolyogva kiment.

— Szegény Csepp! Úgy látom, a kutya se kíváncsi rá — ült le a mama a szép sima ágy szélére.

— Ez cseppet sem igaz! Persze én nem vagyok kutya… — ugrott oda Zsófi.

—Jövök én is, várjatok! — telepedett melléjük Dani, aki bőven kimeccsezte magát.

Érdekel az első fejezet is, amelyben először találkozhatsz Danival, családjával és Cseppel? Itt megtalálod!