100 élsportoló, színész és híresség és önkéntes a Bátor Tábor színeiben együtt, váltóban futotta le a maratont. Mindenki a táv 1%-át, ezzel híva fel a figyelmet arra, hogy egy kis erősfeszítéssel együtt hatalmas hatást érhetünk el.
100 élsportoló, színész, híresség döntött úgy, hogy a sportvilág legnemesebb kihívását, a maratoni táv teljesítését vállalják, hogy a Bátor Tábor színeiben felhívják a figyelmet a beteg gyerekek megsegítésére. A résztvevők váltóban futották le a maratont, nem is akárhogyan! Mindenki 1%-ot, azaz 422 métert teljesített a távból, szimbolizálva ezzel, hogy kis erőfeszítéssel is nagy hatást érhetünk el.
“Aki itt fut, az bátor. Hajrá Bátor Tábor!” – skandálták a szurkolók, miközben a stafétát kézről kézre adták a résztvevők. A maraton közös teljesítése a közösség erejét ünnepelte, azt az összefogást, amely nap mint nap erőt ad a Bátor Tábor kis hőseinek is. Késely Ajna sérülése ellenére vállalta a részvételt: “Nagyon fontos volt számomra, hogy fel tudjam hívni a figyelmet a beteg gyerekek ügyére és hogy én is hozzátehessem az 1%-ot a maratonhoz.” Ajna még egy verset is írt a Bátor Tábornak, amit közösségi oldalán osztott meg.
A rendezvényhez csatlakozott Katus Attila és Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász is, aki úgy érzi, most ő adhat vissza abból, amit korábban kapott: “Sportolóként nagyon sokat kaptam a közönségtől én is, és ahol tudok, ott megpróbálok visszaadni.” Hasonlóan gondolkodik Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó is. “Erkölcsi kötelessége az olimpiai bajnok sportolóknak a társadalmi felelősségvállalásban szerepelniük. És ez akkor jó, ha belülről jön. Nekem két fő témám van az életemben, a sport és a gyerekek. Ez most találkozik a Bátor Tábor különleges és fontos ügyében, ami mindig megdobogtatja a szívemet.”
A sportolók mellett a művészvilág elismert alakjai – köztük Rujder Vivien, Rezes Judit és Simon Kornél – is futottak a jó ügyért. De Kemény Zsófi is lefutotta a távot, pedig egy korábbi térdsérülése miatt már rég nem fut. “Ennyit az ember a busz után is lefut, a beteg gyerekek ügye szerintem mindenkinek fontos kellene, hogy legyen. Olyan jó látni, hogy vannak önkéntesek, akik erre a célra rengeteget áldoznak az életükből, az energiájukból és magukból. “Az eseményen részt vettek a Bátor Tábor önkéntesei és hobbisportolói is, akik nemcsak a stafétát adták át, de a lelkesedést is: buzdították, támogatták a futókat, mint ahogy azt a mindennapokban is teszik a Bátor Tábor programjain. A jótékony futás keretében 422 méterenként adták át egymásnak a Bátor Tábor stafétáját, így futották közösen össze a maratont.
A cél az volt, hogy megmutassák “sok kicsi sokra megy”, és összefogva hatalmas dolgokat lehet elérni. Voltak, akik online csatlakoztak az eseményhez, Trokán Anna, Mérai Kata és a világbajnok úszó Kapás Boglárka és férje Telegdy Ádám is így futottak 1%-ot. A házaspárt nem először hatotta meg a beteg gyerekek ügye, indítottak már kampányt korábban az Élménykülönítmény színeiben is a beteg gyerekek javára. Szabados Ágit is nagyon megindítja, hogy a Bátor Tábor hogyan változtatja meg a beteg gyerekek és családjaik életét. “Nagyon felemelő érzés volt futni, miközben rengetegen buzdítottak. Elképesztő látni, hogy az alapítvány hogyan változtatja meg a beteg gyerekek és környezetük életét, milyen barátságok szövődnek egy-egy ilyen tábor alatt. Ha azzal tudok segíteni, hogy 1%-ot lefutok a maratonból, akkor itt vagyok és futok.”
Nézd meg fotógalériánkat a maratonról!