Ahányan vagyunk, annyiféle hobbink van, annyiféleképpen töltődünk fel, kapcsolódunk ki, adjuk meg magunknak a jóllétünkhöz szükséges energiát. Van köztünk, aki süt, van, aki táncol, rejtvénytfejt, horgol vagy komolyan túrázik – és még hosszan tudnánk folytatni a sort. Téged is bíztatunk arra, találd meg azt a kikapcsolódást, ami továbblendít a mindennapokban. Most ehhez nyújtunk egy kis inspirációt.

Hanna túrázik

Kislányként sokat nyafiztam amikor szüleim elvittek kirándulni. Márpedig gyakran mentünk. Mikor érünk oda, mennyi van még, fáradt vagyok stb. Ahogy idősödtem, mégis egyre inkább nőtt a kedvem a túrázáshoz. Egyre nagyobb távokat tettem meg, ma már túl vagyok lassan az OKT (Országos Kéktúra) és az RP-DDK (Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra) teljesítésén is. Egy 20 km-es túratáv meg se kottyan. Na jó, ez nem igaz, de nagyjából ennyit szinte simán kibírok.

Imádom az erdőben töltött órákat, mert teljes mértékben kikapcsol. Mindegy, hogy egyedül, barátokkal, vagy családdal megyek: a csend és a látvány megnyugtat, lecsendesedem, megnyugszom. Néha a kerek erdő közepén jönnek a jobbnál jobb gondolatok, ötletek. Annyira megszerettem, hogy egy túravezetői tanfolyamot is elvégeztem.

Körülbelül 10 éve geocachingelni is szoktam – már több, mint 1000 találatom van! Ezt azért kedvelem, mert gyakran olyan helyekre visz el, olyan különlegességeket mutat meg, hogy a rácsodálkozástól sokszor tátva marad a szám. Már nem csak a természetben keresem a rejtéseket, előfordul, hogy a településeket is ennek segítségével fedezem fel.

A képen legapróbb magyarországi „láda” látható és az örömöm, amikor megtaláltam. Ehhez igazi kitartásra volt szükség!

Eszter süt-főz

Mindig is szerettem sütni – az évek során arra is rájöttem, hogy kicsit több ez, mint egy hobbi az életemben. Hiszek abban, hogy az általam készített sütemények azért is finomak, mert szívből készítem el őket. Sokan azért nem szeretnek sütni, mert nagyon pepecselős és odafigyelést igényel. Engem viszont pont emiatt tud kiszakítani a mókuskerékből vagy átsegíteni egy stresszesebb időszakon. Segíti átkapcsolni az agyam, elterelni a figyelmemet és máshova helyezni a fókuszt. Egy jó klopfolás csodákat tud tenni nálam egy nehéz nap után vagy az alapanyagok kimérése, a recept követése segít kiüríteni az agyamat. Nagyon jó módja annak, hogy egy kis élményt csempésszek a magam és mások szürke hétköznapjaiba is.

És iszonyatosan fel tud tölteni, hogy alkottam valami finomat, és apró örömet tudtam okozni magamnak vagy másoknak. Talán a legjobb visszaigazolás arra, mit is adhatok egy süteménnyel, hogy két év kísérletezgetés után sikerült elkészítenem dédnagymamán csörögefánkját, aminek a segítségével édesanyám egy kedves gyerekkori emlékét idézte fel.

Zsófi táncol

A tánc számomra az egyik legönkifejezőbb és legváltozatosabb mozgásforma. A gyerekkori gyerekkori balettal kezdődött, de akkor még eléggé szorított a tütü: aztán jött a kortárstánc: impro- és jazztánc, Graham és Limón , végül a jógatánc és a szabadtánc. A Mozdulatművészeti studióban jött pár éve egy olyan életérzés, ami már nem csupán az edzésről szólt, hanem testtudatosságról, kísérletezésről. Ott kezdtem el kapcsolódni igazán a tánc szabadságához, szentségéhez, lebegéséhez.

Önismeretet, önreflexiót kapok tőle. Kikapcsolja az agyat, bekapcsolja a testet. Egy szürreális világba visz vagy épp leföldel. A szabadtánc segíti figyelni az érzeteinket, elakadásainkat, határainkat. Igazi tanító. De olyan is van, hogy csak egy agykiürítős zumba kell, éppen annyira vágyom, hogy egy jót röhögjek a reggeaton szövegeken. 🙂

A legjobban akkor esik, amikor nagyon tele van a fejem. Akkor a legnehezebb belekezdeni, de szelíden átkarol és áthangol. Az egyik legkatartikusabb élményem háromnapos sejedzéses táncmaratonon volt: ott sok nagy falat sikerült ledönteni az akkori folyamataimban. Illetve nagyon szuper volt csak úgy lenni, létezni együtt, sok más tánctudatos nővel.

Gellért rejtvényt fejt

Nagypapám volt a példa, ő nyugdíjas éveiben falta a keresztrejtvényeket, annyira belemerült, hogy megszűnt számára a külvilág. Én mégis csak évekkel később kezdtem a rejtvényfejtést, akkor a nyári szabadság, strandolás és az offline kikapcsolódás kötelező kelléke lett. Emiatt a keresztrejtvény egyre inkább összenőtt a pihenéssel, a mentális lassítással és az offline jelenléttel. A tollal és papíron történő írás a kikapcsolódást csak még inkább erősítő tényezővé tette a monitor előtt töltött munkaidő mellett.

A csend, a fókuszált jelenlét, a külvilág zajainak kizárása egy nagyon fontos érték, ami egyre nehezebben elérhető állapot a mindennapokban. Itt kifejezetten igaz az állítás, hogy az út a fontos, nem a cél: ahogy telnek meg az üres mezők, az szimbolikusan engem is feltölt. Alázatra tanít, életre nevel: nincs olyan, aki mindenhez ért, aki minden választ tud és bizony, számtalan témakör rajtam is kifog. De nem is kell tudnom mindent, néha épp az lendít át egy megakadáson, ha nem adom fel, ha az erősségeimre fókuszálva próbálkozom.

Önmagában a keresztrejtvény szórakozás is. Rengeteg féle-fajta kategória, műfaj létezik és mindegyik kicsit más kompetenciát, másféle kihívást tartogat: így mindig találok olyat, amire épp szükségem van. Reggeli után, a kávém mellett szeretek leginkább keresztrejtvényt fejteni. Ilyenkor még kellően friss vagyok szellemileg és ez a kis rutin nyugalmat és egyben lendületet is ad a nap további részéhez, mert látom, ismét sikerült!

Gyerekkoromban a keresztrejtvényfejtésre mindig igazi nagy, felnőtt dolog tekintettem. Mindig azt éreztem, hogy ehhez fel kell nőni és nagyon okosnak kell lenni hozzá.Ezt az érzést még talán a mai napig sem tudtam levetkőzni, épp ezért ért óriási meglepetésként, amikor az egyik beküldött megfejtésemmel még a főnyereményt is megnyertem. Hihetetlenül büszke voltam magamra és nagyon szerettem volna, ha a nagypapámnak is elbüszkélkedhettem volna ezzel a sikerrel – mert ebben bizony ő is benne volt.

Fanny horgol

Szerintem 2023-ban nem lep meg senkit, hogy egy karantén-hobbi nőtte ki magát ennyire. A barátom nagymamájának a horgolótűje akadt a kezembe és az első pár sort teljesen autodidakta módon horgoltam végig, én is meglepődtem, mennyire a kezemben van a mozdulat. Azonnal magával ragadott a dolog, hogy pár hurkot egymás mögé teszek és van egy új táskám!

Azért szeretem, mert egyszerre kreatív, de nagyon repetitív és monoton is tud lenni. Mindig azt tudom kivenni belőle, amire szükségem van. Ha jön egy ötlet, akkor tervezek, számolok, színeket kombinálok, anyagot keresek, ha pedig ki szeretném teljesen kapcsolni az agyam, akkor nagyon jól jön a „foolproof” monoton mozdulat. Sokszor túlcsordulnak a gondolatok a fejemben és ez nagyon segít fókuszálni, néha mini-meditációként fogom fel. Szinte bármikor találok olyan folyamatot, ami jól esik a horgolásban. Ha unatkozok, akkor a fonalak és új technikák keresése nagyon ki tud kapcsolni. És olyan is van, hogy egy-egy stresszes pillanat után horgolok 1 sor valamit, 4-5 perc és teljesen megnyugszom.

Amire nem gondoltam, hogy a horgoláshoz ennyire kell a matek, nem egy sort bontottam már vissza, mert véletlenül rosszul szoroztam meg egy számot, ciki vagy sem :D.

Büszke vagyok arra, hogy a horgoláson belül meg tudtam találni azt, ami leginkább tükrözi az én stílusomat, mert ez szerintem nagyon nehéz egy új hobbinál. Én (de szerintem minden kezdő) rengeteg tutorial videót néztem végig, mindent minta alapján horgoltam, azokat nem is éreztem még annyira kreatívnak. Az első alkalmak, mikor saját terv alapján dolgoztam és én határoztam meg az anyagot, mintát, fonalat, technikát és elkészült belőle egy hordható és számomra szép „valami”, az nagyon eufórikus élmény. Persze az is büszkeséggel tölt el, ha viszontlátom valakin azt, amit csináltam. Libabőr 😊