Belemerülni egy fontos regénybe, megtalálni magunkat, megszeretni az olvasást: a Bátor Tábor dolgozói mesélnek számukra meghatározó olvasmányélményekről és magáról az olvasás élményéről. Reméljük benned és felidézünk kedves emlékeket meghatározó könyvekről! Bíztatunk arra, hogy vedd elő régi kedvenceidet, hátha már mást mondanak, és találsz bennük aktuális élethelyzetedre is valami újat, fontosat.
Máig emlékszem arra napsütéses napra, amikor az első iskolai nyári szünetem legelején egy kis sámlin ültem a nagymamám kertjében és olvastam. A kis herceg volt a kezemben, és miközben az ujjammal követtem a sorokat, az járt a fejemben, hogy kicsit fura ez a mese, nem is értem teljesen, de a róka és a rózsa olyan „jópofa” volt benne.
Ez volt az első igazi olvasós élményem, és utána nem volt megállás, amikor csak lehetett, a könyveket bújtam. Aztán olyan 10 év múlva újra a kezembe került A kis herceg, és akkor már nem csak a meseszerű szereplőket fedeztem fel. Azóta legalább 5-10 évente előveszem. Nem csak azért, mert mindig képes újat adni, hanem azért is, mert azt hiszem, ennek a regénynek köszönhetem azt az élményt, hogy egy általam olvasott történet megelevenedik a fejemben.
Annak a megtapasztalását, hogy az olvasás képes teljesen kiszakítani a valóságból, és egy elképzelt világba repíteni. Én ott 7 évesen a kis sámlin egy életre megszerettem az olvasást, és nekem ma már a tökéletes nap úgy kezdődik, hogy a reggeli telefonnyomkodás helyett – vagy mellett 😊 – legalább 20 percet olvasok. Ezek a napok valahogy mindig szebbek, jobban indulnak.
És amúgy nem vagyok nagy újraolvasós, de ezt a három könyvet akárhányszor képes lennék elővenni:
Az első „komolyabb”, a kötelező olvasmányokon kívüli olvasásélményem Golding A legyek urája volt általánosban. Onnantól kezdve elég sok könyv megfordult a kezeim közt, és ha valaki megkérdezné, hogy milyen zsánert szoktam olvasni, nem tudnék rá válaszolni, annyira vegyes a lista.
Nálam mindig is fontosabb szerepet töltött be az olvasás, mint az „olvassunk el egy könyvet a strandon” nyári időtöltés. Minél többet olvasok, annál több könyv van, amit még el szeretnék olvasni. Én sohasem keresem saját magam a könyvekben, számomra az olvasás nem egy tükröt mutat, hanem egy ablakot egy másik világba, de idővel egyre több történethez tudok kapcsolódni.
A Zabhegyezőt például 15 évesen olvastam először, aztán tavaly újraolvastam, és azt hittem a címén kívül semmi nem fog újként hatni rám. De olyan erősen át tudtam érezni a könyvből jövő életérzést, ahogy előtte nem. Van egy olyan intenzív lelkiállapota és hangulata a könyvnek, amivel generációtól függetlenül mindenki azonosulni tud. Szerintem annyi mindenre rábukkanhat az ember a könyvekben, főleg, ha nem is keresi. Engem ezek az élmények mindig kizökkentenek egy időre a mindennapokból. Felemelnek és összetörnek. Aztán elolvasok egy újabb könyvet.
Ha egyetlen kedvenc könyvemet kell mondanom, akkor az az Utas és holdvilág. Annak ellenére, hogy szépirodalmat leginkább gimisként olvastam, már egyetemista voltam, amikor az Utast olvastam.
Nagyon sok változás volt az életemben, pont a határán voltam annak, hogy már el kell kezdeni felnőttködni, komolyan kilépni ebből az egyetemista, meghosszabbított gyerekkorból. Úgyhogy abszolút azonosulni tudtam azzal, ahogy Mihány, a főhős bolyong Olaszországban, keresi az útját, és elmenekül a felnőttség elől. Én is nagy útkeresésben voltam, merre induljak el az életembe – ami most is igaz, újra kéne olvasnom- Pont egy olyan életkorban, életszakaszban voltam, ami vízválasztó időszak egy ember életében, az enyémben mindenképpen.
Sok kedvenc részem van benne, de főként egy-egy momentum, pár sorok. Szeretem azt a részét nagyon, amikor Erzsivel újra egy éjszakára egymásra találnak Rómában, az nagyon-nagyon vicces. És azt, amikor Mihály már nagyon ki van merülve, bolyong a hegyekben, és Tamásról hallucinál temetőben, a ciprusfák alatt. Amikor Éva elmeséli Mihálynak, hogyan halt meg Tamás, és a halála előtt megcsókolta, és akkor már „valaki [voltunk], aki tovább él és valaki, aki meghal”, azokat a sorokat nagyon szeretem.
Amikor olvastam, érdekes, egy sokkal romantikusabb véget akartam a könyvnek. A „beállunk a sorba”-vég nem is tetszett. De ennek ellére nagyon szeretem azt a részt is; annak ellenére, hogy nem azonosultam vele: hogy Mihály élni fog, mint a patkányok a romok között, és amíg élünk, addig még mindig történhetik valami.
Tarts velünk a felhők fölé! Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb témáinkat, cikkeinket, amivel te is tehetsz a lelki egészségedért!
FeliratkozásTámogasd te is, hogy minél több súlyosan és krónikusan beteg gyerek lelki egészségét erősíthessük meg programjainkon!
Támogatás
Kiutat jelentenek-e az ökológiai válságból a közösségek? Segíthetnek az újrakapcsolódások a fogyasztói kultúra világában? A kis közösségek nagy kérdéseit segít megfejteni Nagy Gábor Mápó, tréner és önkéntesünk, valamint Takács-Sánta András humánökológus.
Megoldja-e a kiégést egy hét szabi? Miért nehéz rálátni a saját helyzetünkre és megállni? Miért várunk a megoldással, amikor már kimondtuk, hogy baj van? Kell-e az egyén mellett a rendszert is vizsgálni, amelyben kiégtünk? Beszéljünk végre a kiégésről! Gyurkó Szilvia, a Hintalovon alapítvány alapítója és gyerekjogi tanácsadója pár éve nyilvánosan felvállalta a függőségét, és elindított egy párbeszédet munkaholizmusról, kiégésről. A cinizmus, halogatás, ingerlékenység tünetei mellett gyakran a test is jelez: alvás és étvágy problémák, kimerültség , gyomor vagy fejfájás is jelentkezhet – állítja másik vendégünk, Herendi Kata szakpszichológus, a Pszichoforyou vezető szerkesztője.
Ünnepeljétel együtt egyszerű desszertjeinkkel az új évszakot!
Alvás. Mindenki másképp csinálja. Simor Péter alváskutatóval és a rossz alvó Elek Ferivel beszélgetünk az álmok és az alvás rejtelmeiről.
Iratkozz fel, és mi rendszeresen elküldjük neked legfrissebb cikkeinket a lelki egészségről, a Bátor Tábor életéről és a támogatási lehetőségekről.
