Nemcsak minőségi együtt töltött idő, csendes kuckózás: a mesélés gyógyszer – gyereknek és felnőttnek egyaránt. Hogyan működik? Mégis mitől? Vannak-e univerzális történetek, amelyek minden életkorban fontosak? Szombati Magdaléna mesefoglalkozás-vezető segít nekünk eligazodni a mese varázsosságának labirintjában, mondja el, mitől hasznos – sőt: “kell” – a mese.

„A mese gyógyír, varázsszer, verbális bájital, amely mindenkoron mindenkinek szól.” (Bajzáth Mária)

De miért is? Kinek, mit, miért és hogyan? Számtalan kérdés merülhet fel bennünk ezzel kapcsolatban akár szülőként, nagyszülőként, akár emberekkel foglalkozó szakemberként.

 Általában egyetértés van azzal kapcsolatban, hogy a mesélés jó dolog. Kellemes időtöltés, és a megfelelően – leginkább nem felolvasott, hanem élő szóval – mesélt mese úgy a gyereknek, mint a mesélő felnőttnek egy meghitt közös élményt jelenthet. Érdemes azonban egy kicsit ránézni arra is, hogy milyen mentálhigiénés hozadéka lehet a mesélésnek akár családi körben, akár különböző csoportok pl. osztályközösség körében.

A mesélés ideális esetben egy meghitt bekuckózós helyzet, amely megteremti a mesehallgató számára a körülményeket ahhoz, hogy elvarázsolódjon, tekintete a messzeségbe révedjen, lélegzetvétele lelassuljon, száját tátva átélje azt, hogy nincs egyedül, megértik őt, a vágyait, a félelmeit és a szorongásait.

Ehhez természetesen fontos a megfelelő mese kiválasztása. A körültekintően megválasztott mese hallgatása közben ugyanis a mesehallgató az őt éppen foglalkoztató gondolatoktól, szükségletektől függően ösztönösen megtalálja a történetben  saját maga számára az őt segítő értelmet és érzelmeket. Ezáltal megtalálja benne azt a választ, ami őt megnyugtatja. Épp ezért magyarázatok, értelmezés helyett hagynunk kell, hogy a mese saját erejénél fogva hasson és indítsa el segítő hatását.

Hogyan hat és segít a mese?

 A népmesék évszázados tudás alapján kialakult világképek, univerzális szimbólumok nyelvén szólnak a mesehallgatóhoz, képekre fordítják le a sokszor nehezen érthető belső folyamatainkat. Amikor pl. a mesehős eltéved egy áthatolhatatlan erdőben, amelyiknek sehol se látszik a kijárata, könnyen azonosul vele valaki, aki épp egy komoly, belső problémával küzd, aminek még nem ismeri a megoldását.

A népmesékben, különösen a varázsmesékben a mesehallgató számára könnyen megtalálható egy-egy párhuzam saját személyes életeseményeivel, nehézségeivel, amire ösztönösen ismer rá. Egy adott mese mást és mást jelenthet az egyes mesehallgató számára.

Nézzünk erre egy konkrét példát a Hófehérke történetben. Ez a mese rengeteg témát érint, és hogy kinek melyik domborodik ki jobban, melyik kezd el dolgozni benne, melyikből tud töltekezni, az teljesen egyedi.

Egy szülei válását átélő kislány számára Hófehérke személye lehet a kislányt elutasító mostoha és a lánygyermek konfliktusának meséje, amikor érzelmileg a lánygyermek csak az apjához tud kötődni. 

A kamaszok számára megjelenik benne a függetlenedés vágya, a különböző kísértések jó példák a kamaszok tiltásokkal való szembeszegülésére.

A szárnyát próbálgató fiatal felnőtt számára útmutatást adhat abban, hogy igenis el kell indulnia szülői háztól, hogy megtalálja saját identitását, helyét a világban, fel kell ismernie környezetében az őt segítő (pl. törpék) ill. a számára ártalmas szereplőket (mostoha), tényezőket (mérgezett alma).

A mesélő szülőknek is segít abban, hogy először csak felkészüljenek rá, majd idővel elfogadják, és ha kell, támogassák gyermekük függetlenedését, a családi fészekből való kirepülését.

Szimbólum = mesei csodafegyver

Ez a mesék legfontosabb „csodafegyvere”, hogy a szimbólumoknak köszönhetően mindenkinek mást és mást üzennek, meghagyják a lehetőséget arra, hogy a mesehallgató aktuális állapotának megfelelően figyelmen kívül hagyja azt, ami még megterhelő lenne számára, amivel még nem tud mit kezdeni, és csak szépen fokozatosan haladva kell a szimbólumok mélyebb rétegeit magához beengedni és feldolgozni.

Közismert, hogy a gyerekek hosszú ideig makacsul tudnak ragaszkodni egy adott meséhez, újra és újra végighallgatják, holott már kívülről tudják minden apró részletét. Nagyon fontos, hogy erre lehetőségük legyen, hisz ösztönösen ráéreznek arra, ha egy mese épp azokon a problémákon tud nekik segíteni, amelyekkel éppen küzdenek és csak nehezen tudnak velük megbirkózni. Fontos, hogy ebben partnerre leljenek a szülőben, nagyszülőben. Egyrészt ilyenkor tudhatjuk, hogy a mese telitalálat valamely, a gyermeket éppen foglalkoztató kérdés kapcsán és minden egyes újrahallgatáskor a gyerek kőkemény belső munkát végez a feldolgozás útján. Amikor pedig végre „engedélyezi”, hogy új mesére váltsunk, megkönnyebbülhetünk, mert ez a legbiztosabb jele annak, hogy a gyermek túl van egy nehéz belső munkán.

Cikkünk kiemelt képe Holló Anna illusztrációja.

Szombati Magdaléna mesefoglalkozás-vezető, a Bátor Tábor Suliprogramjának programkoordinátora.